Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Bonnay László
Ügyvezető igazgató,
Kaba
Kevesen mondhatnak olyan karriert magukénak, mint Bonnay László, a BonFreeze Kft. (korábban KNM) ügyvezető igazgatója és tulajdonosa. A leggyakrabban csak hűtőüzemként emlegetett vállalkozás ezer szállal kötődik Kabához és a környező településekhez. A kistermelők csodatevőként tisztelik, mert a korábbi francia Gelcorn cég által felhalmozott néhány százmillió forint adósságot 13 hónap alatt sikerült törlesztenie. A hozzáértők azonban úgy vélekednek, hogy ez nem csoda, hanem a példaértékű szakértelem és a megfelelő üzletpolitika alkalmazásának egyedülálló sikere. Eddig azonban hosszú volt az út…
Bonnay László 1951. szeptember 23-án született Győrben. Szülei 1956 novemberében úgy döntöttek, hogy gyermekeikkel – az ötéves Lacival és a hat és fél éves Erzsikével – Nyugaton próbálnak szerencsét. Néhány hónapos osztrák és angol menekülttábori tartózkodás után a kanadai Torontót választották végleges letelepedési helyül. Tanulmányaikat mindketten itt végezték, miközben édesapjuk tervezőmérnökként, édesanyjuk banktisztviselőként dolgozott. A család tevékenyen részt vett a magyar közösség társadalmi életében, szokásaink, nyelvünk és kultúránk ápolásában.
A fiatalember a York University közgazdász–menedzser szakán minden olyan korszerű szakismeretet elsajátított, amelyet később vállalatvezetésben, humánpolitikában és pénzügyi területen kiválóan tudott hasznosítani.
1973-ban látogatott először Magyarországra. A torontói egyetemista első látásra beleszeretett egy kedves, bájos magyar lányba. A viharos szerelemnek azonban egy évig még határt kellett szabni, mert László csak az egyetem befejezése után esküdhetett örök hűséget Szabó Katalinnak. (Négy gyermekük született. Jelenleg István 20, Viktor 19, Cristopher 11 és Alexis 2 éves.) Bonnay László 1974-től tíz éven át az Ontario megyei villamos műveknél beruházási (pénzügyi és költségvetési) területen dolgozott. Utána a világ egyik legnagyobb könyvvizsgáló és szaktanácsadó cégénél (Price Waterhous, P. W.) kapott állást.
A család a fővárosba költözött a céggel együtt, ahol Bonnay László főleg a kanadai kormány és minisztériumainak szaktanácsadója lett, majd ismét Torontóba szólította a kötelesség, hogy gazdasági, pénzügyi, üzleti és informatikai tanácsadással foglalkozzék. Közben a Világbank és saját cége megbízásából egy magyarországi világbanki pályázat megírása és megvalósítása céljából 1987-ben társaival együtt Budapestre érkezett. A kidolgozott projektek alapján létrejöhettek a hazai vegyesvállalatok. Egy év múlva már a Price Waterhouse és a Világbank jóvoltából részt vett a Magyar Villamos Művek menedzsmentjének, szerkezetváltásának előkészítésében. E korszakváltó időszakban égető szükség volt tanácsaira, szaktudására és felülvizsgálati tevékenységére. A négy főből álló csapatot néhány éven belül 150 fős kft.-vé kellett bővítenie.
Ezerkilencszázkilencvenegyben önállósította magát. Egyik társával megalapította az Itak Kft.-t, amely a cég eladásáig (1999) italautomatákat forgalmazott és üzemeltetett.
Amikor egy külföldi szakember azt javasolta, hogy álljon a Kabai Cukorgyár élére, mert szemlélet- és szerkezetváltoztatásra van szükség a hatékonyabb termelés érdekében, 1992 augusztusában igent mondott. 2001 végéig volt a gyár vezérigazgatója és az igazgató tanács elnöke. Ebben az időben jelentősen csökkent a hazai cukorfogyasztás, a gyár kapacitását és piaci részesedését Bonnay László mégis megduplázta. Ehhez elengedhetetlen volt a veszteséges sarkadi és mezőhegyesi üzemek bezárása. Közben létrejött a Cukortermék Tanács és Cukoripari Egyesülés, melyek igazgatósági tagjaként és elnökeként részt vett az eurokonform piaci szabályozás kidolgozásában, amelyet ma már rendeletben rögzítettek.
Aztán újabb mentő misszióhoz látott. A Gelcorn cég 2000-ben a felvásárolt cukorrépa és csemegekukorica ellenértékét, valamint banki hiteleit – több százmillió forintot – nem tudta visszafizetni. Bonnay úr átvállalta a jelzáloghitelt. A KNM Kft.-ben alkalmazott szakértelem, kitartás és eredményes üzletpolitika meghozta a kívánt sikereket. Tizenhárom hónap múlva – névváltozással jelezve: BonFreeze Kft. – tehermentesen került a kanadai–magyar üzletember tulajdonába. Bonnay László meg van győződve arról, hogy a csemegekukorica és a zöldborsó feldolgozását a két évvel ezelőtti 4–5 ezer tonnáról 2003-ra 15–20 ezer tonnára növelheti. Mindkét zöldségféle – a brokkolival, sárgarépával, hagymával és paprikával együtt – keresett terméknek számít Hollandiában, Angliában, Belgiumban és Németországban.
Az igazgató úrnak a munkáján kívül családja az igazi szenvedélye. Sajnos, gyakran kell ingáznia Hajdúszoboszló (Kaba) és a budaörsi családi ház között. Mindig hangsúlyozza, hogy hálával tartozik családtagjainak türelmükért és megértésükért.
(Hajdú-Bihari Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)
Hasonló
Szegi Emma
Boldogné Kiss Ágnes
Szűcs Béla
Dr. Koháry György
Csontos Erzsébet
Nagy Gyula
Kirzsa Imre
Keserűné Juhász Mária
Dobrossy Barnabás
Váradi Zoltánné
Jeneiné Egri Izabella
Bernáth László
Kádár Gyuláné
Szabó Béla
Dr. Pintye Imre
Kovácsné Csuzda Judit
Kissné Bogár Ildikó
Keserű László
Gulyás Lajos
Sziki Róbert
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése