Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Csombordi József
Ügyvezető igazgató,
Debrecen
Csombordi József vállalkozó igazi közösségi embernek vallja és tekinti magát, s bár – mint mondja – ma nem divat a mozgalmi múltra hivatkozni, ő büszke arra, hogy fiatal korában a KISZ-ben dolgozott. „Életformámmá vált, hogy közösséghez tartozom” – mondja a debreceni önkormányzat szocialista képviselője.
Az 1950-ben született Csombordi József a debreceni közgazdasági technikum kereskedelmi tagozatán érettségizett, majd a Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Főiskolán szerzett diplomát. Előbb a Hajdú-Bihar Megyei Vendéglátó Vállalatnál dolgozott könyvelőként, állóeszköz-gazdálkodóként, később kirendeltségigazgató munkakörben. Később, 1976 és 1987 között a Debreceni Általános Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet hálózatirányítási osztályvezetője volt.
Szakmai pályája talán nem véletlenül alakult így: kereskedő és számviteli területen dolgozó elődei kijelölték az utat számára.
Munkája mellett folyamatosan képezte magát: ezerkilencszáznyolcvanhétben a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetem áruforgalmi kiegészítő szakán közgazda oklevelet, 1999-ben pedig okleveles könyvvizsgáló szakképesítést szerzett. A rendszerváltás magánszférában érte, de máig hibáztatja magát, hogy nem vette észre „a nagy lehetőségeket”.
– Tettük a dolgunkat, nem is gazdagodtunk meg – teszi hozzá Csombordi József, aki társaival már 1987-ben kisszövetkezetet alapított, amelynek előbb elnökhelyettese, majd elnöke volt.
– A kisszövetkezetben – a bedolgozó kisüzemek bevonásával – ipari termékeket állítottunk elő, s nagykereskedelmi tevékenységet folytattunk. Ebben az időszakban sorra alakultak meg a kisvállalkozások, amelyek könyvvezetési feladatainak elvégzésére ügyviteli szolgáltatással bővítettük tevékenységi körünket.
Jelentős fordulatként tartja számon Csombordi József az ezerkilencszázkilencvenes esztendőt, amikor megalapítják családi vállalkozásukat, a Csombordi és Társai Kft.-t. A kereskedelem mellett ekkor válik fő tevékenységgé az ügyviteli és könyvvezetési szolgáltatás: folyamatosan készítik különféle társaságok beszámolóit, mérlegét, emellett eredménykimutatásokat, adóbevallásokat és más nyilvántartásokat.
Szakmai előmenetele a könyvvizsgáló munkáig repíti, s 1997-ben két könyvvizsgáló társával megalapítja a Szakértő Team Könyvvizsgáló és Adószakértő Kft.-t.
– Ez a munka jelentős mértékben segített abban, hogy a számviteli, a könyvvezetési, a beszámoló- és mérlegkészítési, valamint a pénzügyi-adózási ügyekben széles és megalapozott tudásra tegyek szert – eleveníti fel azt az időszakot.
A könyvvizsgáló szakmai munkája mellett nem mondott le a politikáról sem: alapító tagja a Magyar Szocialista Pártnak, s 1991–92-től ismét aktívan bekapcsolódik a már fiatal korától fontosnak tartott mozgalmi munkába. Szakmai felkészültségét, tapasztalatait 1998 végétől a debreceni önkormányzat pénzügyi bizottságának a párt által delegált tagjaként, majd 2002-től önkormányzati képviselő tagként hasznosítja.
– A pénzügyi bizottságban szakmai munkát végzek, s egy ellenzéki képviselőnek – Debrecenben a Fidesz van többségben a közgyűlésben –, elsősorban a költségvetéshez kapcsolódóan kell észrevételeit megtenni.
Csombordi József elmondása szerint a fejlesztési prioritásokban van hangsúlykülönbség a várost irányító fideszes képviselők és a szocialisták között, s ez „többször okoz feszültséget”. A szocialista képviselő emellett az egészségügyi bizottságnak is tagja, ahol az „ellátás színvonalának javítása” érdekében dolgozik.
– Az egészségügyi alapellátás és a járóbeteg-ellátás reformját úgy kell elvégezni, hogy az a lakosság javát szolgálja – vélekedik a képviselő. A közeljövő feladatai közül a háziorvosi praxisok további privatizációját, illetve a szakellátások korszerűsítését, átalakítását emeli ki, mint a legfontosabbakat.
– Ellenzéki képviselőnek a bizottsági üléseken van elsősorban lehetősége arra, hogy érvényesítse álláspontját, de az esély nullára csökken, ha a többség előre dönt egy-egy kérdésről, amire sajnos nem egy példa akad. Szeretné elérni, hogy a jövőben szakmai kérdésekben ne a politikai hovatartozás, hanem a szakmai érvek alapján szülessenek döntések az önkormányzatban.
A jövőről szólva Csombordi József elmondja: szeretne még egy ciklusban önkormányzati képviselőként dolgozni. A magánszférában mindenekelőtt vállalkozását kívánja stabilizálni, s jövedelemtermelő képességét fokozni.
Magánéletében embert próbáló időszakot élt át, amikor felesége meghalt és egyedül maradt ötéves kislányával és tizenhét éves fiával. Ma már nagy család összetartója: fia harmincnégy, lánya huszonnégy éves, élettársa fia pedig huszonhat éves.
– Unokákat szeretnék és elég időt arra, hogy velük lehessek – summázza vágyait Csombordi József.
(Hajdú-Bihari Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Hasonló
Dr. Simon József
Herdon István
Dr. Sinóros-Szabó Botond
Jancsó Gyula
Márkó Zoltán és családja
Bulátkó Kornél
Szemán Mihály
Dr. Cs. Tóth János
Dr. habil. Góth László
Dr. Szabó Péter
Kollár István
Aba-Horváth István
Kérdő Zsuzsa
Katona László
Czapp József
Dr. Bölcskei Gusztáv
Petis János
Dr. Orosz János
Lukács Balázs
Földesi Gyuláné
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése