Balogh Gyula

Polgármester, vállalkozó,

Vaja

szszb_03-190_balogh_gyula.jpgSikeres nagyvállalkozó, köztiszteletben álló polgármestere Vajának, a megyei közgyűlés tagja, sőt annak tanácsnoka, tagja a megyei munkaügyi tanácsnak. Üzleti ügyben járt több földrészen, sokat látott, sokat tapasztalt.

A karrierje 1989-től gyorsan ívelt felfelé. Szerencsés csillag alatt született? Lehet, de ennyi nem elég a sikerhez. Sok munkával, kitartó tárgyalásokkal, a kínálkozó lehetőségek legjobb kihasználásával érte el, amit elért. S nemcsak magának használt, hanem emberek százainak, ezreinek. Ő méltán idézheti Váci Mihály verssorait: „Használni akartam, nem tündökölni”. A neve: Balogh Gyula.

A cégét 1989-ben alapította egymillió forintos törzstőkével. Felesége, aki pedagógus, a telefont kezelte, kurblizott, a posta órák múlva hozta be a kért számot.

A kft. elsősorban zöldség-gyümölcs exportra alakult. Már az első esztendőben sikerült százhetven millió forintos forgalmat lebonyolítani. A hűtőházat bérelték, a nyersanyagot felvásárolták. Konzervgyártással bővült a vállalkozás, kellettek a segítő társak, a munkatársak.

Budapesten 1991-ben létrehozták a cég külkereskedelmi irodáját. Ebben az évben volt olyan hét, hogy 6-8 kamion konzervet küldtek nyugatra. A következő állomás: a vajai Zöldség-Gyümölcs Kft. vásárol két konzervgyárat. Kilencvenegyben már 440 millió forint forgalmat bonyolítottak le. A nyereséget azóta is visszaforgatják a vállalkozásba. Kilencvenkettőben már bérelték a Zöldért mátészalkai konzervüzemét.

A gyár üzemeltetéséhez sok alapanyag és forgótőke is kellett. Számítgatások után megszületett a döntés: a Hungarofructtól és a Monimpextől előfinanszírozást kért és kapott a cég. Ami nagy dolog manapság, a tartozások, a kintlévőségek idején: sikerült mindenkit kifizetni. A bankhitel minimális volt, ilyen kamatok mellett ez érthető.

A gazdaságtörténészek mérföldkőnek írnák be az 1993-as esztendőt. Ekkor hirdették meg a Nyírlugosi Állami Gazdaság privatizációját. Vevő több is akadt, de igazán fizetőképes nem volt köztük.

Balogh Gyuláék el nyerték a pályázatot, a vajai Zöldség-Gyümölcs Kft. az állami gazdaság teljes vagyonát megvásárolta. Egy gyorsfagyasztó üzemet, egy konzervüzemet, egy húsüzemet, és a turizmussal összefüggő létesítményeket is. Az újabb állomásra így emlékezett Balogh Gyula: − Három területen kezdtük a munkát. A konzervüzemben, a mélyfagyasztóban és a málna-szilva termőterületen. Hatvanhárom hektáron almát telepítettünk, izraeli csepegtető technológiával. Szabolcs-Szatmár-Beregben ez a legkorszerűbb, s a legnagyobb egybefüggő ilyen terület. Öthektáros kordonos uborkát is telepítettünk, ennek nagy sikere volt, illetve van: az ország legnagyobb terméshozamát produkáltuk.

A kft. 1993-ban bérbe vette a Mátészalkai Állami Tangazdaság almasűrítő üzemét. Később a vajai sűrítőt is.

Ebben a két modern üzemben készült ivólének sikerült jó piacot találni. 1994 őszén a kft. megvásárolta a vajai sűrítő üzemet. (Addig csak bérelte.) Az immár saját tulajdonnal lehetett piacot kutatni, ki lehetett tekinteni a világra.

Jöttek is a felkelő nap országából a japánok és megvásárolták a vajai cég almasűrítményének hatvan százalékát. Mondhatni: ez bombaüzlet. A tulajdonos meghívást kapott és teljesített Tokióba, Oszakába. Balogh Gyula Japánban aláírt egy szerződést. Ennek értelmében 1995-től hat éven át nyolcmillió dollár értékű sűrítményt vesznek át.

Külön figyelmet érdemel, hogy a japánok előfinanszírozást és nagy értékű bankgaranciát is vállaltak. Ez pedig biztonságot nyújthat a szabolcsi cég üzemeltetéséhez és a foglalkoztatáshoz is.

Vaját sokfelé jegyzik gazdasági körökben. Ám e vonzó település turisztikai szempontból is fontos. A mostani polgármester ápolja a hagyományokat, a műemlékvédelmet is szívügyének tekinti, azon is fáradozik, hogy még vonzóbb, a turisták által még látogatottabb legyen a nagyközség. (Az ősláp tönkrement, de sikerült megmenteni, feléleszteni.)

Híres a vajai vár és a Vay Ádám Múzeum. Egy szép prospektusban ez olvasható: „Az 1200-as évek végén tűnik fel a község neve. A középkor századaiban a Vay család ősi fészkeként hallunk róla. A Vayak egykori várkastélyában hatvannégyben nyílt meg a Vay Ádám Múzeum.”

Alapításában elévülhetetlen érdemeket szerzett Molnár Mátyás, az intézmény első igazgatója. A szabadságharchoz kötődő tárgyi emlékek láthatók a szobákban. A toronyszobában a Vay Ádámnak és feleségének szentelt kiállítást is érdemes megnézni.

Balogh Gyula polgármesterként és vállalkozóként sokat tesz a nagyközség gazdasági fejlődéséért, a kulturális örökség fenntartásáért. (1995-ben kiadatta, megjelentette a Vay család történetét.)

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1995.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése