Dr. Karancsi Jánosné Koszorus Erika

Ügyvezető,

Debrecen

hb_3-44_dr_karancsi_janosne_koszorus_erika.jpgCsak az őt közelebbről ismerők tudják róla, hogy hallatlanul családcentrikus. Kizárólag nagy edényekben főz, mert három gyermeke és fogadott fiuk barátai rendszeresen bedongják a házat, ahol ilyen alkalmakkor nagyokat beszélgetnek. Arról viszont már sokan meggyőződhettek, hogy az Onix Nyomda megrendelői és dolgozói között is katalizátor, ha jó produktumról vagy értelmes dologról van szó; úgyszintén karitatív tevékenységükben történő részvállalásáról, amit férjével együtt a normális napi munka részének tekintenek; vagy az újjáéledő Kereszténydemokrata Néppárt aktivistái és szimpatizánsai körében végzett közösségi munkájáról, ahol emellett formális pozíciókat is betölt. A felvázoltakban egy közös nevező van: dr. Karancsi Jánosné Koszorus Erika nap mint nap hidakat épít.

Berettyóújfaluban született 1955. július 15-én, ott nevelkedett öccsével. Édesapja molnár volt, majd a gimnázium gondnoka, édesanyja életét a családról való gondoskodás töltötte be. Általános iskolás korában a zeneiskolában tanult hegedülni, s komolyan fontolóra kellett venni a családban, hogy ezt a pályát folytassa-e. Nos, hogy más döntés született, arról a későbbi évek tanúskodnak: a debreceni vegyipari szakközépiskolában folytatta tanulmányait. A zenével, szűkebben az énekléssel azonban egy életre elkötelezte magát: évekig a Maróthi és a Kodály Kórusban szerepelt, sok hazai és külföldi siker részese volt, s máig tagja egy egyházi kórusnak. A szakközépiskolás évek szinte eseménytelenül teltek, de egy emlékezetes esemény jutott a végére: negyedikben az országos kémiai tanulmányi versenyt megnyerte az iskola esélyesnek kikiáltott, ezért az utolsó pillanatig menedzselt fiú versenytársa előtt (egy lány!).

Orvos szeretett volna lenni, mégis a vegyész szakra vették fel a Kossuth Lajos Tudományegyetemre, s ebben a szakmában találta meg első munkahelyét is. A Kőbányai Porcelángyár Debreceni Gyáregységénél eltöltött tizenegy év kemény erőpróbának, ennélfogva igen hasznosnak bizonyult. Az ipari kerámiagyártásban dolgozó kétszáznyolcvan ember üzemvezetőjeként nemcsak fegyelmet tanult és követelt – a veszélyes üzemben a munkavédelmi szabályok betartatása létkérdésnek számított –, hanem jártasságot szerzett az emberekkel való foglalkozás, törődés titkaiban is.

Két gyermekükkel éltek akkor albérletben, a férje egyetemre járt, s ő eközben végezte el levelezőn a vegyipari gazdasági mérnöki szakot úgy, hogy minden feladatnak egyidejűleg meg tudjon felelni.

Ezerkilencszázkilencvenben éppen harmadik gyerekével volt gyesen, amikor férje a romániai forradalom idején egy segélyszállítmányt kísérve átfázott, s életveszélyesen súlyos betegen került haza. Amikor a betegség nemcsak a reményt, hanem az anyagi biztonságot is megtörte, elkeseredésében a Biogalba ment: „Haldoklik a férjem, három gyermekről kell gondoskodnom, bármilyen munkát elvállalok.” Előbb anyagellátási csoportvezetőnek alkalmazták, majd a Hélia-D belkereskedelemért felelős osztályvezetője lett.

Három szép év után a privatizáció hírére – a leépülésben már nem akart részt venni, a porcelángyártást is ennek jeleire hagyta ott – saját vállalkozást alapítottak már egészséges férjével. A semmiből – 500 dolláros valutakeretükből vették az első adag papírt –, a szakmát jószerivel még nem is ismerve, bérelt helyen és géppel hozták létre az Onix Nyomdát 1993-ban.

Az elmúlt tíz év alatt a megtermelt jövedelmet visszaforgatták, rendszeresen fejlesztettek, így mára saját üzemépületben, ötvenfős létszámot alkalmazva, kulturált körülmények között, jórészt igényes, visszatérő megrendelőknek, nagy ipari cégeknek – a nyomdák közül elsőként az ISO 9001:2000 minőségirányítási rendszer szabályai szerint, amelyet maga dolgozott ki – állítják elő termékeiket. Férjével ketten ügyvezetők – ő elsősorban a gazdasági és a kereskedelmi ügyeket tartja kézben –, s úgy végzik munkájukat, hogy munkatársaik és ők is jól érezzék magukat.

Városszerte ismert karitatív munkájuk mellett elérkezettnek látta az időt, hogy a közjóért végzett tevékenység közepette – amelyhez szorosan illeszkedik a keresztény etika és erkölcs – az eddig méltatlanul háttérbe szorított KDNP szervezeti életét is felpezsdítse azok tár-saságában, akikben a többiekért megnyilvánuló felelősség tettekért kiált. 2003 februárja óta a párt városi elnöke, néhány hét múlva megyei elnökhelyettesnek is megválasztották. Újabb elfoglaltságai jól harmonizálnak eddigi tevékenységével: – Egyszerűen csak tenni kell a dolgunkat, amit a lelkiismeretünk diktál – mondja.

Lányai közül Lilla végzett jogász, éppen munkát keres, Adrienn, aki hét nyelven beszél s szintén nagy affinitással bír a karitatív tevékenységet illetően, még joghallgató, János fia másodikos a Kossuth-gimnáziumban (egyébként tudósnak készül), fogadott fiuk, Edmond, hivatásos katona. Nagyon szeret főzni, hobbija az ének, mozgatórugója a szeretet.

 (Hajdú-Bihari Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése