Nyíregyháza

Szerteágazó, bonyolult, minden pontján egymáshoz kapcsolódó rendszert működtetni nem hétköznapi feladat. Talán a repülőgépek pilótái, vagy a hajóskapitányok érezhetnek így, akik műszerek sokaságának adatait látják, értékelik és hoznak azonnal felelős döntéseket. Szőkéné Adami Katalin, a Jósa András Oktató Kórház csoportvezetője a 2800 dolgozó munkanapjaira, közérzetére egyaránt befolyással bír. Olyan lelkesedéssel beszél a szakmájáról, amelynek szépségeit csak az az Isten áldotta képességgel megáldott vezető érzi, aki hivatásként tiszteli, amit csinál. Nemcsak beosztottai, hanem az intézmény vezetői is látják benne az odaadó munkatársat, az elkötelezett és kimagaslóan teljesítő vezetőt, ezért 2008-ban Semmelweis Emlékéremmel tüntették ki. Nagy megtiszteltetésnek és elismerésnek érzi. A krónikás pedig annak örül, hogy beszélgethet egy önmagával és környezetével szemben magas elvárásokat támasztó és annak megfelelő emberrel. Aki ennek ellenére nemcsak a számok, a rendszerek, a számítástechnikai programok uralója, hanem családanya és nagymama, aki a számok mögött mindig az embert látja.

Nyíregyházán született 1948. november 8-án Márkus Julianna (82) és néhai Adami István lányaként. Öccse, István nyomdász a Nyírségi Nyomdában. Két felnőtt fiú boldog édesanyja. László (37) vállalkozó, két gyermeke Diána (18) és Erik (7 hónapos). Másik fia, Zoltán (33) mezőgazdasági őstermelő. Gyermekei örökölték az anyai géneket: László a kereskedelemben, Zoltán a természet és az állatok világában mozog otthonosan.

cé

Szülővárosában szerzett végzettséget mezőgazdasági és pénzügyi szakközépiskolákban, majd felsőfokú mérlegképes tanfolyamon gyarapította ismereteit. 1968-tól dolgozik, előbb az Almatárolóban, majd a Göngyöleg-ellátó Vállalatnál, következett a BEAG UNIVERSIL gyára, és 1998. október 15-étől helyettesíteni jött egy kismamát a megyei kórházba, mint rendszergazda. Ahogy megismerték Katika ügyszeretetét, közvetlen munkatársaival és feletteseivel kialakított kapcsolatát, a rá bízott feladatok maximális ellátását, dehogy engedték volna el! Mi több, véglegesítették a munkaviszonyát.

Az eltelt évtized annyi változást hozott a kórház életébe, mint akár húsz év azt megelőzően. Igaz, a beteget az érdekli, hogy gyógyultan távozzon, az orvost pedig az, hogy megelégedésre végezze el a gyógyítást – ehhez emberek százainak szervező és háttérmunkájára van szükség. Szinte hihetetlen, de 27 ezer (!) különböző anyagot használnak az osztályok, kezdve az egyszer használatos tűktől a beültetésre váró implantátumig, a munkaruhától az ágyneműig. Szőkéné napra, de talán órára pontosan tudja, hogy az intézmény egészében hogy szervezik a szolgáltatásokat, mennyi a rendelkezésre álló anyag és így tovább. Természetesen nem egyedül az ő teendője, hogy mindezt észben, pontosabban számítógépen tartsa. A ma már szakmacsoportokban tevékenykedő osztályok gazdasági nővérei leadják a rendelést – hetente, kéthetente, havonta –, ezt az osztályos modult intézeti modul szintjére emelik, majd azt jóváhagyja az anyaggazdálkodó. Ezután jön a raktári modul, Szőkéné Adami Katalin pedig a komputeren látja, ki mennyit kért, az megfelel-e az általános fogyasztásnak, és engedélyezi, hogy a raktár kiadja az árut. Ez egyúttal a készletből is eltűnik, és már csupán a készletgazdálkodásra szükséges figyelni. Hogy ez mennyire fontos, álljon itt egy példa. Mondjuk, az Ortopédiai Osztályon csípőprotézist végeznek. Nem elég a sebészi tálcán egyetlen protézist odakészíteni az operáló orvos keze alá, mert különböző méretek közül választ a doktor. Ezért rendelkezésre kell, hogy álljon egész szortiment. Vagy az ágynemű kopását, fogyását sem tudnák napra készen saját beszerzéssel követni. Épp ezért konszignációs raktárt hoztak létre, amelybe az egyes beszállítók elhelyeznek egy bizonyos mennyiséget a termékeikből. Ha ezek közül bármit felhasznál a kórház, akkor kell fizetni érte.

A csoportvezetőnő igyekezett rálátást szerezni valamennyi szakterületre. Annak örült, hogy a főnöke nemcsak megkérdezte, hanem a döntéseknél figyelembe is vette a véleményét. Igaz, ehhez az is kellett, hogy szükség esetén hazavitte a munkát. A külső partnerekkel is megbízható, korrekt munkakapcsolatot alakított ki.

Míg a gyerekei kicsik voltak, nemigen tudott kimozdulni. Két gyermeket egyedül felnevelni, nehéz. De önérzetesen hozzáfűzi: ő választotta ezt az utat. Nemrégiben engedhetett meg magának egy erdélyi utat. Mióta a fiai önállóak, több időt, pénzt fordíthat saját igényei teljesítésére. Végtelenül boldog, hogy szerettei megtalálták a helyüket az életben, s most a hét hónapos Erik ragyogja be szabad ideje röpke óráit. Katika elégedett a sorsával, amit elért, igazán megdolgozott érte, de ezt a hihetetlen pörgést, forgást nem is lehetne félszívvel csinálni…

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 24. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2008.)