Bihari Péter

Ügyvezető igazgató,

Debrecen

hb_02-20_bihari_peter.jpgBihari Pétert a családi, rokoni, baráti szálak, a munkahelyi és üzleti kapcsolatok, egyszóval minden a cívis városhoz köti. Itt született 1954. július 8-án a család harmadik, legkisebb gyermekeként. Édesapja a MÁV-nál volt főfelügyelő, ő sajnos már nyolc éve örökre eltávozott szerettei köréből. Édesanyja adminisztrátorként dolgozott az IKV-nál, ma már nyugdíjas. Bátyja energetikus, nővére vállalkozó, mindketten Debrecenben élnek.

Gyermekkorát a város Postakertnek nevezett részén töltötte, szabadidejében leginkább a futball jelentette a legfontosabb elfoglaltságot. A Szoboszlói Úti Általános Iskolában jól tanult, elsősorban a matematika és a történelem hozott számára sok-sok sikerélményt. Középiskolai tanulmányait a nagyhírű Fazekas-gimnáziumban folytatta, ahol mint mondja: „Jó csapat jött össze az osztályban!” A középiskolában is a matek tartozott elsősorban a kedvenc tárgyak közé. Ezerkilencszázhetvenkettőben az érettségi után szakmát tanult két szakmunkásképző intézetben, előbb műszerész, majd távközlési technikusi szakképesítést szerzett.

Első munkahelye, valószínűleg némi atyai ráhatásra, az „ország legnagyobb vállalata” a vasút lett, ahol távközléssel és híradástechnikával foglalkozott közel másfél évtizeden át. Időközben letöltötte a katonai szolgálatot is, ezerkilencszázhetvenöttől két évig Kalocsán, a „híres-hírhedt” forradalmi ezrednél szolgált, mára már csak a szép emlékek maradtak meg emlékezetében erről az időről. Szakmai munkájában az első nagy váltás ezerkilencszáznyolcvanhatban következett be, műszerészként egy kisszövetkezetben kezdett dolgozni, híradásipari tevékenységgel foglalkozott.

A rendszerváltás idején, mint sokan mások, ő is önállósította magát, ekkor, ezerkilencszázkilencvenben alakult meg a Bihari Vállalkozás, amely egyéni vállalkozásként a vezetékes és vezeték nélküli távközlés területén kezdte el tevékenységét. Kezdetben telefon-alközponti hálózatokat és telefonalközpontokat telepítettek, karbantartották, szervizelték az általuk épített hálózatokat, alközpontokat. Ezerkilencszázkilencvenegytől a Lucent Technologies (korábbi nevén AT and T Magyarország) szerződéses partnerei lettek telefon-alközponti hálózatok és integrált hálózatok területén.

Ezerkilencszázkilencvennégytől elkezdték a távközlő hálózatok kivitelezését is, ami magában foglalta az alapépítményes, a kábeles, és a légvezetékes munkák komplex elvégzését is. Mindehhez komoly beruházásokra és megfelelő szakembergárdára volt szükség, utóbbiak a szakmai ismereteket különböző tanfolyamokon szerezték meg. Közben folytatták alaptevékenységüket is, így többek között a Panasonic Magyarország és a Sanyo márkaszervize, a General Electric, a Samsung és a Concord távközlés-technikai termékek szerződéses szervize lettek. Ugyanakkor fővállalkozásban javították és javítják a Matáv Rt. Debreceni Igazgatóság Matáv tulajdonú készülékeit. Ezerkilencszázkilencvenhéttől az amerikai Panduit strukturált hálózati rendszer nagykereskedelmi forgalmazására kötöttek szerződést és megkezdték a rendszer telepítését is.

Az egyéni vállalkozás még ugyanebben az évben átalakult, 1997. február 1-jétől működik a Bihari Vállalkozás Kft. A cégnél jelenleg 25 főállású alkalmazott dolgozik. 2001-ben kiépítették a TÜV ISO 9001:2000 minőségbiztosítási rendszert, amely ma már elengedhetetlen követelmény egy magára valamit is adó cég számára. A Bihari Vállalkozás elsősorban Debrecenben és környékén tevékenykedik, számtalan beruházás kivitelezési munkálataiban vettek részt a megyeszékhelyen és Hajdú-Biharban. Emellett eljutottak a fővárosba is, dolgoztak Hódmezővásárhelyen és Nógrád megyében, Mátészalkán és Pest megyében. Eddigi tevékenységéről így vall az ügyvezető igazgató úr:

– Mindig optimista voltam, persze ha kellett, abba is tudtam hagyni egy dolgot, ha az „veszett fejsze nyele volt”. Munkatársaimmal állandóan kollegiális viszonyra törekedtem. Mindenkor előre tekintettem, a megtett útból igyekeztem a tapasztalatokat leszűrni, és a kitűzött célt elérni. A továbbiakban szeretném a céget fejleszteni, a mostani tevékenység bővítésével és új feladatok megvalósításával.

Bihari Péter a közéletben nemigen játszik vezető szerepet, nem politizál, afféle „szürke eminenciásnak” tartja magát, akinek a munka és a család a legfontosabb. Ezerkilencszázhetvenhétben kötött házasságot Gáll Erzsébettel, ő ma vállalkozó, egy fénymásoló üzletet vezet. Két fiúgyermekük van: Péter ezerkilencszázhetvennyolcban született, vállalkozó, automaták forgalmazásával, üzemeltetésével foglalkozik, és közben műszaki menedzseri főiskolán tanul. Az ezerkilencszáznyolcvanhatos születésű Gergő harmadikos a közgazdasági technikumban, gazdasági informatikus szakon tanul.

Bihari Péter szabadidejét nyáron igyekszik víz mellett tölteni, télen sízni szeret főleg Ausztriában, és máig aktívan futballozik, egy baráti társasággal egész évben összejárnak: a futball jó stresszoldószer.

 (Hajdú-Bihari Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése