Jánvári Tibor

Címzetes igazgató,

Nyírbátor

szszb_16-118_janvari_tibor.jpgA fáklya meleg fényt árasztva oszlatja a homályt, lángja hol ide kap, hol oda. Megvilágítja a megvilágítandót, megmutatja a fátyol mögöttit. Az addig ismeretlent ismertté teszi. A kérdés: a fényen túl mi lehet? Mert ott is van valami. Elhiteti, hogy a kíváncsiság lángja megvilágítja az ismeretlent.

Tíz esztendeig ugyanaz a kéz emelte magasba a fáklyát a Báthori István Általános Iskolában. A 2. számú iskolában iskolaépítő, iskolát teremtő nagy elődök: Papp Gedeon, Estók József, Puskás Lajos, Nehéz János, Baracsi Gyula, dr. Szalontai Barnabásné, szellemi örökségét átörökítve (…) a maga hitével, tudásával gazdagította tanítványait, nyitott távlatokat előttük – írja az iskola egyik évkönyvében. Szó szerint, de többes számot használva. Pályafutása alatt mindig tudatosan vallotta, hogy az eredmény nem sajátítható ki, hiszen nem is érhető el egyedül.

A kisvárdai diák, majd nyírpilisi tanító Terem községben nagyon fiatalon, 1963-ban lett először első fáklyavivő, iskolaigazgató. Alig két év múlva már a nyírbátori járás művelődési osztályát vezeti. Szívesen gondol vissza a nagytekintélyű iskolaigazgatókra: Dancs Albertre, Fábián Károlyra, Molnár Istvánra, és mind-mind a többiekre. Ekkorra tehető a négy tantermes, szolgálati lakásos iskolák építése, a tantervreformok időszaka, a közoktatás-politika állandó változása, a készségtantárgyak körüli vita. Tanúja és megélője lehetett annak, amikor minden évben pedagógiai szakmai napokat rendeztek. Minisztériumi főosztályvezetők, egyetemi, főiskolai tanárok működtek közre ezeken a rendezvényeken, segítették elő a pedagógiai kultúra fejlődését. Sok gyerek a Balatonnal, a Dunántúllal akkor ismerkedhetett meg, amikor az önkormányzat és a gazdálkodó szervek összefogásával megépült a káptalanfüredi tábor.

A gazdag életút szép állomása a Nyírbátori Zenei Napok 1967-es indítása. Bábáskodott a Rajztanári Stúdió születésénél, amely alkotóházként grafika és tűzzománc rendszeres kiállításaival öregbítette a város hírnevét, vált nemzetközileg is elismertté.

A hetvenes évek végén a város önkormányzatának elnökhelyettese, majd elnöke lett. Ezt az időszakot fémjelzi a település rendezésének felülvizsgálata. Megnyugvással gondol vissza arra, hogy a tőle oly távol álló gigantomániának gátat tudott szabni, a „felhőkarcolók” helyett a csinos családi házak maradtak a meghatározóak. Program programot ért: telefon- és gázvezeték-hálózat, óvodák, iskolák nőttek szinte a semmiből. Szoros kapcsolatok szövődtek a város és írók, művészek között. A szobrok nagy része (Tinódi, Kodály stb.) ekkor került helyére, de már a megvalósítás útján volt a Bethlen-szobor is. Dr. Szalontai Barnabás vezetésével a Múzeumi Baráti Kör adott lehetőséget azoknak az értelmiségieknek, érdeklődőknek, művészeti csoportosulásoknak, akik, amik valamit tenni akartak ezen a területen. Megszületett a „kulturális kisváros” fogalma, ma úgy mondanák nem éppen magyarosan: imázsa.

Posztjáról, saját elhatározásból, ’89. december végén lemondott és visszatért szűkebb szakmájához, a pedagógus pályához. A 2-es iskola igazgatói széke megüresedett, ezt pályázta meg. Az intézmény vezetői és oktatói kiemelkedő pedagógiai értékeire építkezve dolgozták ki a gyermekközpontú nevelés-oktatás pedagógiai programját, a helyi tanterveket. Átélték az iskolai átszervezés keserűségét, melynek legnagyobb súlyát ők viselték a városban. Újraépítkeztek: névadó, zászló az iskolának a határőrségtől, a pünkösdölő, családi nap, a jótékonysági est pedig már hagyomány. Létrehozták az iskola alapítványát. 1998-ban megalakult a 22 iskola szakmai, szellemi központjaként működő Bátori Iskolaszövetség. Elnökeként olyan közoktatás-irányítási, szakmai képzési feladatokat oldott meg, amelyek Nyírbátor város szellemi-oktatási kisugárzását növelték a térségben.

Éppen tíz feledhetetlen év után állt fel az igazgatói székből. Ez alkalomból Nyírbátor városának önkormányzat képviselő-testülete 2000. május 25-i ülésén címzetes igazgató címmel ismerte el munkásságát. Aki pedig azt gondolja, hogy nyugdíjasként a kandalló mellé húzódott, az téved. A Bátori Iskolaszövetség 2000. évi tisztújításakor újra elnökének választotta. Életre kívánja hívni a már elfeledett Múzeumi Baráti Kört a Bátori Füzetekkel, a kiadványokkal, a tudományos ülésekkel.

Dédelgetett tervei között szerepel a lengyel kapcsolat újraélesztése, megkeresve azokat a helyeket, ahol a Báthoriak éltek, cselekedtek. „Pályája során azon ritka egyéniségek egyike, aki minden nap képes volt gazdagodni, új értékekkel gyarapítani személyiségét, tudását, amelyet aztán hihetetlen önzetlenséggel osztott meg környezetével, legyen az gyermek avagy nevelőtársainak egyike” – írja róla Tóth Jenő az iskola 1999/2000. évkönyvében. Jánvári Tibor címzetes igazgató neki adta át a fáklyát.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 16. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése