Dr. Nádasdy Gábor

Ügyvezető igazgató,

Debrecen

hb_02-74_dr_nadasdy_gabor.jpgNádasdy Gábor azok közé az emberek közé tartozik, akik egész életükben magukban hordozzák a szülőhely semmivel nem helyettesíthető melegét. A Bakony lábainál elterülő Pápa nemcsak a körülölelő táj szépségével, hanem szellemiségével is meghatározó volt életében. Nagyapja a református gimnázium nagy tekintélynek örvendő matematika–fizika tanára volt. Emiatt másik középiskolát – a valamikori bencés Türr István Gimnáziumot – volt kénytelen választani, nehogy a kivételezettség legkisebb gyanúja is felvetődjön.

Nádasdy Gábor kertészmérnök édesapjával, dísznövénytechnikus édesanyjával – egy időben Debrecen parkjai szépítésén is munkálkodtak – és öccsével élte Pápán gyermek- és kamaszéveit, beleszeretve egy kicsit a kosárlabdázásba, a több száz kilométeres kerékpártúrákba.

Ezután a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Természettudományi Karán a vegyész szak elsajátítása töltötte be életét. A sok kitűnő oktató és előadó közül leginkább Bognár Rezső professzort zárta a szívébe. A szervetlen szakon igazán lekötötték a laborgyakorlatok, s tulajdonképpen ezek során került egyre inkább érdeklődése homlokterébe a víz, amellyel később pályája is összefonódott, diplomamunkája témájául is ezt választotta.

A frissen végzett diplomásnak 1968-ban az Alkaloida ajánlott állást Tiszavasváriban. Féléves gyakornokoskodás után vízüzemvezetőnek nevezték ki, s felügyelete alá tartozott a gyár ivóvízellátása és a szennyvíztisztítás, de még nagyobb kihívást jelentett, amikor később a kazántápvíz-ellátást is feladatkörébe utalták. Ez ekkor már nemcsak az üzemszerű működés biztonságát jelentette, hanem egy közel 70 fős csapat munkáltatói feladat- és jogkörének ellátását is. A technológiai ismeretek elmélyítésére volt jó lehetősége következő beosztásában, amikor is az energiaosztály vezetőhelyettesi feladatait látta el.

1975-ben a Szolnoki Vízügyi Igazgatóság hívta, hogy vezesse laboratóriumát, majd a környezetvédelmi osztály vezetését bízták rá. E munkakörében a természetes vizek védelme jelentette a fő feladatot. Ennek során az öntözővizek vizsgálata, az összes szennyvízkibocsátó ellenőrzése, a Karcag környéki rizstelepek hatásvizsgálata és – amire máig büszke – a kiskörei víztároló körültekintő feltöltése jelentették a fő állomásokat. Közben környezetvédelmi szakmérnöki képesítését is megszerzi a Veszprémi Vegyipari Egyetemen. 1979-ben a Tisza Menti Regionális Vízmű Vállalat a Keleti-főcsatorna Felszíni Víztisztítómű üzemvezetőjévé nevezte ki, ahol a Debrecent ellátó ivóvízszükséglet egyharmadát állították elő felszíni vizekből. Ezt az üzemet akár presztízsvízműnek is nevezhetnénk, hiszen hiába oldott meg nap, mint nap számtalan technológiai problémát, az ivóvíz minőségének a kényes debreceni igényeknek mindenkor meg kellett felelnie. 1991-ig irányította az itt tevékenykedő fiatal csapatot – időközben sikeresen megvédve a vízműtechnológiát feldolgozó egyetemi doktori disszertációját -, amikor is a Debreceni Vízmű Rt. igazgatói pályázatát elnyerve kerül a csővezeték másik oldalára.

Az elvárás szerint egy régi típusú tanácsi vállalatból egy szolgáltató részvénytársaságot kellett formálni egy olyan közgazdasági környezetben, amelyben kevesebb mint felére csökkent a fogyasztási igény és kb. hússzorosára nőtt a vízdíj. Vezetése alatt egy uniós normáknak is megfelelő szennyvíztisztító épült Debrecenben, a megkezdte a telepek modernizálását, felfejlesztette a csatornázási programot. Nádasdy Gábor 1999-től új feladatot kapott, amikor a Debreceni Gyógyfürdő Kft. ügyvezető igazgatójává nevezték ki. Itt nemcsak a leromlott műszaki állapotokkal kellett megbirkóznia, hanem az üzemszerű működési feltételek fejlesztése mellett a humán szolgáltatásokat is hozzá kellett igazítania a hazai és külföldi gyógyulni vágyók elvárásaihoz. Új termálkutat fúratott – amely egyúttal szállodafűtési funkciót is szolgál ÷, majd a minőségi fejlesztésekre helyezte a hangsúlyt.

Egy sikerrel elnyert Széchenyi-terv pályázata nyomán most egy kétmilliárdos fejlesztés örömei és nyűgei adnak napi feladatot, amelynek során egy szép élményfürdőt kap a debreceni közönség és az ide látogató idegen. Véleménye szerint még egy újabb milliárdos forrással hozzá lehetne juttatni Debrecent egy lakosságszámhoz igazodó fedett uszodához és egy 10 pályás, 50 méteres, olimpiai medencéhez a város sikeres úszósport múltja újraélesztéséhez, a jelenlegi igények kielégítésére is.

Nádasdy Gábor boldog házasságban él dr. Ungvári Ildikóval, az OEC Klinikai Gyógyszerészeti Laborja csoportvezetőjével. Gyermekeik – Bence közgazdászként egy bankban dolgozik, Zoltán ügyvédjelölt – már önállóak, Budapesten élnek. Szabadidejének nagy részét szakkönyvei között tölti, mert szeret minden műszaki problémának utánanézni és – olvasni, de szívesen kertészkedik és utazik is.

 (Hajdú-Bihari Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése