Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Bernáth László
Polgármester,
Tetétlen
A nehéz gazdasági évek ellenére a sárréti település önkormányzata meg tudta tartani működőképességét, ilyen célú hitelt nem kellett felvennie, létszámcsökkentésre sem kényszerültek. Ez az, amire a leginkább büszke a második ciklusát a polgármesteri székben töltő Bernáth László.
1973. január 23-án született Püspökladányban, de ízig-vérig tetétleninek vallja magát, hiszen felmenői is a másfél ezer lelkes településhez kötődtek. Érdekességként jegyzi meg, hogy anyai nagyszülei Tetétlen lovas szekeres postásai voltak: évtizedekig szállították a szomszédos Kaba vasútállomásáról a postai küldeményeket, amiket aztán a faluban is ők hordtak széjjel, mikor hogy: kerékpárral, gyalog vagy szekérrel.
Az általános iskolát helyben végezte el, míg középfokú tanulmányokra a berettyóújfalui Zalka Máté Mezőgazdasági Szakközépiskolában tett szert mint mezőgazdasági gépszerelő. A végzés után hazajött, s azóta is első és egyetlen munkahelyén, az Agrokvalit Kft. főállású mezőgazdasági gépészeként dolgozik. Kis kitérőt jelentett a sorkatonaság, majd a technikus minősítés megszerzése Mezőtúron. Sikeresen felvételizett a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Mezőtúri Főiskolai Karára, ahol gépészmérnöki diplomát szerzett. Emellett alapfokú nyelvvizsgát is tett oroszból. Jelenleg a Debreceni Egyetem Jogtudományi Karának levelezős hallgatója.
1998-ban lett a megye legfiatalabb polgármestere – 25 évesen – a Fidesz színeiben. Visszaemlékezve a véletlennek tulajdonítja a helyhatósági választáson való indulását. A cégvezetők, a település lakóinak megkeresésére szánta rá magát a megmérettetésre. Akkor is, 2002-ben is öt jelölt közül lett befutó. Legutóbbi győzelmén 70 százalékos fölényt szerzett. Kuriózumként említi, hogy a tetétleniek szavazáson való részvételi aránya akkor az országban az egyik legnagyobb – harmadik – volt.
Első megválasztásakor megijedt a kihívásoktól, hiszen akkor szembesült a település gondjaival, hiányosságaival, amik óriási elmaradottságot tükröztek a környékbeli településekhez viszonyítva. Közintézményeik életveszélyes állapotban voltak, minimális volt a szilárd burkolatú úthálózat, a belvízelvezető árkok hiánya, illetve a karbantartás elmaradása miatt hatalmas belterületek lettek a víz áldozatai. Most, a második ciklus végén, elmondhatja a polgármester, hogy első lépésben felújították és bővítették a 60 férőhelyes óvodát. Új faluházat, bérlakásokat; tornateremmel, könyvtárral, konyhával, étkezővel, szaktantermekkel rendelkező új iskolát építettek. Utóbbi átadásán jelen volt a falu híres szülötte: az akkor 60 éves volt válogatott Vasas-focista, Puskás Lajos.
Teljesen felújították és egyúttal akadálymentesítették az egészségügyi intézményeket, az orvosi rendelőt, a védőnői szolgálat helyiségeit. Az 1500 lelkes faluban több kilométer szilárd burkolatú utat építettek az elmúlt nyolc évben, aminek következtében immár 90 százalékban aszfaltozottak az utcák. A belvízelvezető rendszer első két ütemét megvalósították, ami azt jelenti, hogy megszűnt az addigi térdig vízben járás Tetétlenen. A közbiztonság javítása érdekében újjászervezték a polgárőrséget, korszerűsítették a közvilágítást.
A református egyházközséggel közösen helyreállították a templom tetőszerkezetét, uniós pályázat keretében tájházat alakítottak ki, egy hozzá illeszkedő játszótérrel. A falu központjába egy hangulatos főteret varázsoltak, utcabútorokkal, parkolóval, szemeteskukákkal. Bevezették a szelektív hulladékgyűjtést is a faluban. Bernáth László némi büszkeséggel jegyzi meg, hogy amíg 1998-ban húszmillió forint volt az önkormányzat törzsvagyona, addig mára ez a vagyon meghaladja a másfél milliárd forintot.
Az ország nehéz gazdasági évei ellenére az önkormányzat meg tudta tartani működőképességét, ilyen célú hitelt nem kellett felvenniük, továbbá létszámcsökkentésre sem kényszerültek. Mindeközben szolgáltatásait is képes volt bővíteni az önkormányzat, mert például létrehozta a Szivárvány Szociális Szolgáltató Alközpontot, a Nyugdíjas Klubot stb. Ezenkívül még több civil szervezetet is támogatnak. A képviselők a polgármesternek a település érdekében végzett munkájáért 2004. december 22-én Díszpolgári címet adományoztak.
A fiatal polgármester két kislány boldog édesapja, felesége köztisztviselő. Bernáth László 12 éves kora óta igazolt labdarúgó: faluja megyei I. osztályú csapatában rúgja a bőrt. Olvasni, utazni nagyon szeret, bár utóbbi kedvtelésre – elfoglaltsága miatt – szinte egyáltalán nincs lehetősége.
Annak érdekében, hogy Tetétlen egy minél inkább élhető település maradjon, a helybelieket sikerüljön helyben tartani, eddig is sokat tett, s ezután is szándékában áll ezt a munkát tovább folytatni. Éppen ezért ősszel újból megméretteti magát a helyhatósági választáson.
(Hajdú-Bihari Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)
Hasonló
Jeneiné Egri Izabella
Pásztor János
Bernáth László
Csontos Erzsébet
Nagy Gyula
Kirzsa Imre
Keserűné Juhász Mária
Dobrossy Barnabás
Váradi Zoltánné
Jeneiné Egri Izabella
Kádár Gyuláné
Szabó Béla
Dr. Pintye Imre
Kovácsné Csuzda Judit
Kissné Bogár Ildikó
Keserű László
Gulyás Lajos
Sziki Róbert
Józsa Kálmán
Szegi Emma
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése