Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Éles Miklós
Iskolaigazgató,
Piricse
Csak boldog gyermekből lehet boldog felnőtt, s ezekből lehet boldog ország. – Kodály Zoltán e gondolatát választotta pedagógiai programja mottójául a piricsei Eötvös József Általános Iskola, amely jelenleg mintegy kétszázhatvan gyermek alapfokú oktatását biztosítja. Színvonalas oktatással, számos szakkörrel, művészeti képzéssel és rendszeres programokkal igyekszik a célnak megfelelni az intézmény.
Az iskola igazgatója, az ötéves vezetői munkája után idén ismét megválasztott Éles Miklós. Őt s az általa képviselt intézményt ismerhetik meg a most következő sorokból.
Ezerkilencszázötvenhárom nyarán született Encsencsen, négygyermekes, gazdálkodó család legidősebb gyermekeként. A szülői házban számos, elsősorban történelmi témájú könyv vette körül, amelyek olvasása során egyidejűleg kötelezte el magát a könyvnek, és a történelemnek. A történelem iránti vonzódása tovább erősödött az általános iskolai évek alatt, ahol Tóth Józsefné tanárnő érdekes előadásai tették számára még vonzóbbá a tantárgyat. A nyolcadik osztály befejezése után, édesapja korai elvesztése miatt a továbbtanulás helyett munkát keresett. Dolgozott budapesti üzemekben, megyebeli vállalatoknál, szövetkezeteknél, a tanulásról azonban nem mondott le. Munka mellett, levelező tagozaton végezte el a nyírbátori Báthory István Gimnáziumot, majd technikusi oklevelet szerzett.
Ez idő tájt ismerte meg Oláh Borbálát, akit ezerkilencszázhetvenhatban feleségül vett, majd felesége szülőfalujában, Piricsén telepedtek le. Házasságukból két gyermek született, az idén huszonhárom éves Zsolt és a huszonegy esztendős Miklós. Mindketten a Nyíregyházi Főiskola hallgatói. Ezerkilencszázhetven és kilencven között kezdő szakmunkások és ipari tanulók gyakorlati oktatását irányította a Nyírbátori Fúrógyárban, s hogy a munkát még színvonalasabban tudja végezni, felvételizett a miskolci nehézipari egyetem műszaki szakoktatói szakára.
Diplomáját ezerkilencszáznyolcvankilencben szerezte. Két évvel korábban azonban már óraadóként dolgozott a piricsei általános iskolában, ahol történelem tanítására kérték fel. Néhány év óraadói munka után főállású tanára lett az intézménynek, kinevezésének a feltétele azonban a szakképesítés megszerzése volt.
E feltételnek eleget téve elvégezte a Bessenyei György Tanárképző Főiskola technika szakát, majd az egri Eszterházy Károly Főiskolán szerzett történelem tanári diplomát. A munka és a folyamatos képzés mellett azonban az iskola és a község közéletébe is aktívan bekapcsolódott. 1990 és 1998 között részt vett a képviselő-testület munkájában, vezette a községi és az iskolai könyvtárat, ellátta a szakszervezeti titkári, illetve az iskolaszék működésével járó kötelezettségeket. 1980 óta folyamatosan végzi helytörténeti kutatásait, amelynek eredményeit a millenniumra megjelentetett Piricse története 2000 című könyvében foglalta össze.
Ezerkilencszázkilencvenhatban nyújtotta be pályázatát a helyi általános iskola igazgatói posztjára, amelyet a testület elfogadott. Az új munkakör elengedhetetlenné tette számára a vezetői tanfolyamokon, továbbképzéseken való részvételt. 1999-ben szerezte meg a Budapesti Műszaki Egyetemen a közoktatás vezetői szakképesítést. Az elmúlt öt évben vezetésével valósult meg a számítástechnika-oktatás korszerűsítése, így ma már minden felső tagozatos gyermek tanóra keretében sajátíthatja el az informatika alapjait. 1998-ban vette fel az intézmény Eötvös József nevét, azóta minden évben egyhetes programsorozattal emlékeznek a névadóra. Természetesen megemlékeznek az egyházi és állami ünnepekről is, az iskolai rendezvényeket a tanulók műsora, s a tavaly alakult mazsorett csoport műsora teszi emlékezetessé. Gondot fordítanak a személyiségfejlesztésre, a diákok tehetségének kibontakoztatására. Ezt a számos szakkör és a művészeti oktatás szolgálja. A Tinódi Lantos Sebestyén Zeneiskola piricsei kihelyezett tagozatán szolfézs, furulya, hegedű, zongora és dráma szakot választhatnak a tanulók. Az Abigél Művészeti Iskola tanárai pedig kerámiát és népi táncot oktatnak az intézményben. Figyelemre méltó a tanulmányi versenyek sora, amelyeknek házigazdája az Eötvös József Általános Iskola. Évről évre környezetvédelmi, mese- és versmondó, szépen olvasó, népdaléneklő, roma szavalóversenyt rendeznek az intézményben, de a Köztársaság Kupa elnevezésű labdarúgó verseny helyszíne is a piricsei intézmény.
A programok mellett az épület fejlesztésére is gondot fordít a vezetés. A közelmúltban – jelentős önkormányzati és szülői segítséggel – salakkal borított futópályát alakítottak ki az intézmény udvarán. A tervekben az ebédlő bővítése, újabb tantermek építése, a könyvtár és a számítógéppark további fejlesztése szerepel. Éles Miklós igazgatói kinevezése 2001-ben lejárt, de munkája alapján a testület újabb öt évre bizalmat szavazott neki, ezáltal lehetőséget biztosítva tervei, elképzelései megvalósítására.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 12. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése