Kisvárda

A vágtató hegyi patakból folyammá szélesedő Tisza partján, a „fenyvesekkel vadregényes tájon”, Rahón született 1931. december 13-án. Édesapja, Kriveczky Béla, (Kassán végzett) gépésztechnikus volt, édesanyja, Dorosényi Adél, bár felsőkereskedelmi végzettséggel rendelkezett, otthon a gyerekneveléssel foglalatoskodott. Két húga van, egyikük a szakmunkásképző intézet gazdasági vezetőjeként, másikuk a szeszipari vállalat laboránsaként ment nyugdíjba. Elemi iskoláit Rahón végezte, meglehetősen furcsa iskolakezdésben volt része: ’38 szeptemberében cseh elemiben kezdett, novemberben az ukrán nacionalisták jóvoltából már a cirill betűket tanulta, aztán a tanév végén, ’39 nyarán magyar bizonyítványt kapott.

Egy nagyon szép gyermekkor és az elemi iskola befejezése után Kassára került, a több száz kilométeres távolság miatt a nyári szüneten kívül csak húsvétkor, meg karácsonykor lehetett családi körben. Kedvenc tárgyai a magyar, a történelem és a természetrajz voltak. 1945 nyarán szülei Magyarországra menekültek, Kisvárdára kerültek, így a Bessenyei-gimnáziumban tanult hat évet. Negyedikes volt, amikor Csucska Jenő, Molnár István és Grgurics István megszervezte az iskolai röplabdacsapatot, amelyben ötödikesként már rendszeresen játszott, hatodikos korában megnyerték a kerületi bajnokságot.

1951-ben az érettségi után az Erdőmérnöki Egyetemre jelentkezett, ám helyhiány miatt nem vették fel. Ebben valószínűleg édesapja beosztása (főmérnök volt a Vulkánban), no meg a család vallásossága is szerepet játszott. Szeptemberben édesapja debreceni barátja „beprotezsálta” az egyetemre, Bedő András csoportvezető „megtöltette vele a szalmazsákot”, így egyetemista: történelem szakos hallgató lett. Egyetemi évei alatt olyan nagyszerű tanárok keze alá került, mint Kádár Zoltán professzor, bizantinológus, Gonda Béla professzor, néprajztudós, de a legjobban Szabó István intézetvezetőt tisztelték. Másodéves korában a régészeti tanszéken intézeti tag, harmadéves korában demonstrátor lett. A sporttal sem szakított, a főiskolai válogatott tagjaként röplabdázott.

1955-ben végzett, még ugyanebben az évben Kisvárdára, az egykori alma materbe került és kezdő tanárként főleg Paizs Józsi bácsitól tanult sokat. Időközben levelezőn elvégezte a latin szakot is, a sporttal sem hagyott fel, játékos-edzőként sikert sikerre halmoztak a Bessenyei röplabdacsapatával. (Ebben bizonyára nagy szerepe volt a Testnevelési Főiskolán szerzett szakedzői végzettségnek is.) ’73-ban pályázat útján került a Bessenyei György Tanárképző Főiskola történelem tanszékére, adjunktusként ókort és középkort, latint és művelődéstörténetet tanított.

Közben tudományos tevékenységre is futotta idejéből, 1979-ben Kelet-Magyarország iskolatörténetéből doktorált, két hónappal később docens lett. Rendszeresen részt vesz a Nemzetközi Iskolatörténet Munkacsoport (ISCHE) konferenciáin: Oslo, Zürich, Berlin, Barcelona, München, Iraklion jelentette a különböző helyszíneket. 1992 óta óraadó tanárként latint tanít a nyíregyházi Szent Imre Gimnáziumban. Rendszeresen publikál, több tucat tanulmánya jelent meg. 1994-től a Magyar Tanárképző Főiskolán történelmet tanít Beregszászon, szereti az ottani jól tanuló, igyekvő gyerekeket. Mindemellett arra is van energiája, hogy művészettörténészként kiállításokat nyisson meg, történelmi vetélkedőkön zsűri tag, valamint időnként érettségi elnök legyen.

– Mindig az volt a vágyam, hogy minél több oldalról közelítsem meg azt, amit csinálok – mondja a hetedik ikszen túljutott, ám korát meghazudtolóan fiatalos történész. – Ebben valószínűleg szerepet játszik az apai örökség is, hisz édesapámnak tizenkilencféle szakmából volt különféle képesítése. Ezt motiválhatja a jó értelemben vett hiúság is, az ember szeretné megmutatni magát minél többféle módon. A diákokra is jótékonyan hat, ha látják, hogy a tanáruk sokoldalú, sok mindenhez ért.

Kriveczky tanár úr sokoldalú tevékenységét Munka Érdemrenddel, TIT Aranykoszorús Jelvénnyel és 1996-ban a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszttel ismerték el.

Eseményekben gazdag életútján máig hű társa (a hétgyermekes görög katolikus családból származó) Bába Antónia, gyógypedagógus logopédus, aki a nevelési tanácsadó vezetője volt. Az 1958-ban kötött házasságukból két fiúgyermekük született. Béla régész, az ELTE Régészeti Intézet munkatársa, György jogász, Szegeden ügyvédkedik. Ők ketten összesen négy unokával ajándékozták meg a nagyszülőket, a legkisebb három-, a legidősebb tizenöt éves. Mindig komolyan gondolta, hogy: „Az olvasás mindannyiunké!”, máig tart nála a könyv szeretete.

A levéltári kutatás mellett hétvégeken rövidebb, nyáron hosszabb kirándulások jelentik a kikapcsolódást, legutóbb Szardínián és Korzikán járt, de megfordult már Európa minden államában. Eddigi életével elégedett, egy kis egészséget kíván még magának, hogy minél tovább élvezhesse unokái növekedését.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 13. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)