Encsencs

Valóban igaza van Trefán Jánosné, született Fülep Katalin, iskolaigazgatónak, amikor útba igazít: keresse a legszebb házat Encsencsen, az az iskolaépület… A hófehér falú, piros magas tetős, tetőtér-beépítéses iskola belülről is megújhodik, most festik, takarítják, hogy alig egy hónap múlva ismét birtokba vegye a közel háromszáz gyermek.

Mennyire igaz az, hogy a külső megjelenés és a belső tartalom szoros összefüggésben van, mutatja, hogy az encsencsi iskolából ugyanolyan eséllyel indulnak a gyerekek a gimnáziumba, szakközépiskolába, szakmunkásképzőbe, mint bármely városi intézményből.

Érdekes kérdést feszegetünk az igazgató asszonnyal, ő ugyanis encsencsi születésű és a mondás azt tartja: senki nem lehet próféta a saját hazájában. Márpedig alaposan rácáfol az állítólagos bölcsességre az ő esete, ugyanis éppen harminc éve lépte át az iskola kapuját. Volt beosztott pedagógus, 1976 és ’84 között igazgatóhelyettes, mígnem 1984-től ő igazgatja az iskolát. Mint mondja, soha nem törekedett vezető szerepre, ő csupán teszi a dolgát, ereje, elkötelezettsége alapján. Azt már én teszem hozzá, hogy a beszélgetés alatt is tudatosult bennem: maximális önállóságot biztosít a kartársainak, mindaddig, amíg egy irányba húz a csapat. Sikerült stabilizálnia – igaz, tíz év alatt – úgy a tantestületet, hogy ma csak szakos tanárok tanítanak, valamennyien közös célként fogalmazzák meg a szakmai és a pedagógiai programban leírtakat.

Kiemelten kezelik a sokoldalú személyiségfejlesztést, a pedagógusi példaadás fontosságára hívják fel a figyelmet, a jövőorientáltság az előrelépés záloga az ő felfogásuk szerint. Esélyegyenlőséget biztosítanak minden tanulónak, és az iskola egészének, valamint az egészséges lokálpatriotizmusra építve otthont, hazát és házat kínálnak – mint örök szimbólumot – az itt tanulóknak.

Az igazgatónő 1951. október 2-án született Encsencsen, Káposztássy Erzsébet háztartásbeli anyuka és Fülep Sándor mezőgazdász családjában. Ildikó nővérével, aki banki előadó és a gépésztechnikus Sándor öccsével hárman osztoztak a szülők szeretetén. Férje, Trefán János erdész, egy fiuk született, János Pál 1975-ben. Ő a negyedik generációt képviselő a János nevet tovább vivők sorában. Agrármérnök, felsőfokú német nyelvvizsgával a zsebében vadászati utakat szervez egy budapesti székhelyű cégnél.

A 2000-ben felújított, tetőtérrel beépített iskola jelenleg 15 tantermes, Trefánné véleménye szerint sokáig elég lesz a helybeli iskolásoknak. Mint történelem szakos tanár – a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán szerzett orosz–történelem szakos diplomát – gyakran búvárkodott levéltárban, egyházi anyakönyvekben. Egyes vélemények szerint lenne reprezentáns névadója az iskolának, ám amíg nem sikerül bizonyítani a híres ember encsencsi születését, addig marad a helységnévvel jelzett iskola, az úgysem változik.

Noha szaktantermek hivatalosan nincsenek, ennek az az oka, hogy szertárak nem lévén, a tantermekben elhelyezett szekrényekben tartják a szemléltető eszközöket. A német és angol nyelv oktatása mellett nagy figyelmet fordítanak az informatikára. Modern számítógépek segítik a gyerekeknek az ismeretszerzést. Érdekes jelenségre figyeltek fel, hirtelen sok gyerek lett szemüveges. Megkérdezték, változtak-e a körülményeik, és mint kiderült, a legtöbben otthon is a villódzó monitor előtt ülnek… A gyerekek mintegy egyharmadának van otthon számítógépe. A községben igen nagy arányú a cigány származású népesség. A tanulók fele cigány. Az ő szüleik egy része viszont nem partner az iskolai célok megvalósításában, a társadalmi beilleszkedésük előmozdításában, a tanulásban, a végzettség megszerzésében. Sokan nem jutnak el a nyolcadik osztályig sem. Hiába országos ez a jelenség, Trefánné Katikát ez bántja. Így a felzárkóztatást és a tehetséggondozást egyszerre, egyforma hatékonysággal szeretnék megvalósítani.

Míg évtizedekkel ezelőtt a tantestület fele rendelkezett diplomával, régóta nem taníthat képesítés nélkül senki. Fizikából, kémiából, amelyet kevés óraszámban oktatnak, arra ösztönzi az igazgatónő a kartársait, hogy harmadik szakként ezt végezzék el a főiskolán.

Nehéz feladatot jelent az enyhén értelmi fogyatékos gyermekek tanítása, felzárkóztatása. Saját közösségükön belül igyekeznek őket tanítani, hogy sikerélményhez jussanak. Nagyon nehéz lenne nekik a gyorsabban tanulókkal lépést tartani, vagy pedig a lemaradás miatt az állandó kudarccal megbirkózni. Trefánné szerint nagyon szeretik az egyszerű, manuális munkát ezek a gyerekek. Felnőttkorukban olyan munkát vállalnak, amely nem követel kreatív megoldásokat, viszont megbízható, precíz részegységek kerülnek ki a kezük alól.

Az igazgatónő szabadidejében olvas, kirándul, színházba, moziba jár, a falu és a város közti kulturális különbséget saját erejéből hidalja át.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 12. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)