Sziki Róbert

Fogadótulajdonos,

Nagyrábé

hb_5-178_sziki_robert.jpgAmikor bejelentkeztem a Gémes fogadó tulajdonosához, finom udvariassággal igyekezett elhárítani a beszélgetést, mondván, ő még nem adott interjút, nincs is hozzászokva a nyilvános szereplésekhez. Aztán mégis kötélnek állt, s a beszélgetés végén egy roppant szimpatikus, tehetséges fiatalember képe rajzolódott ki előttem, akinek élete „fő műve” a vállalkozásai mellett a rajongásig szeretett kislánya. A települést Bihartorda felől megközelítve, a helységnévtábla után újabb eligazító tábla jelzi: csak egyenesen előre, el sem téveszthetjük a Gémes fogadót. Az már első látásra nyilvánvaló, hogy bármelyik régi uniós tagországban megállná a helyét az a takaros fogadó, amely a 35 éves fiatalember tulajdonát képezi a kis sárréti település központjában.

A szakma minden fortélyát elsajátítva jutott el ahhoz, hogy egy európai uniós szintű, a falusi turizmus kritériumainak minden szempontból megfelelő vendéglátó-ipari komplexumot hozzon létre. A tanulóéveit is beszámítva, éppen húsz esztendeje dolgozik a vendéglátásban. 1971. november 29-én született Berettyóújfaluban. Családjával hétéves korában költöztek át a szomszédos Bihartordáról Nagyrábéra. Általános iskolai tanulmányait itt fejezte be, míg szakács szakmát Debrecenben szerzett. Első munkahelye egy hortobágyi csárdában volt. Sorkatonai szolgálata után viszont – munkahelyének megszűnése miatt – Debrecenben helyezkedett el alkalmazottként egy vendéglátósnál. Mint fogalmaz, ott sajátította el a vendéglátószakma minden fortélyát.

1993-ban viszont az önállósodás útját választotta. A megyeszékhelyen a Batthyány utcán található Petőfi-házban nyitott fiatalok számára egy klubot. A vendéglátás mellett „nyitott” még a kereskedelem felé is, ami napjainkban is tart. 1998-ban úgy döntött, hogy hazajön szülőföldjére, Bihartordára, ahol egy kocsmát és egy boltot kezdett el üzemeltetni. Régen dédelgetett vágya volt azonban, hogy egy saját fogadója legyen, amihez első lépésként megvásárolta az annak alapját képező cukrászdát Nagyrábé központjában. Az önerő mellett természetesen szükség volt támogatásra, így munkahelyteremtő beruházásra pályázott, s a nyertes pályázatból felújította a cukrászdát. Ezt követően pedig egy sikeres SAPARD-pályázatból étteremmé bővítette az egységet. 2003-ra készült el a fogadó, amely a Gémes nevet viseli. Ennek egyszerű története az, hogy az udvaron áll egy gémeskút, melyet a fiatalember felújított, így magától értetődő volt a létesítmény elnevezése. Időközben belépett a Hajdú-Bihar Megyei Falusi Turizmus Szövetségbe, amelynek vezetőségi tagja is lett egyúttal.

A szövetség keretében állandó résztvevője a Budapesten minden évben megrendezésre kerülő Tavaszi Utazási Kiállítás és Vásárnak. Az idein való „szereplésének” kuriózumát adta az a tény, hogy elkészíttette a fogadó makettjét, aminek köszönhetően nagy sikerrel mutatkozott be a fővárosban. A Széchenyi-terv keretében megvalósult fogadó a tájegységre jellemző, hagyományos építőanyagokból – vályog, fa, nád, kő – készült el. Érdekes színfoltja az apartmanoknak és az étteremnek a négy búbos kemence, amelyek nemcsak díszletként szolgálnak, hanem fűtenek is bennük. A berendezési tárgyak  – kredenc, kanapék, hímzett falvédők, a nagyszülők fényképei, butykosok, cserépedények, sütőteknő, járom, kávépörkölő, Nagy-Magyarország térképe – családi örökségből, illetve adományokból, felajánlásokból származnak. A szimpatikus, szerény fiatalember vállalkozásainak köszönhetően közel húsz helyi dolgozónak nyújt munkát.

Ételspecialitása a rábéi raguleves, amely sertéshúsból, zöldségekből készül savanykás, tejfölös ízesítéssel. Egyébként meg állandó étlappal, bő választékkal, egész éves nyitva tartással várja látogatóit a fogadó. Megfordultak már itt japánok, mongolok, németek, hollandok, olaszok, ukránok, ám a szívéhez legközelebb álló vendégei a Székelyföldről vissza-visszatérő barátai. A nála megforduló vendégek elégedettségét bizonyítják a vaskos Vendégkönyvbe írt kedves sorok. Erről tanúskodnak Pálfi István európai parlamenti képviselő, Jakab István országos MAGOSZ-elnök, ifj. Hegedűs Lóránt és Kudlik Júlia beírásai – hogy csak néhány ismert nevet említsünk. Nemcsak felnőttek számára nyitott a Gémes fogadó, hanem különböző hazai és külföldi egyesületek is előszeretettel szerveznek ide táborokat. Volt már itt kézműves-, életmód- és tűzoltótábor, de erdei iskola helyszíne is a fogadó.

Vállalkozásai mellett, ami kevés szabad ideje adódik, azt hétéves kislányával, Anna Rékával tölti. Ha elfoglaltságai engedik, kikapcsolódásként szívesen hódol kedvenc hobbijának, az íjászatnak. Az ízlésesen, nagy körültekintéssel létrehozott és üzemelő fogadó láttán, szinte biztosak lehetünk abban, hogy nem elégszik meg az elért szinttel, hanem előrukkol még fejlesztési ötletekkel az ambiciózus fogadótulajdonos.

 (Hajdú-Bihari Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése