Bernáth László

Polgármester,

Tetétlen

hb_01-198_bernath_laszlo.jpgManapság nem ritka a fiatal politikus vagy magas beosztású tisztségviselő, Bernáth László polgármester fiatal kora mégis feltűnő. Talán azért, mert a fiatalítás nem elsősorban a falu világára jellemző. Bár Püspökladányban született, tősgyökeres tetétleni. Vele ugyanis az a generáció jelentkezik, amelynek egyedei városokban születtek, kórházakban vagy szülőotthonokban, így aztán lassan kikopik a szóhasználatból a „szülőfalum” bensőséges megnevezés.

Szocializációja is, ahogy manapság az életutat nevezik, csak elkezdődhetett Tetétlenben, aztán több helyen folytatódott. Berettyóújfaluban járt középiskolába, az egykori Zalka Máté Szakközépiskolában (ma Bessenyei) érettségizett. Leszolgálta katonaidejét, majd technikusi oklevelet szerzett Mezőtúron a Szegedi Kiss István Református Gimnáziumban. Ezután a Gödöllői Egyetem kihelyezett mezőtúri gépészmérnöki karának hároméves főiskolai tagozatán folytatott tanulmányokat és szerzett oklevelet. Ott is diák-önkormányzati vezető volt, akárcsak Berettyóújfaluban. Az iskolák, főleg a kollégiumok edzették hozzá a közösségi életformához. De kérdésemre azzal a meglepő információval szolgál, hogy az a komolyság, ami mostanság jellemzi, a főiskolán, a társak között még bohémsággal párosult. Ezt akkor hagyta el, amikor elvégezte a főiskolát, megnősült. Mert a család komoly dolog, felelősséggel jár, mondja, s többször is hangsúlyozza, hogy konzervatív a szemlélete. Ezen azt érti, hogy az élet nagy dolgai felől hagyományosan gondolkodik.

Végzés után otthon helyezkedett el az Agrokvalit Kft.-nél mint szállításvezető. A mai napig ott van, mert társadalmi megbízatású polgármester. Szerencsére főnöke szem előtt tartja a település érdekeit, és segíti abban, hogy az előírt hivatali órákon túl többet foglalkozhasson a község dolgaival. Hogyan került a személye előtérbe? Utólag ő is gondolkodott rajta, hiszen öten pályáztak rajta kívül a polgármesteri székre, köztük ismert helyi személyiségek. Neki, a huszonöt éves üzemmérnöknek a szülein kívül gyakorlatilag senkije sem volt a községben. A munkáltatójával folytatott beszélgetések hatására jelöltette magát. Az eredmény ismeretében meglepődött, de nem ijedt meg. Megválasztásában annak a jelét érzékelte, hogy a község már vágyott a változásra, a stagnálás meghaladására. De a kérdés az volt, kik lesznek a testület tagjai?

Aki egy csipetnyi tapasztalattal rendelkezik az önkormányzatok működését illetően, az tudja, hiába akar egy polgármester jót, ha a képviselő-testület nem támogatja. A kezdet neki sem volt könnyű, kritikusan néztek tevékenysége elé, de amikor meggyőződtek róla, hogy a községért dolgozik, s jöttek a sikerek, akkor elfogadták.

A település legégetőbb gondja a munkanélküliség, az országos szinthez képest kétszeres a ráta. Ezen úgy próbálnak segíteni, hogy évente harminc-negyven embernek munkahelyet biztosítanak, ezáltal azok bekerülnek egy ellátó rendszerbe, egy folyamatos ellátásba. A község számottevő cigány lakosságát az elődök nem tudták kellően segíteni, most bevonják őket is a munkába, gyakorlatilag biztosítják a megélhetésüket.

Nagy hátránya volt a községnek a gondozatlanság, az infrastruktúra hiánya. A középületek kilencvenkilenc százaléka leomló félben volt. Két év alatt helyreállították az óvodát, iskolát, a polgármesteri hivatalt, elsősorban pályázati pénzekből, hiszen amúgy önhibáján kívül hátrányos helyzetű a község, forráshiányos a költségvetése. A „belvizes” pénzekből például a lakosság között 24 millió forintot tudnak kiosztani épületek helyreállítására. Az országban ilyen célra Tetétlen kapta a legtöbb pénzt. A község nevezetes épülete, a Zichy-kastély, amelyben Liszt Ferenc is megfordult, jelenleg még önkormányzati tulajdonban van, de a képviselő-testület áldását adta arra, hogy eladja. Értéke 40 millió forint készpénz, illetve egyéb feltételek, a gyógyszertár „kiváltása”, egy telek vásárlása stb. A telken nyolc tantermes plusz tornatermes iskolát szeretnének építeni, s nagyon remélik, hogy a beruházási szándékot hamarosan jóváhagyja a parlament.

Az eredményekért a testület támogatásával keményen meg kellett dolgoznia. A fiatal polgármester reggel korán elmegy a munkahelyére, de még délelőtt a hivatal következik. Általában este jut haza. Megcsappant szabad idejét a családdal tölti, hiszen kislánya kétéves, s mikor legyen vele, ha nem most? Szerencséjére felesége megértő, (egyébként az önkormányzat alkalmazottja, de most gyesen van!) az ő jóváhagyásával mérettette meg magát, de élvezi a szülők, apósék bizalmát is.

Szenvedélye a sport és az utazás lenne, ám nincs idő az edzésekre. Az utazás? Mióta polgármester, szabadságon sem volt… Éppen ezért, a sikerek ellenére, még nem tudja, hogy indul-e a következő választáson? Ez így sok. Főállásban kellene csinálni, erre Tetétlenben mód lenne, ám ő ragaszkodik a munkahelyéhez. Nagyon meg kell gondolnia. Ideje még van…

 (Hajdú-Bihari Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése