Miskolc

Szakácsként indult, de nem adta fel. Volt pénzügyőr, rendőr, jogtanácsos, bankbiztos, s ma már egy vagyonkezeléssel és projektmenedzseléssel foglalkozó céget vezet. Dr. Varga Zoltánnal, a miskolci Hámor Holding Kft. ügyvezető igazgatójával kalandos pályafutásáról, munkájáról és további elképzeléseiről beszélgettünk.

– Ha egy gyerektől megkérdezik a szellemes felnőttek, hogy mondd csak, kisfiam, mi leszel, ha nagy leszel? – akkor az illető a legritkább esetben szokta kivágni: vagyonkezelő és projektmenedzser. Ön mikor érezte az indíttatást, hogy ezt a hivatást válassza?

– Az biztos, hogy nem gyerekkoromban, sőt, ha tinédzserként kellett volna erre válaszolni, akkor sem tudtam volna hasonlókat mondani. Igazság szerint nem is úgy indult az életem, hogy egyszer majd itt kötök ki. 1956-ban munkásszülők gyermekeként születtem Szerencsen, s én voltam a negyedik fiú a családban. Hatéves voltam, amikor Miskolcra kerültünk, s itt is jártam ki az általános iskolát. A pályaválasztást illetően nem nagyon voltak lehetőségeim: elég szűkösen éltünk, minél hamarabb munkába kellett állnom.

– Vagyis nem állt módjában töprengeni. Mégis merre indult el?

– Szakácstanuló lettem, 1973-ban szabadultam fel. Ezután hat évig szakácskodtam a Junóban. Itt a szakma olyan hírességével dolgozhattam együtt, mint Mátyás Rudolf mesterszakács, aki azóta már többször nyert Oscar-díjat és olimpiai bajnoki címet is.

– Mi mentette meg attól, hogy ne a gasztronómiai almanachban keressük a nevét?

– Főzés közben van ideje gondolkodni az embernek. Én is ezt tettem, fogtam a kezemben a fakanalat, nézegettem, s azon járt az eszem, hogy miféle lehetőségeim vannak a pályán. Nem jutottam messzire, hiszen abban az időben még nem halmozták el a szakácsokat sem külföldi, sem pedig belföldi ajánlatokkal. Úgy döntöttem hát, hogy tanulásra adom a fejem.

– Elhatározását csak dicsérni lehet. Mikor vágott bele?

– Katonaság után, 1976-ban kezdtem el járni munka mellett az iskolába, s ’80-ban már le is érettségizhettem. Ezután gyorsan ki is használtam egy lehetőséget, s felköltöztem Budapestre: a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságán kezdtem el dolgozni, na és persze mellette a vámos szakmát kitanulni. Mindez 1981-ig tartott.

– Miért pont a vám- és pénzügyőrség?

– Mindig is vonzott az egyenruha.

– Akkor miért nem rendőr lett?

– Rendőr később lettem. Akkor ez a lehetőség adódott, s én kihasználtam, hiszen a vám- és pénzügyőrségnél pénzzel is foglalkozhat az ember. Az, hogy emiatt Budapestre kellett költöznöm, nem zavart: mindig is szerettem volna a fővárosban lakni.

– Ehhez képest sikerült egy évet eltöltenie ott. Miért csak ennyit?

– Mert megnősültem, s a feleségem miskolci volt, mint ahogy korábban én is. Visszajöttem hát Borsodba, s most már rendőrnek álltam. Ez is csak két évig tartott, mert 1983-ban már a Szovjetunióban találtam magam: az egyik BM-akadémián diplomákat szereztem. Az egyetem után hazajöttem, s az egyik vidéki rendőrkapitányság bűnügyi osztályát vezettem 1990-ig.

– Akár már abba is hagyhatta volna a tanulást…

– Igen, de nem tettem. Az ELTE jogi karára kezdtem járni. Így lehettem ’90 és ’92 között egy budapesti külkereskedelmi kft. jogtanácsosa, majd 1992 után – amikor már letettem az ügyvédi, az ügyészi és a jogtanácsosi szakvizsgámat – a Magyar Hitelbank vezető jogtanácsosa.

– Szép ugrás felfelé. Ez a munka meddig tartott?

– Az MHB-nál –ahol bankbiztosként például én igazgattam a nyíregyházi és mátészalkai igazgatóságot – 3 évet töltöttem el. ’95 októberében aztán újra váltottam, s egy jó nevű pénzügyi és gazdasági tanácsadással foglalkozó céghez, a Dunaholdinghoz igazoltam. Az ottani munkám ’98-ig tartott. Azóta saját cégemet, a Hámor Holding Kft.-t vezetem, de mellette továbbra is tanulok: egy szemeszterem van még a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem nemzetközi gazdasági szakértői szakán.

– A cégénél mivel foglalkoznak?

– A közelmúltban nyitottunk egy utazási irodát a Rákóczi u. 2. szám alatt. Foglalkozunk utaztatással, valutaváltással, de igazi profilunk a vagyonkezelés és a projektmenedzselés. A Déli városkapu elnevezésű projektet például mi visszük, azaz mi próbálunk olyan multinacionális befektetőket találni, akik szívesen építenének áruházakat, bevásárló központokat a városból kivezető Pesti út mellett, a Cora és a Praktiker szomszédságában.

– Szép pályafutás. Nem tart attól, hogy ismét elkezdi majd nézegetni a fakanalat?

– Elégedett vagyok. Saját vagyonommal gazdálkodhatok, s vannak saját ötleteim, amiket megvalósíthatok. Néha persze elfárad az ember, de az elmúlik. Különösen akkor, amikor arra gondolok, hogy fiaim egyszer majd a nyomdokaimba léphetnek. Erre meg is van az esély, hiszen a nagyobbik fiam jogásznak készül, a kisebbik pedig környezetvédelmet tanul…

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)