Dr. Szabó József

Polgármester,

Bihartorda

hb_3-124_dr_szabo_jozsef.jpgSikeres és eredményes életutat járt be, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a rendszerváltás utáni Magyar Köztársaság mindkét köztársasági elnökétől magas állami kitüntetést vehetett át.

Születése révén szabolcsinak is vallhatná magát dr. Szabó József nyugdíjas állatorvos, Bihartorda tiszteletdíjas polgármestere, hisz a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Sényő, a Kállósemjén melletti Mohos-puszta, majd Biri jelentették életének első állomásait. Ám ő – az itt eltöltött több mint négy évtized alapján – mégis inkább hajdú-biharinak érzi magát, ahol a „Bihar” nyomatékkal szerepel, hisz nem szereti, ha szűkebb pátriáját – elfeledve az egykori Bihar vármegyét – egyszerűen csak Hajdú megyének titulálják.

1938. december 16-án született Sényőn, a család öt gyermeke közül – két lány és három fiú – másodikként. Édesapja gépészkovács volt, édesanyja a gyermekeket nevelte. A család édesapja munkája révén 1944-ben került Biribe, amely végleges otthon lett, itt végezte általános iskolai tanulmányait is eminens tanulóként.

1953-ban iratkozott be a nagykállói Budai Nagy Antal Gimnáziumba, ahol meg kellett küzdenie a kistelepülésről származók hátrányos helyzetével, ám amikor kollégista lett, pozitív változás állt be iskolai előmenetelében. Nagyon sokat köszönhet Homoródi József nevelőtanárnak, aki a mindennapok legfontosabb viselkedési szabályaira is megtanította tanítványait.

A sikeres érettségi vizsga után eredményes felvételi vizsgát tett az Állatorvos-tudományi Egyetemen Budapesten, ahol jó eredménnyel végzett 1963-ban. Első munkahelye a Biharkeresztesi Állami Gazdaság lett, ahol előbb beosztott állatorvosként, majd 1965-től főállatorvosként dolgozott, sőt több mint egy évig a biharkeresztesi járás szak-állatorvosi tisztét is ellátta. 1970-ben a biharnagybajomi Dózsa Tsz üzemi állatorvosa, majd három év múlva Bihartorda körzeti állatorvosa lett.

Így immár több mint három évtizede él a 775 éves, több mint ezer lakosú bihari településen, ahol az ott lakók zömében a klasszikus paraszti foglalkozást űzik: növénytermesztéssel és állattenyésztéssel foglalkoznak.

Dr. Szabó Józsefet 1975-ben választották meg először tanácstagnak, később a Közös Tanács vb-tagja lett és 1985–1989 között a Közös Tanács (Nagyrábé, Bihartorda, Bihardancsháza) társadalmi tisztségű tanácselnök-helyettese lett. Az Elnöki Tanács 1990. január 1-jétől nyilvánította önálló igazgatású településsé Bihartordát és őt választották a község társadalmi tisztségű tanácselnökévé, majd az őszi önkormányzati választáson polgármesterré, így ma már a negyedik ciklusát tölti. 1994-től a TÖOSZ munkájában is szerepet vállalt, elnökségi tagként mai aktív munkát végez. 1990–1994 között a megyei önkormányzat képviselője is volt.

Tevékenységének vezérmotívuma mindig is a közösség szolgálata, a kistelepülések érdekérvényesítése volt. Hogy mindezt sikeresen valósította meg, bizonyítják eddigi elismerései is: 1994-ben Göncz Árpádtól vehette át a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét, 2003-ban Lamperth Mónikától a Köz Szolgálatáért Emlékjel Ezüst Fokozatát és ugyanebben az évben Mádl Ferenctől a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztjét.

Életútjáról így vall dr. Szabó József: – Állatorvosként és polgármesterként is a közösséget kell szolgálni. Aki erre a szolgálatra vállalkozik, az feledkezzen meg saját érdekeiről, mert azok másodlagossá válnak. Itt nincs hétvége, ünnepnap, folyamatosan az emberek rendelkezésére kell állni, ráadásul mindezt illik jó hangulatban végezni. Akiből ez a hajlandóság hiányzik, ne legyen állatorvos, vagy polgármester. Ez a tisztség nem jár hatalommal, érte a megbecsülés nem jön magától, azt ki kell érdemelni.

Dr. Szabó József 1963. február 23-án kötött házasságot a főiskolai végzettségű László Máriával. Házasságukból három gyermek született: Tamás, József és Angelika. Mindhárman diplomás emberek és a négy unokával együtt ma már tizenketten ülik körbe az asztalt, ha összegyűlik a család.

Fiatalabb éveiben a futball volt a „nagy szerelme”, ha 19 éves korában egy sportsérülés nem jön közbe, minden bizonnyal sokra vitte volna a labdarúgás világában is. Így maradtak a „műkedvelői szintű”, baráti társaságban játszott meccsek, 39 éves koráig aktívan futballozott. Ezután jött a mai nagy szenvedély, a vadászat. A vadászaton ugyanúgy, mint a futballban, nincs rang és cím, mindenki egyenrangú, ráadásul felszabadultan jókat lehet beszélgetni és emberi, baráti kapcsolatokat építeni. Egyúttal az ember a természetet is megszereti, hisz a vadászaton nem a vad lelövése az elsődleges.

Sok dologgal elégedett, de nem megelégedett ember, úgy véli, hogy munkájában olykor lehetett volna türelmesebb is. Büszke családjára, a feleségével eltöltött több mint négy évtizedre, és polgármesterként még számtalan terve van Bihartorda további fejlődésének előmozdítására.

 (Hajdú-Bihari Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése