Kaba

Kaba ügyvezető orvosáról el lehet mondani, hogy abszolút maximalista, mert a nap 24 órájából 48-at szeretne gyógyításra fordítani. És jusson idő a családra, pihenésre és hobbira is! Koháry doktor örökké elégedetlen – önmagával szemben. Még hatvanéves korban is lehet fokozni vagy éppen tartani a feszült tempót. Fáradtságát kellemes kikapcsolódással, hasznos szenvedéllyel kompenzálja. Nagy szükség van erre, hogy minden pillanatban készen állhasson a munkára, amelynek egyik fő alkotórésze a tolerancia. A hozzá forduló betegek problémáit türelmesen végig kell hallgatnia, s a test gyógyításán kívül olykor a lelkek megtisztulására is időt kell szakítania.

Emellett Koháry doktor szeretné néhány százalékkal megjavítani az orvosok hihetetlenül alacsony átlagéletkoráról szóló statisztikát. A mosoly, a kedvesség, a vitalitás sokat segíthet ebben. A doktor úr Székesfehérvárról származik. A történelem szeretetét, a hazában és népben gondolkodást innen hozta magával. Nem szereti az egysíkú történetírást. Elsősorban azért olvas, kutat, hogy hazánk nagyjairól olyasmit is megtudjon, amiről eddig keveset, vagy egyáltalán nem írtak. A megszállott magyarságkutató például azért utazott Ausztriába, hogy a Batthyány-családhoz tartozó településeket meglátogathassa. Egy Svájcban írott diplomamunkából azt is megtudta, hogy az 1848-as forradalmunk leverésére szövetkező Jellasics horvát bán utódai következetesen magyaroknak vallják magukat. Az orvos értelmiségi szerepét tudatosan vállalja. Prohászka Ottokárt (1858–1927), a híres római katolikus püspököt és egyházi szónokot idézi ezzel kapcsolatban: „Tüzet adott kezembe az Úr, mi mást akarnék, minthogy égjen.” Ez az ars poetica különösen igaz a falusi értelmiségi számára.

– Sajnos nem tudom következetesen megvalósítani az elképzeléseimet, mert véges a nap – mondja. – A közösség érdekeinek mindig elsőbbséget kell adni. Tudásomat, tapasztalataimat szeretem megosztani. Számomra természetes, hogy a képviselő-testületben hangot adok a község fejlődését érintő, a várossá válás folyamatát elősegítő feladatokkal kapcsolatos véleményemnek. Nyílt, őszinte gondolkodásom és szókimondásom nem mindenkinek szimpatikus, de ezt természetesnek tartom. A rendszerváltáskor több helyi pártszervezet megkeresett már, és polgármesternek akartak jelölni. Egy ilyen ajánlat természetesen hízelgő, de valójában orvos, gyógyító akarok maradni.

A képviselő-testület 2000-ben többek között azzal ismerte el több évtizedes munkáját, hogy a település díszpolgárává választotta. A doktor úr 1964-ben kezdett el dolgozni a községben. Sebész akart lenni, de álma nem válhatott valóra. A sok bevégezetlen, majd az újabb és újabb feladatok Kabán marasztalták. Pedig nehéz a falusi élet!

Egy orvos számára óriási felelősséget jelent – a beteg, családja és saját családja iránt is. Sajnos feleségére, felnőtt gyermekeire és unokáira jut a legkevesebb ideje. Szerencse, hogy hitvese néhány éve asszisztense a rendelőben, így aztán a közösen végzett munka miatt naponta hosszabb időt tölthetnek együtt. Mindketten mosolyognak, amikor felidézik egykori általános iskolás lányuk József Attila Mama című versére írott parafrázisát, amelynek azóta is igaz minden versszaka. Különösen az „Apám nem szólt, csak ment a betegek után némán” sor aktuális minden nap. A 80-as évek közepén Koháry doktor és néhány barátja nyilvánosan is kijelentette, hogy a kabai értelmiség többre képes, és társadalmi szerepéhez méltóan kell részt vállalnia a község kulturális életében.

A létrehozott ellenzéki értelmiségi körben pezsgő élet folyt; tagjai többek között a régi-új utcanevek visszaadásában is oroszlánrészt vállaltak. A romániai forradalom idején megszervezték az élelmiszer- és gyógyszerszállítást. A kabai sofőrök a Nagyvárad melletti Élesdre is eljutottak, amelyet 1990 februárjában már hivatalosan Kaba testvértelepüléseként tartottak számon. A doktor úr természetesnek tartja, hogy az Élesdről érkezett árusok egyenlő kedvezményeket élveznek a piacon a kabaiakkal. Székesfehérváron rajztanára a képzőművészeti szakkörben fedezte fel tehetségét. Még akkor is festegetett, amikor Debrecenben az orvostudományi egyetemet végezte. Aztán fontosabbak lettek a napi feladatok.

Egyik alkalommal a művelődési házban megrendezett kiállításra elvitte régebbi képeit. Angyal László debreceni festőművész megkérdezte tőle: „Ha tehetséget adott az Isten, miért nem él vele?” Erre válaszként megalakították a Kabai Alkotókört, amelynek 15 tagja azóta is rendszeresen fest, alkotótáborba vonul, pályázatokon és kiállításokon vesz részt. Koháry doktor úr naponta több órát tölt el lovával. A istállóban található kőbe vésett hitvallása: „Sohasem a ló, mindig a lovas a hibás.” Felelősségérzetet, kötelességtudatot és örök elégedetlenséget tükröz ez a gondolat. A gyógyító díjlovas 150 versenyen ért el helyezést – saját erejéből, mert sohasem volt edzője.

 (Hajdú-Bihari Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)