Tetétlen

Családja 1948-ban dr. Csíkos István orvos házába költözött Debrecenben, a Böszörményi út 20. szám alá. Tízéves korától láthatta, hogy jönnek a betegek, s legtöbbször gyógyultan távoznak. Édesanyját, aki hamar állandó orvosi kezelésre szorult, szintén Csíkos doktor kezelte. Elhatározta, hogy orvos lesz, ő is segíteni fog az embereken. 1956-ban érettségizett a Fazekas-gimnáziumban, tanáraira a legjobb emlékekkel gondol.

Jeles bizonyítványával a Debreceni Orvostudományi Egyetemre jelentkezett. Az értesítés szerint hely hiányában nem vették fel. Elment a megyei tanács kórháza szülészeti osztályára műtőssegédnek, mert ezt is hasznos előtanulmánynak vélte. Egy év múlva újra azt kapta, hogy megfelelt, de hely hiányában nem vehetik fel. Felcsapott mentőápolónak a mentőállomáson, ahonnan viszont egy év múlva behívták katonának. Huszonnégy hónapot Vácon szolgált, de mivel akkor már szakápoló volt, jól telt az idő.

Leszerelés után újból nekirugaszkodott a fizika és a biológia tanulásának, mert nem adta fel a reményt, és vágya 1961-ben végre teljesült. 1967-ben „cum laude” minősítéssel végzett. Megyei ösztöndíjra szorult, mert agrármérnök édesapja már nyugdíjas volt, s közölték vele, hogy falura kell mennie. Ám ő éppen erre készült. Már mentősként azt tapasztalta, hogy a falusi ember készségesebb, jobban elfogadja az orvosi tanácsot. Másrészt falun a születéstől a halálig rendszerint egy orvos kezében vannak az emberek. Egykörzetes községbe kérte magát, egyedül akart lenni.

Kismarjára került, ahol nyolc évet húzott le, közben sokat helyettesített Pocsaj és Esztár községben. Ott született a két gyereke, Blanka 1968-ban, János ’69-ben. Amikor elérték az iskolás kort, a szülők jobbnak látták olyan helyre költözni, ahol szakpedagógusok tanítanak. A felesége püspökladányi, ott éppen volt egy állás, megpályázta, megkapta. 1975–91-ig Ladányban volt körzeti orvos. 1980-tól 84-ig, a járások megszűnésig, félállásban ellátta a járási főorvosi teendőket. Ezek az évek sikeresek, bár megterhelők voltak, a családra nem sok idő jutott. Amire megkérték, közérdekből elvállalta. Ő volt a járási, városi vöröskereszt elnök, dolgozott a Hazafias Népfrontban, a szakszervezetben. Fáradozásait 1982-ben Kiváló Orvos kitüntetéssel jutalmazták. Ezt kárpótlásnak fogta fel azért, hogy hat évig nem vették fel a származása miatt.

De 1991-ben úgy érezte, a régi vágya akkor teljesül, ha ismét falun vállal szolgálatot, ahol a lakosság minden rétegéért felelős. Így került Tetétlenbe, az 1514 lelket számláló községbe, az új nomenklatúra szerint immár háziorvosnak.

Ahogy odakerült, képviselő lett, jelenleg pedig, (s már az elmúlt ciklusban is) alpolgármester. A lakosság elismeri a tevékenységét. Szereti a községet. Önbecsülése arra késztette, hogy ne csak szimpla háziorvosként menjen nyugdíjba, ezért 1997-ben, 59 éves fejjel leszakvizsgázott. Ez feljogosította arra, hogy kikérje a praxist vállalkozásba, pontosabban betéti társaság formájában. Ő a bel-, a felesége, Ali Olga, aki 1967-ben a szülészeten a főműtősi állását hagyta ott, a kül- tag. Egész életükben együtt dolgoztak. A fia is orvos, Arló községben.

Pásztor doktor úgy érzi, még van benne erő, bár a felesége néha mondogatja, kezdjék a nyugdíjas éveket. De sarkallja a szakmai ambíció. Annak idején Fornet professzor azt mondta, a körzeti orvosnak legyen jó füle, éles szeme és nagyon jól kell tudnia tapintani. Ez fontos ma is, hiszen a legtöbb helyen nincs ultrahang, laboratórium, röntgenkészülék. Már pedig a beteg sorsa nagyban függ az első diagnózistól. Ha a háziorvos nem jó pályára irányítja, a késlekedés bajt okozhat. A kórházak, klinikák zárójelentései azt mutatják, az ő betegei jó helyre lettek irányítva.

A társadalmi munkát azért szerette, mert egy kicsit többet adhatott az embereknek. Dr. Matolcsi Lajostól hallotta Püspökladányban, hogy a legtöbbet adni, és pontos hírt hozni a társadalmi közérzetről az orvos tud, mert a lakosság hozzá a legőszintébb. Most is vannak olyan emberek, akik őszintén elmondják panaszukat, kérésüket, aminek megoldása legtöbbször a képviselő-testületre vár.

Kedvtelések? A munkájából eredően szeret motorozni, autózni. Szereti a motorszerelést, amire a Trabant- és a Zsiguli-korszakban olykor szükség volt. Szívesen dolgozik a szolgálati lakás nagy kertjében. Kedvtelve tanulmányozza a szakmai folyóiratokat, könyveket. Nyaranta úszni szokott a Balatonban, akár több kilométert is, egyik falutól a másikig. A gyerekekkel együtt valamikor részt vett a Boglárlelle és Révfülöp közötti szakasz átúszásán. Szenvedélye azonban nincs, nem dohányzik, nem iszik. A felesége szerint munkamániás.

– A munkám a hobbim – mondja erre mosolyogva. Nem is tudná magát másnak elképzelni, csak orvosnak. Visszatekintve az életútra, úgy érzi, szép hivatást választott, konfliktusai soha nem a betegekkel voltak az életében.

 (Hajdú-Bihari Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)