Miskolc

Huszonnyolc éves korától vezető beosztásokban dolgozik, és mint mondja, kezdetben, fiatalsága miatt rengeteg konfliktusban volt része, ha például egy-egy idősebb kollégájával szemben saját igazát kellett érvényre juttatni. Ezek az évek edzetté tették, megtanulta: egy vitában csak akkor győzhet, ha kellően felkészült, érvei jól átgondoltak, minden szempontból megalapozottak.

Az 1971-ben még csak huszonnyolc éves fiatalember ma 60 éves, de ehhez az alapelvhez ragaszkodik. Balogh Árpád, a Miskolci Hőszolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója egy sikeres életpálya mozzanatait osztotta meg velünk.

Szülőfalujáról Tiszadobról már csak halvány emlékképeket őriz, és ezek az emlékmorzsák inkább csak a rokonlátogatásokat, az itt töltött nyári szünidőket idézik. Nem is csoda, hiszen amikor a Balogh család 1946-ban Miskolcra költözött, a kis Árpád még mindössze hároméves volt.

„Édesapám kovácsmester volt a faluban, és a II. világháborút követő időszakban úgy látta, Tiszadobon számára nincs annyi munka, amennyiből eltarthatná a családját. Így én már Miskolcon nőttem fel, itt jártam általános és középiskolába, és a budapesti közgazdasági egyetem elvégzése után ide húzott vissza a szívem.

Emlékszem, kisfiúként minden áron autószerelő akartam lenni, de mivel kistermetű, vékony dongájú legényke voltam, apám azt mondta: erre én alkalmatlan vagyok, meg egyébként is vigyem többre, mint a szüleim. Édesanyám hasonlóan gondolkodott, és vallásos asszony lévén még a tiszteletes véleményét is kikérte az ügyemben. Végül megszületett a döntés: jó eszű ez a gyerek, menjen technikumba, hogy mindjárt szakma is legyen a kezébe, ha elvégzi. Így kerültem a Miskolci Közgazdasági Technikum kereskedelmi tagozatára” – meséli iskolaválasztásának történetét Balogh Árpád.

A középiskolás évek alatt aztán – sok más egyéb mellett – két meghatározó esemény történt a fiatalember életében: egyrészt 16 és 18 éves kora között több mint 20 centimétert nőtt, ezzel első lett a tornasorban, másrészt negyedikben, az országos tanulmányi versenyen könyvelésből és statisztikából is megszerezte az első helyezést. Ez a győzelem akkoriban zöld utat jelentett az egyetemre.

„Választás előtt álltam: érdekeltek a nemzetközi kapcsolatok, és nagyon megszerettem a közgazdaságtant is. Mivel azonban a diplomataképző Moszkvában volt, a közgazdasági egyetem pedig Budapesten, ez utóbbi mellett döntöttem. Szép emlékeim maradtak az egyetemi évekről, ahol a tanulás mellett a sport is fontos szerepet töltött be az életemben. Mindig imádtam a labdajátékokat, fociztam általános és középiskolásként, és természetesen az egyetemen is. Végül olyan jól rúgtam a bőrt, hogy amikor 1966-ban okleveles közgazda lettem, és diplomával a zsebemben visszajöttem Miskolcra, azt kellett mérlegelnem, hogy a szakmám vagy a focicsapat jelenti számomra a jövőt? Ebben a dilemmában a közgazdaságtan győzött.

Első munkahelyem 1966-ban az Észak-magyarországi Állami Építőipari Vállalat lett, ahol megismerhettem az építőipari szakmát, képet kaptam a vállalatszervezésről, vállalatgazdálkodásról. Öt évet töltöttem itt, 1971-ben átkerültem a megyei tanácsra, ahol az államigazgatás működését tapasztalhattam meg. Innen a Borsod Távhőhöz vezetett az utam, amelynek létrehozásában magam is aktív szerepet vállaltam.”

A Borsod Távhő jelentette Balogh Árpád számára a visszatérést a gazdasági életbe, és persze azt a szakmai területet, amelytől azóta sem vált meg.

A rendszerváltozást követően, 1991-ben a Miskolci Fűtőmű Kft. ügyvezető igazgatójává nevezték ki, 1996-tól pedig a Miskolci Hőszolgáltató Kft. ügyvezető igazgatói posztját tölti be.”

„A munkatársaim azt mondják, mazochista vagyok, ha a munkáról van szó. Az tény, hogy mindig is nagy munkabírású voltam, és ma is teljes erőbedobással igyekszem ellátni a feladatomat. Vezetőként a demokratikus irányítási módszerek híve vagyok, támaszkodom munkatársaim véleményére, nem viszem át minden áron a saját akaratomat. Kollégáim bátran fordulhatnak hozzám problémáikkal, az ajtóm mindig nyitva áll, és ha egy mód van rá, igyekszem mindenkinek segíteni a megoldásban.”

Szabadidejét nagyobb részben családja körében tölti az ügyvezető igazgató. Gyermekei már felnőttek, tízéves Virág unokája pedig érhetően a nagypapa kedvence.

„A kertészkedés, a barkácsolás kikapcsol, de imádok utazni, színházba, operába, koncertre járni. Ezek a tevékenységek elfeledtetik velem a mindennapi stresszt, az állandó készenlétet, pihentetnek, felfrissítenek. Biztos vagyok benne, hogy a körülöttem lévő emberek, a családom és a kitartó barátok nélkül sokkal nehezebben vettem volna az elmúlt évtizedek akadályait, és természetesen a sikerek is teljesebbek voltak így, hogy együtt örülhettünk nekik. Szerencsésnek érzem magam, hogy ez így történhetett.”

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)