Ferenczi György

Árufuvarozási csomópontvezető,

Nyíregyháza

szszb_18-42_ferenczi_gyorgy.jpgFerenczi György ezerkilencszázötvenegyben született Nyírbátorban egy ötgyermekes családban, s a jövője szinte már ekkor eldőlt, hiszen édesapja 43 évnyi szolgálatot követően ment nyugdíjba a MÁV-tól. A tartalékos állomáskezelőt már általános iskolás korában elkísérte számos munkahelyi útjára, így elmondhatjuk róla: szinte az anyatejjel szívta magába a vasúti életérzést, ami később hivatástudattá érett benne.

Középiskolás éveit a szegedi vasútforgalmi technikumban töltötte, s külön büszke rá, hogy minden segítség nélkül jutott be a népszerű intézménybe. Érettségi után a nyíregyházi állomásra került rendezési jegyzékírónak, ám nemsokára bedobták a mély vízbe is. Ezerkilencszázhetvenegyben, 20 évesen a debrecen-nyíregyházi párosvágány építésénél vezető váltókezelőként számos, jóval idősebb beosztottal kellett szót értenie – sikerrel tette.

Néhány esztendő alatt sok területen bizonyított. Volt menesztő forgalmi szolgálattevő, vonatmenesztő segédirányító, segéd ktg-s, sőt, elsőként a nyíregyházi segédtisztek közül külső forgalmi szolgálattevő. Ezerkilencszázhetvenhatban szerzett felsőfokú szakmai képesítést a budapesti forgalmi kereskedelmi tisztképzőn, s az akkor már családos szakembert az ország nyugati végpontján, Rajkán várta állásajánlat és szolgálati lakás.

Népes családját 1972-ben alapította, amikor Katalinnal házasságot kötött. Három gyermekük született: a fiú, György, Nyíregyházán él, a nagyobbik leány, Katalin, Győrben telepedett le, s máris megajándékozta a nagyszülőket az első kis unokával, Kevin Alexanderrel, míg a kisebbik leány, Andrea, jelenleg Nyíregyházán középiskolás.

Rajkán másfél éven keresztül volt rendelkező forgalmi szolgálattevő, s mivel időközben elvégezte a forgalmi oktatótiszti tanfolyamot a fővárosban, tanított is. 1979-ben azonban, mivel az időközben megszülető gyermekek nehezen bírták elviselni az ottani szeles-huzatos klímát, visszaköltöztek Szabolcsba.

Noha Nyírbátorban telepedtek le, bejárt Nyíregyházára dolgozni, ahol először külsős forgalmi szolgálattevőként állt munkába. 1981-ben a megyeszékhely rendelkező forgalmi szolgálattevője lett, ami azt jelentette, hogy az állomáson megforduló összes vasúti jármű forgalmának szervezése, irányítása, bonyolítása a feladatai közé tartozott. Négy és fél évig dolgozott ebben a kifejezetten nehéz munkakörben, hiszen akkoriban még 1200 kocsi ki- és befutását kellett felügyelnie naponta. Eztán állomási tartalékos lett, ami szinte naponta változó feladatokat adott neki. Ezerkilencszáznyolcvanhatban Tarcal állomásfőnöke lett. A fuvaroztató partnerek és kollégák megelégedésére töltött el itt hét szép munkás esztendőt, ami számos ismeretséggel gazdagította, s közben a főnöki tanfolyamot is elvégezte. Még ma is visszajár a zempléni településre, ahol szeretik és megsüvegelik.

Ezerkilencszázkilencvenháromban azonban visszautasíthatatlan ajánlatot kapott: teljesítménye alapján főiskolai végzettség nélkül lehetett a nyíregyházi állomásfőnök kereskedelmi helyettese. Tarcali vonzódása miatt egy hét gondolkodás után mondott igent, s a tanulmányokat eztán pótolta: 1998-ban diplomázott a győri Széchenyi István Főiskola vasúti vállalkozói szakán mint műszaki menedzser.

Az ő feladata volt a megyeszékhely kereskedelmi területén folyó tevékenységek szervezése, irányítása, ellenőrzése. 2001-ben az akkori vasúti reform következtében a Nyírségi Árufuvarozási Központ vezetője lett, azaz Szabolcs-Szatmár-Bereg teljes árufuvarozásáért felelt, az úgynevezett Záhony Portot kivéve, de Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén egyes területeit is beleértve. 2003-ban újabb reform, vagy másképpen racionalizálás következett, így lett a Nyíregyházi Árufuvarozási Csomópont vezetője gyakorlatilag ugyanazokkal a feladatokkal, de csökkentett munkáltatói jogkörrel.

Ferenczi Györgynek a munkája a hobbija, a szabadidejét azonban szívesen tölti a konyhában, s szaftos ételkülönlegességeivel, számos alkalommal kényeztette már családját és baráti társaságát. Persze munkáját is többször elismerték már: több ízben kapta meg a szakma ifjú mestere és a kiváló dolgozó kitüntetést, a rendszerváltozás után, pedig igazgatói dicséretet is kapott.

Mint jó szándékú kritikával mondja, harminöt évnyi szolgálat után fájdalmas számára látni a vasút mostani állapotát, s azt, hogy egyre inkább kiszorulnak a fuvarozásból. Hiányolja a felelősségtudatot a fiatal kollégákból, ám a negatívumok ellenére szeretné a számára oly kedves MÁV-nál befejezni a pályafutását, mégpedig úgy, hogy a ma még eléggé átláthatatlan reformfolyamatokhoz ő is aktívan hozzájáruljon. Noha e téren elég nagy a bizonytalanság, Ferenczi György úgy véli, számára az a legfőbb megnyugvás, hogy tiszta a lelkiismerete az elmúlt három és fél évtizedes, sokszor megszállottként végzett szakmai munkájáért, s hogy sokakkal ellentétben nyugodtan alszik.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 18. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése