Bagdi Géza

A Debmut Rt. elnök-vezérigazgatója,

Debrecen

hb_4-10_bagdi_geza.jpgA Debmut Rt. több mint fél évszázados szakmai múltra visszatekintő cég, amely napjainkra a közlekedésépítési szakma egyik meghatározó szereplőjévé vált.

1950. január 1-jén létrejött a Debreceni Nemzeti Útfenntartó Vállalat, amelynek feladatát az állami utak építése, korszerűsítése és fenntartása, valamint az ezekkel összefüggő műtárgy- és egyéb mélyépítési munkák jelentették. Alig több mint egy évtizeddel később megalakult a Debreceni Közúti Üzemi Vállalat, ennek utódaként hozták létre – az Úttröszt keretein belül – a Debreceni Közúti Építő Vállalatot, amely már a hengerelt pályaszerkezetek építésével vívta ki az elismerést.

A gazdasági rendszerváltáshoz és a piaci körülményekhez igazodva a cég vezetése 1990-ben úgy döntött, hogy külföldi partner bevonásával részvénytársasággá alakul át. Ennek megfelelően jött létre 1991. január 1-jén a Debreceni Közúti Építő Vállalat jogutódaként a Debmut Rt. A társaságban a fő tulajdonosi jogokat az osztrák Hamberger AG gyakorolta, majd 1996-ban a cég többségi tulajdonosa – a közlekedés- és mélyépítés terén a világpiacon vezető szerepet betöltő – a francia COLAS S. A. lett, így ettől az időtől kezdve a COLAS-csoport tagjaként végzik munkájukat. Hagyományos tevékenységük felöleli a közlekedésépítés teljes spektrumát az út- és térburkolat- építéstől az autópálya-építési projektek megvalósításáig. Az alaptevékenység kiszolgálását a működési területen telepített beton- és aszfaltkeverő telepek, valamint a mobil keverő berendezések biztosítják. A közlekedésépítés területén tevékenységi körükben jelentős helyet foglal el a városi tömegközlekedést szolgáló villamospályák szerkezetépítése. Teljeskörűen végzik az alaptevékenységhez kapcsolódó közmű- és mélyépítési feladatokat, magasépítési tevékenységükben kiemelt jelentőségű a kereskedelmi és ipari csarnokok, lakóépületek és fürdőlétesítmények fővállalkozásban történő kivitelezése. Tevékenységük kiterjed Magyarország területének felére.

A társaság tevékenységének első számú irányítója – Bagdi Géza elnök-vezérigazgató – a család egyetlen gyermekeként 1954. november 16-án született Debrecenben. Édesapja, aki sajnos ma már nincs az élők sorában, híres borász volt, számos borversenyt nyert, édesanyja nyugdíjas.

Gyermekkorát a cívisvárosban töltötte, itt folytatta általános iskolai tanulmányait, majd középiskolai tanulmányainak színterét a Fazekas Mihály Gimnázium jelentette. Érettségi után az Ybl Miklós Műszaki Főiskola építész-üzemmérnöki karán szerzett mérnöki diplomát 1977-ben.

Első munkahelyén, a Kelet-magyarországi Vízügyi Építő Vállalatnál építésvezetőként dolgozott. 1982-től külföldi kiküldetésben, Irakban egy raktárbázis építését irányította.

1983-ban került jelenlegi munkahelyére, ahol építésvezetőként kezdett, majd a szakmai ranglétrát végigjárva fő-építésvezető, területi főmérnök, műszaki igazgató, ügyvezető igazgató, végül elnök-vezérigazgató lett.

Szakmai tevékenysége során irányítóként részt vett a Debrecen–Füzesabony vasútvonal, az M5-ös autópálya, a debreceni és kunmadarasi repülőtér, a különböző települések ivóvíz-hálózatának, továbbá szennyvíztisztító telepek és csatornahálózatok építésében. Ugyancsak jelentős szerepet játszott a 4. és a 48. sz. közúti felüljárók, a villamosvasúti pálya, a Kálvin tér–Széchenyi utca közötti villamosvasúti pálya építésében és átépítésében, Debrecenben.

Bagdi Géza úgy véli: – Az elmúlt gazdasági évek meghatározó jelentőségűek voltak a Debmut Rt. életében. Forgalmunk nagyságrendileg növekedett (2004-ben 40 milliárd körüli forgalom), társaságunk a hazai építési piac állandó és dinamikus szereplőjévé válhatott. A termelés nagyarányú növekedése átgondolt üzleti stratégiánk eredménye. Azonban még ennél is fontosabbnak tartom, hogy a műszaki-gazdasági vezetés – mind felkészültségében, mind létszámában – olyan léptékkel fejlődött, hogy a növekedéssel együtt külső megítélésünk is jelentősen javult. Az elmúlt években jelentős beruházásokat hajtottunk végre, növeltük egységeink számát, a nagyobb területen való jelenlétünk következményeként lényegesen bővült megrendelőink köre is.

Az elmúlt két év kiemelkedő momentuma volt, hogy csatlakozni tudtunk a hazánkban zajló autópálya-építési programhoz, részt veszünk az M3-as autópálya építésében. A Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökségi tagja.

Kevés szabadidejét igyekszik feleségével és 5 éves kisfiával tölteni, gyakran utaznak, mindannyian nagyon szeretik a természetet.

Bagdi Géza több vadásztársaságnak is tagja, különösen élvezetesnek tartja a vadászatot a friss, ropogó hóban. Fiatal korában komolyan foglalkozott az úszással. Szereti a technikai sportokat, imádja a kocsikat, hosszú éveken át elengedhetetlen nézője volt a hazai Forma 1-es futamoknak.

 (Hajdú-Bihari Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése