Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Futó Kálmán
Ügyvezető igazgató – szociálpolitikus,
Miskolc
Dél-Magyarország és Észak-kelet-Magyarország jelentette Futó Kálmán eddigi, eredményekben, szakmai sikerekben gazdag, változatos életének helyszíneit.
Volt idő, amikor „nem illett beszélni” a „kuláknak számító” nagyszülőkről, akiktől édesapja megtanulta azt a mezőgazdasági kultúrát, amelynek eredményeként 1938 és 1940 között a Magyar Királyi Gazdaképző Iskolában aranykalászos gazda lett. Egész aktív életét a mezőgazdaságban töltötte, a Villány-Siklósi Állami Gazdaságból irodavezető-telepvezetőként vonult nyugdíjba. Édesanyja a háztartási tennivalók mellett a család egyetlen gyermekének nevelésével foglalatoskodott.
Futó Kálmán egy ormánsági kistelepülésen, Besencén látta meg a napvilágot 1955. április 22-én. Általános iskolai tanulmányait Siklóson folytatta. Sokoldalúsága már ekkor megmutatkozott: tizenéves korától máig szívesen gitározik, sikereket ért el a sportban – talajtornában járási és megyei szinten is „jegyezték” – úgy, hogy közben a tanulással sem igen akadt gondja.
Alapvetően humán beállítottságú volt, ennek ellenére a pécsi Vegyipari Gépészeti Szakközépiskolában folytatta, ahol a magyar szakos osztályfőnökre, dr. Freppán Györgyre néztek fel tisztelettel diáktársaival együtt. Élete első munkahelye – több mint egy évtizedre – az Országos Mentőszolgálat: a sürgősségi ellátásban mentőszakápoló, majd szolgálatvezető lett. Ez a korszak fontos szerepet játszott személyiségének formálódásában, hiszen itt tanulta meg a pontosság, a rend, a szabályokhoz való igazodás fontosságát, valamint azt, hogy a dolgokat nem lehet félvállról venni. Hasonló területen folytatta újabb egy évtizedig: az Egyesített Egészségügyi Intézmények csoportvezető ápolója volt. Még Baranyában kóstolt bele az önkormányzati munkába: a Baranya megyei önkormányzat időskorúak otthonát vezette 1997-től 2001-ig.
Ekkor került sor élete nagy fordulatára. Borsod megyébe került, ahol előbb Miskolcon az ÉMÉK Kft.-nél szociális és egészségügyi divízióvezető volt, majd a Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi irodáját vezette 2006-ig. Elsődleges feladata Tiszaújváros szociális, egészségügyi és gyermekvédelmi ellátásának szervezése, az intézményhálózat irányítása, felügyelete volt. Ekkor lett az időközben átadott Szépkorúak Háza Szociális Szolgáltató Kht. ügyvezető igazgatója, a 32 fős, önkormányzat által alapított közhasznú társaságot vezeti. Az önkormányzati és intézményi struktúrán belül kapcsolatban áll társönkormányzatokkal, szakmai és nonprofit szervezetekkel.
1996-ban a Pécsi Orvostudományi Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karán diplomás ápoló szakképzettséget szerzett, majd három évvel később a Janus Pannonius Tudományegyetemen szociálpolitikus diplomát vehetett át.
2002-ben PTE PMMF minőségügyi szakmérnöki képesítést kapott, ugyanebben az évben szociális szakvizsgát, két évvel később közigazgatási szakvizsgát tett. 2005-től szerepel az Országos szociálpolitikai szakértői szakjegyzékben, 2007-ben pedig a szociális szolgáltatások szakmacsoportba tartozó vizsgaelnöki névjegyzékbe került és az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Bűnmegelőzési Akadémiájának is oktatója.
Mivel a tudás átadását mindig fontosnak tartotta, 1996 óta rendszeresen részt vesz a felnőttképzésben: elsősorban medicinális és társadalomtudományi, valamint jogi és igazgatási tárgykörű tantárgyakat oktat. Sokirányú tevékenységéért 2000-ben az Egészségügyi Szociális és Családügyi Minisztérium Miniszteri Dicsérő Oklevelét vehette át.
„A tanult mesterség szakmai elemeinek ismerete mellett ma egyre inkább professzionális gondolkodásra van szükség – vallja Futó Kálmán. – A jövő mindinkább a speciális tudásé, de nyitottnak kell lenni más területek iránt is. Elengedhetetlenül fontos a jogszabályokban való jártasság, a szociális jog, az ellátottjog, a betegjog világában számtalan kérdéssel kell tisztában lenni. Miután napjainkban differenciált kereslet nyilvánul meg a szociális ellátás iránt, nem hátrány az üzleti véna, az »eladni tudás« képessége.”
Második házasságában él Heidl Beátával, aki ugyancsak egyetemet végzett szociálpolitikus, a Területi Gondozási Szolgálat szakreferense. 15 évvel ezelőtt vette az első mountain bike hegyi kerékpárját, mert ennek a sportnak nagy szerelmese. Eredményes résztvevője volt a Bükk maraton, a Szilvásvárad maraton és a Mecsek maraton 50–110 kilométeres versenyeknek. A hegyek, dombok szeretete vezérli a kirándulások, a gyakori bükki gyalogtúrák során. Elégedetten tekint vissza eddigi mozgalmas életére, hiszen máig örömét leli munkájában, amelybe tudása mellett az érzelmeket is igyekszik belevinni, hiszen mindig fogékony volt emberi, művészi produktumok iránt. Bár nyilvánvaló, hogy mindenkinek vannak egyéni ambíciói is, ám mindig a közjó szolgálata motiválta elsősorban.
(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 7. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2007.)
Hasonló
Galambos Béláné
Abuczki József
Abuczkiné Simon Ida
Mohácsi Gábor
Tomkó István
Balogh Béla
Rétközi Ferenc
Skarupka István
Veres Edit
Schmidt Ferenc
Venyigéné Makrányi Margit
Professzor Dr. Tóth László
Bodonyi Csaba DLA
Horváth József
Prof. Dr. Barkai László
Dr. Újszászy László
Dr. Radványi Gáspár
Szűcs Tibor
Dr. Lakatos Zoltán
Tóth Ottóné
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése