Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Hamza István
Egyetemi docens,
Budapest
Az ember komoly célokat tűz ki, és mindent megtesz azért, hogy azokat elérje, s ennek megfelelően él – vallja a Debrecenből elszármazott, de a szívében a cívis városhoz örökre hű maradó Hamza István, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem docense, a Magyar Tornaszövetség versenybizottságának a tagja. A neveléstudományok doktora címet 56 évesen megszerző, nemzetközileg is elismert sportszakember egész életét ez a hitvallás hatja át.
Hamza István 1944. március 25-én született Debrecenben. Szülei tősgyökeres cívisvárosiak, akiktől a szülőhelyhez való ragaszkodást örökölte, még akkor is, ha ő maga fiatalon Budapestet választotta. Nem tehetett mást, mert a maga elé kitűzött célt csak így érhette el. A torna iránti szeretetével párosuló szorgalma a Testnevelési Főiskolára vezérelte. Az életszemléletét örökre meghatározó útravalót egykori általános iskolai tanárától, a szerinte minden szempontból rendkívüli emberi tulajdonságokkal rendelkező Nagy Jenőtől kapta. Ő szerette meg az apró termetű, de rendkívül szorgalmas kisdiákkal a tornát. Társaival úgy készültek a különböző szintű versenyekre, hogy még tornatermük sem volt, a szabadban gyakoroltak, vagy az országos megmérettetés előtt termet bérelték. Ennek ellenére többen közülük később országos bajnoki címig vitték.
A Pacsirta utcai iskolában átélt élmények Hamza Istvánt elkísérték a Fazekas-gimnáziumba is, ahol 1962-ben tett érettségi vizsgát. Abban az évben első lett egy magyar–lengyel középiskolás tornászversenyen, majd a Debreceni Sportiskola tehetséges válogatott tornásza kortársaihoz hasonlóan a fővárosban folytatta pályafutását. Az ambiciózus fiatalember a Testnevelési Főiskolán tovább folytatta a versenyzést, és a mexikói olimpiára készülő válogatott keretbe is beverekedte magát.
Tanulmányai befejeztével aztán választania kellett az aktív sportolás, a tudományos munka vagy az edzősködés között, mivel addigra már az ifi válogatott szakmai munkájának az irányításával is megbízták. A Budapesti Spartacusban, majd az Újpesti Dózsában tornázó, illetve edzősködő Hamza István egyszerre mindhármat vállalta, amiben – szavai szerint – nagy segítséget jelentett felesége és két gyermeke, akik nyugodt családi hátteret biztosítottak számára.
A családfő ezerkilencszáznyolcvan-háromban ledoktorált, s amire kevés példa akad: a több területen is sikeres pályafutást magáénak mondható sportszakember 2000-ben a neveléstudományok doktori címét is megszerezte. Ezzel docenssé lépett elő a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. Időközben tíz ismeretterjesztő- és szakkönyvet írt a testnevelésről, a mozgáskultúráról, számos publikációt jelentetett meg itthon és külföldön. Több hazai és külföldi egyetemen tanít.
Az oktatás területén elért nemzetközi sikerek mellett, a tornasportban is a legmagasabb csúcsokig jutott dr. Hamza István. Megadatott számára, hogy a 2001-es genti világbajnokságon a döntőben bíráskodhasson, s rá egy évre a debreceni vb versenyigazgatói teendőit láthassa el. Ennél többet már nem kívánhatna, hiszen szeretett szülővárosában, hazai környezetben bizonyíthatta kivételes képességeit, szakmai felkészültségét.
Persze sportmúltjához tartozik edzői tevékenysége is, amire szinten büszke lehet, hiszen sok magyar bajnok tornász került ki a kezei alól, edzette a Guczoghy György nevével fémjelzett ifjúsági válogatottat, valamint a felnőtt válogatott keretet is. Az évek során számos, azóta nevessé vált diákot oktatott, így például a tv-s Juni Györgyöt és Schulek Csabát, valamint Méhes Gábort, akit három hónap kemény gyakorlással ő készített fel a sidney-i olimpia tornaközvetítéseire.
Hamza István a maga példájából tudja, hogy a tehetség csak kicsi hányadát adja egy sikeres pályafutásnak. Nem véletlenül választotta mottójának a három f-betűs szót: fájdalom, félelem és fáradtság. Szerinte, aki ezt a három dolgot nem tudja leküzdeni, az semmilyen téren nem érhet el kiemelkedő eredményt. Apró célokat nem érdemes kitűzni, mert azok elérése, nem sok jelentőséggel bír. Ebben a szellemben igyekezett nevelni gyermekeit is, akik mindketten a közgazdasági egyetem végzős hallgatói. Hamza István büszke huszonhárom éves fiára és huszonegy éves leányára, akik – szerinte – jó értelemben vett konzervatív nevelésben részesültek. Nem lettek élsportolók, de a sportos életmódot szeretik. Egyszerre két egyetemet végeznek, és több nyelven beszélnek. Összességében örökölték édesapjuk szorgalmát. A Nagy Jenő tanár úrtól tiszta forrásból kapott útravaló mellett a gyökerekhez való ragaszkodást tartja a legfontosabbnak dr. Hamza István. Szüleitől – ahogy ő fogalmaz – a tisztességet, a becsületet és szeretetet tanulta.
Hiába él ezerkilencszázhatvankettő óta Budapesten, mégis Debrecenbe jön haza, még ha a családja a fővároshoz köti is. Máig a Lokiért és más cívis városi csapatért dobog a szíve, s ha teheti, kimegy a fővárosi vendégszereplésükre.
(Hajdú-Bihari Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)
Hasonló
Dr. Szórádi Sándor
Dr. Szeifert Gyula
Czibere Károly
Dr. Kapolyi László
Lezsák Sándor
Dr. Dudás Ferenc
Dr. Szórádi Sándor
Dr. Ináncsy Miklós
Dr. Molnár József
Bodó Sándor
Juhász Ferenc
Princz Oszkár
Rigó Zoltán
Kálnoki Kis Sándor
Horváth Kálmán
Szikora Tamás
Szakály György
Serafin József
Lakner Zoltán
Dr. Hegedüs Csaba
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése