Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Balogh Árpád
A Miskolci Fűtőmű Kft. ügyvezető igazgatója,
Miskolc
Huszonnyolc éves korától vezető beosztásokban dolgozik, és mint mondja, kezdetben, fiatalsága miatt rengeteg konfliktusban volt része, ha például egy-egy idősebb kollégájával szemben saját igazát kellett érvényre juttatni. Ezek az évek edzetté tették, megtanulta: egy vitában csak akkor győzhet, ha kellően felkészült, érvei jól átgondoltak, minden szempontból megalapozottak.
Az 1971-ben még csak huszonnyolc éves fiatalember ma 60 éves, de ehhez az alapelvhez ragaszkodik. Balogh Árpád, a Miskolci Hőszolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója egy sikeres életpálya mozzanatait osztotta meg velünk.
Szülőfalujáról Tiszadobról már csak halvány emlékképeket őriz, és ezek az emlékmorzsák inkább csak a rokonlátogatásokat, az itt töltött nyári szünidőket idézik. Nem is csoda, hiszen amikor a Balogh család 1946-ban Miskolcra költözött, a kis Árpád még mindössze hároméves volt.
„Édesapám kovácsmester volt a faluban, és a II. világháborút követő időszakban úgy látta, Tiszadobon számára nincs annyi munka, amennyiből eltarthatná a családját. Így én már Miskolcon nőttem fel, itt jártam általános és középiskolába, és a budapesti közgazdasági egyetem elvégzése után ide húzott vissza a szívem.
Emlékszem, kisfiúként minden áron autószerelő akartam lenni, de mivel kistermetű, vékony dongájú legényke voltam, apám azt mondta: erre én alkalmatlan vagyok, meg egyébként is vigyem többre, mint a szüleim. Édesanyám hasonlóan gondolkodott, és vallásos asszony lévén még a tiszteletes véleményét is kikérte az ügyemben. Végül megszületett a döntés: jó eszű ez a gyerek, menjen technikumba, hogy mindjárt szakma is legyen a kezébe, ha elvégzi. Így kerültem a Miskolci Közgazdasági Technikum kereskedelmi tagozatára” – meséli iskolaválasztásának történetét Balogh Árpád.
A középiskolás évek alatt aztán – sok más egyéb mellett – két meghatározó esemény történt a fiatalember életében: egyrészt 16 és 18 éves kora között több mint 20 centimétert nőtt, ezzel első lett a tornasorban, másrészt negyedikben, az országos tanulmányi versenyen könyvelésből és statisztikából is megszerezte az első helyezést. Ez a győzelem akkoriban zöld utat jelentett az egyetemre.
„Választás előtt álltam: érdekeltek a nemzetközi kapcsolatok, és nagyon megszerettem a közgazdaságtant is. Mivel azonban a diplomataképző Moszkvában volt, a közgazdasági egyetem pedig Budapesten, ez utóbbi mellett döntöttem. Szép emlékeim maradtak az egyetemi évekről, ahol a tanulás mellett a sport is fontos szerepet töltött be az életemben. Mindig imádtam a labdajátékokat, fociztam általános és középiskolásként, és természetesen az egyetemen is. Végül olyan jól rúgtam a bőrt, hogy amikor 1966-ban okleveles közgazda lettem, és diplomával a zsebemben visszajöttem Miskolcra, azt kellett mérlegelnem, hogy a szakmám vagy a focicsapat jelenti számomra a jövőt? Ebben a dilemmában a közgazdaságtan győzött.
Első munkahelyem 1966-ban az Észak-magyarországi Állami Építőipari Vállalat lett, ahol megismerhettem az építőipari szakmát, képet kaptam a vállalatszervezésről, vállalatgazdálkodásról. Öt évet töltöttem itt, 1971-ben átkerültem a megyei tanácsra, ahol az államigazgatás működését tapasztalhattam meg. Innen a Borsod Távhőhöz vezetett az utam, amelynek létrehozásában magam is aktív szerepet vállaltam.”
A Borsod Távhő jelentette Balogh Árpád számára a visszatérést a gazdasági életbe, és persze azt a szakmai területet, amelytől azóta sem vált meg.
A rendszerváltozást követően, 1991-ben a Miskolci Fűtőmű Kft. ügyvezető igazgatójává nevezték ki, 1996-tól pedig a Miskolci Hőszolgáltató Kft. ügyvezető igazgatói posztját tölti be.”
„A munkatársaim azt mondják, mazochista vagyok, ha a munkáról van szó. Az tény, hogy mindig is nagy munkabírású voltam, és ma is teljes erőbedobással igyekszem ellátni a feladatomat. Vezetőként a demokratikus irányítási módszerek híve vagyok, támaszkodom munkatársaim véleményére, nem viszem át minden áron a saját akaratomat. Kollégáim bátran fordulhatnak hozzám problémáikkal, az ajtóm mindig nyitva áll, és ha egy mód van rá, igyekszem mindenkinek segíteni a megoldásban.”
Szabadidejét nagyobb részben családja körében tölti az ügyvezető igazgató. Gyermekei már felnőttek, tízéves Virág unokája pedig érhetően a nagypapa kedvence.
„A kertészkedés, a barkácsolás kikapcsol, de imádok utazni, színházba, operába, koncertre járni. Ezek a tevékenységek elfeledtetik velem a mindennapi stresszt, az állandó készenlétet, pihentetnek, felfrissítenek. Biztos vagyok benne, hogy a körülöttem lévő emberek, a családom és a kitartó barátok nélkül sokkal nehezebben vettem volna az elmúlt évtizedek akadályait, és természetesen a sikerek is teljesebbek voltak így, hogy együtt örülhettünk nekik. Szerencsésnek érzem magam, hogy ez így történhetett.”
(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Hasonló
Galambos Béláné
Abuczki József
Abuczkiné Simon Ida
Mohácsi Gábor
Tomkó István
Balogh Béla
Rétközi Ferenc
Skarupka István
Veres Edit
Schmidt Ferenc
Venyigéné Makrányi Margit
Professzor Dr. Tóth László
Bodonyi Csaba DLA
Horváth József
Prof. Dr. Barkai László
Dr. Újszászy László
Dr. Radványi Gáspár
Szűcs Tibor
Dr. Lakatos Zoltán
Tóth Ottóné
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése