Győri Balázs

Polgármester,

Szerep

hb_3-188_gyori_balazs.jpgAmikor Győri Balázs elhatározta, hogy megméretteti magát Szerep község polgármesteri címéért, nem kért és nem fogadott el támogatást egyik politikai párttól sem. Bár elődje nem volt irigylésre méltó helyzetben, mégis úgy gondolta, nem szabad beletörődni az állóvízállapotba, s a szűkös pénzügyi lehetőségek között is meg lehet találni a mozgásteret, csak igazán akarni kell, s aszerint cselekedni.

Iskolás koráig Nyíradonyban élt, aztán Nádudvar lett a család élettere. Kovács édesapja és kereskedő édesanyja szeretetben nevelték. Már sráckorában kitűnt, hogy remekel a futballpályán: serdülőkortól a felnőtt megyei bajnokságig – közte a hajdúszoboszlói Hőgyes Endre Gimnáziumban töltött évek alatt – mérkőzések százait játszotta.

Érettségi után fényképésznek tanul. Nemcsak elsajátította ezt a szakmát, hanem szereti is. Kedvére való volt, ha gyerekeket fotózhatott, de a tájfotók és a műemlék épületek megörökítése azóta is szívesen végzett hobbivá vált. A labormunkát is kedvvel végezte. Ma már csak mosolyog rajta, hogy az akkori sötétkamrai szakmai bravúrok ma már a kitűnő képfeldolgozó programok segítségével egy-két számítógépen történő kattintással helyettesíthetők – pedig az volt az igazi. Nyolc éven át vállalkozó fényképészként tevékenykedett Nádudvaron, amikor váltásra szánta el magát: buszsofőrként helyezkedett el a Volánnál. Három évig egymilliónál is több kilométert vezetett helyközi járatokon – balesetmentesen természetesen –, amikor többrendbeli változás következett be az életében. Új házasságot kötött, Szerepre költözött, s a kereskedésbe vágott bele. Zöldség-, majd élelmiszerbolttal kezdte, majd a bisztrót is érdekeltségébe vonta. Ezerkilencszázkilencvenhatban meg is vette a helyiségeket az Áfésztól – ettől kezdve családi vállalkozásként működtették.

Felesége, Boruzs Anna – tősgyökeres szerepi – Biharnagybajomban betöltött könyvtárosi állását áldozta fel, hogy teljes munkaidejében közreműködhessen a családi vállalkozásban, amelyet fokozatosan bővítgettek, fejlesztgettek, s részben bérbe is adtak.

Győri Balázs eleinte kívülről szemlélte a községben működő önkormányzati tevékenységet – felesége a rendszerváltás óta tagja volt a képviselő-testületnek, s elbeszélései alapján gyakran kritikai éllel értékelte az ott történteket. 2002-ben úgy vélte, hogy jelöltetve magát a polgármesteri tisztségre, a gyakorlatban próbálja bizonyítani, lehet ezt másképp is csinálni.

Megnyerve a választópolgárok bizalmát, gyorsan ráhangolódott erre a tevékenységre. Bár eleinte kénytelen-kelletlen tűzoltó munkához hasonló intézkedéseket kellett hoznia, és azt is be kellett látnia, hogy az olykor feleslegesnek tűnő papírmunka mennyisége minden előző elképzelését felülmúlta, hamar megérezte ennek a feladatnak a szépségét is. Ez a szépség pedig az emberekkel kapcsolatos munka sokrétűségében rejlett, ahol a gyámügyektől kezdve a szociális segélyekig kell állást foglalnia nap mint nap.

– Minden ügy mögött ott lappanganak valós vagy vélt emberi értékek és érdekek, s ezeket tiszteletben tartva kell ezeket mérlegelni – mondja. – Néha – fűzi tovább a gondolatot – nemet is kell tudni mondani, bármilyen kényelmetlen is az a pillanat, ha a kérések mögött önös érdekek húzódnak meg. A másik szépség a képviselő-testületi munkában rejlik, amelynek során félre lehet tolni a csoportérdekeket, ha a falu egészének boldogulása a tét – ehhez meg kell találni a hangot a képviselőkkel.

A képviselő-testület, illetve a polgár-mesteri hivatal szorgalmasan pályázik. Megoldandó probléma bőven van, amelyeket igyekeznek előkészíteni, s ha valamelyik pályázat nyer, akkor annak megvalósítása az élre ugrik. Be akarják építeni az iskola tetőterét – egyúttal vizesblokkal is ellátni –, egy helyre összevonni egyidejűleg a most több helyszínen folyó oktatást. Régi adósságot próbálnak törleszteni újabb utak szilárd burkolatúra alakításával és járdaépítésekkel, de jogos igényt elégítene ki az orvosi rendelő felújítása és a buszmegállónak a kor követelményei szerinti kiépítése is.

Elhatározták, hogy lakóházként hasznosítják az elhagyott állomásépületet, s a templom háta mögött kialakítják a piacteret. Terveik között szerepel egy faluház kialakítása, ahol több korosztály találhatná meg a szabadidő-eltöltés formáit, s amely egyúttal teleházként is működhetne, s a nemrég újjáalakult idősek kórusának is helyet biztosíthatna. Figyelmük Hosszúhát fokozatos fejlesztésére is kiterjed, de nem feledkeznek meg olyan humán feladatokról sem, mint a kosárfonás mesterségének felélesztése vagy a futballcsapat újra felállítása.

Győri Balázs szabad idejében angolul tanul, s jelentős időt szentel a művészettörténetnek. Érdeklődése középpontjában az olasz reneszánsz festészet áll: e tárgykörben gyűlik a legtöbb könyve, ezt tanulmányozza a szabadság alatti családi utazásokon, ahová középiskolás lányukat, Juditot is magukkal viszik.

 (Hajdú-Bihari Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése