Debrecen-Józsa

„Valaki az Értől indul el
S befut a szent, nagy Oceánba.”

Nos, nem véletlen, hogy dr. Kiss András ars poeticája Ady Endre gondolatára épül. Beszélgetésünket többször Ady-versekkel színezte. Mint mondta, egy órán át tudná a költő verseit mondani. Érthető a kötődése, hiszen maga is a „hepehupás vén Szilágyságban”, Érkörösön született 1935. november 29-én. A birtokos nemességhez tartozott a család, a történelmi nagyságokkal is büszkélkedhető, apai ágon a nagymama Görgey lány, míg az anyai ági nagyszülő Fehér Helén bárónő volt. A család egzisztenciáját, anyagi biztonságát Trianon elsöpörte. Ám, talán ennél is tragikusabban indult Kiss András egyéni élete. Édesanyja a kor pestisének számító tüdőbetegségben – nem sokkal a gyermek születése után – meghalt. Három hónapos volt, amikor édesapja testvére, dr. Kiss Ernő neves sebész magához vette, és így a polgári jólétben teltek a gyermekévek. Először Debrecenbe került András, és Kulin professzornak köszönheti, hogy életben maradt, ugyanis három hónaposan kisebb volt a testsúlya, mint születésekor. Debrecen után a család élt Gyulán, Szarvason, Besztercén, ez utóbbi helyen a megyei kórházat vezette az apja. Anyja Eufrozina Frencz osztrák származású volt, nyolc nyelven beszélt, így nem véletlen az sem, hogy a gyermek András előbb tudott németül, és már négyéves volt, amikor magyarul is megszólalt. A háborús évek alatt többször menekült a család. Besztercéről a kórházat menekítette először Kiss Ernő Gárdonyba, majd onnan az ausztriai Linz mellé. 1945 őszén tért vissza a család, és ekkor alapította meg a jó nevű sebész orvos a karcagi kórházat. Itt az apácarendnél kezdte el iskoláit András, majd a Nagykun Gimnáziumban érettségizett. Nem számított eminens tanulónak, de az a kifinomult entellektüel családi és baráti közeg, amely körülvette, óhatatlanul is hatással volt a gyermek fejlődésére.

Apja keresztapja volt Ady Lajos, akinek testvérét, Endrét a XX. század egyik legjelentősebb költőjeként tartja számon a világirodalom. Bizonyára ezért sem véletlen, hogy András életét a mai napig végigkíséri az Ady-versek, -gondolatok tolmácsolása. Mint ahogy a képzőművészet iránti rajongása is a gyermekkor élményeire alapul. Apjával, aki műgyűjtő volt, már ötévesen járt aukcióra, az Ernst Múzeumba pedig szinte hazajártak. A festészet művészi értékeit úgy tanulta meg, mint az anyanyelveit. De a zene világának megismerése sem maradhatott ki az életéből. Froza mama, ahogy nevelő édesanyját hívta, nagy operarajongó volt, így tizenéves korára András a budapesti Opera rendszeres látogatói közé tartozott, és szinte valamennyi nagy balett kiváló ismerőjévé vált. A művészet, és bizonyára ez a gazdag érzelemvilág, no és a családi háttér is meghatározta a pályaválasztását. A debreceni orvosegyetem felvételi megmérettetésén Vályi-Nagy Tibor professzor németül beszélgetett a medikusjelölt Andrással, ami abban a korban ritkaságnak számított. Felvették, és 1955-ben megkezdte orvosi tanulmányait. Közben otthon apja mellett a kórházban medikusként már hasműtéteknél segédkezett. Ennek az elkötelezettségnek talán apja örült a legjobban, hiszen András az egyetemi felvételi előtt kacérkodott azzal a gondolattal is, hogy filmoperatőr lesz. Szívesen kattintgatta a fényképezőgépet, a gimnáziumi önképzőkörben színdarabokat rendezett, és rengeteget olvasott. Froza mamával egyik kedvenc játékuk az volt, hogy elővették a térképet, és beutazták a világot, úgy, hogy közben mindent elolvastak az adott országról, annak kultúrájáról. Közben a sportnak is szerelmese lett András. Hegymászás, motorbiciklizés, autóversenyzés, kosárlabdázás. És ebben is sikeres volt, hiszen 1962-ben magyar bajnokságot nyert raliversenyben, kosárlabdában pedig NB II.-es csapatban játszott.

1962-ben került Józsára, és azóta itt háziorvosként elismerést szerzett magának. Fog- és szájsebészetből is vizsgát tett, így a település lakóinak teljes körű egészségügyi ellátást tudott biztosítani. A 45 év alatt egyetlen táppénzes napja sem volt, és ma is aktívan dolgozik. Aztán a hatvanas évek vége felé újabb szerelem köszöntött be az életébe, a vadászat. Az 1980-ban kilőtt vadkan agyarával a magyar örökranglistán a 21. helyet szerezte meg. Ma már inkább annak örül, ha élő vadat lát, mint sem lelője. Tavasztól őszig hétvégeken pedig a vitorlázásnak hódol szívesen. Tíz éve ismét heti rendszerességgel kosárlabdázik, ugyanis megalakította a „Józsai Mihasznák” kosárcsapatát. Derűje irigylésre méltó, mint ahogy az is, ahogy életét összegezte: Mindig nagy kedvvel és derűvel tettem a dolgom, és soha nem éreztem, hogy dolgozom. Talán ennek is köszönhető, hogy mosolygós arcok köszönnek rám, és mindig integetnek az emberek.

Elmondhatom, hogy nagyon érdekes életet éltem, amit köszönhetek szülőanyámnak, aki az életét adta értem, és Froze mamának, aki az életét élte értem.

 (Hajdú-Bihari Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2007.)