Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Tóth Sándorné
Védőnő
Piricse
Az átlagember gondolkodásában a saját egészsége általában akkor kerül a középpontba, ha valamilyen okból veszély fenyegeti. Ha nincs peche, még nem késő… Az emberek közösségében szerencsére megtaláljuk a hivatásos “egészségügyi lekiismeretet” a családorvos, a védőnő személyében. Ez utóbbi Piricsén immár 33 esztendeje Tóth Sándorné.
– Nyírlugoson kezdtem a pályámat 1982-ben, két év múlva pedig hazajöttem, és azóta itt dolgozom – tekint vissza a kezdetekre. Enyhe köhögés gyötri, bevesz egy cukorkát, szabadkozik. – Itt az influenzaszezon, hiába oltatjuk be magunkat. – Nyíregyházán az egészségügyi szakközépiskolában, a Kölcseyben érettségiztem – idézi fel a tanulmányait. – A munkámhoz szükséges felsőfokú végzettséget pedig Szegeden szereztem meg az Egészségügyi Főiskolán.
A teljességhez hozzátartozik, hogy a jól kézilabdázó fiatal lány álmai között a sporttanulmányok is felmerültek. Testalkata ma is árulkodik az évtizedekkel ezelőtti tervekről.
Somogyi Margit – e néven látta meg a napvilágot – helybéli szülők gyermeke. Egy testvére van, Béla a neve.
– Akárcsak édesanyám, én is korán, legalábbis a mai fogalmak szerint korán, húsz éves koromban szültem, – mutatja be családját. – A férjem géplakatos, a Bátortrade-ben dolgozik. Erika lányom a rendőrségen dolgozik, Bátorban. 31 éves, három fia van. Az ikrek, Bence és Dávid 2009-ben érkeztek, Ádámka 2011-ben. Most volt a szülinapja a drágámnak január 16-án. – Mosolyából szeretettel teljes melegség árad. – A fiatalabbik gyermekem Ágnes ugyancsak Nyírbátorban él, gyógypedagógiai asszisztens.
Tóth Sándorné pályán töltött évtizedeinek a történetében jól nyomon követhető a vidéki egészségügy története, a mostani időszak terveiben pedig a közeljövője. Az egész életen át tartó tanulás és önképzés szükségességét ebben a szakmában kell a legkevésbé indokolni.
– Manapság két nagyon fontos dolog van napirenden – ismerteti az ezzel kapcsolatos teendőit. – Az egyik a méhnyakrák szűrés, aminek elvégzését tanuljuk. Vitathatatlan a fontossága, mert emberéletek százait menthetjük meg az időben történő felfedezéssel. A másik ugyancsak fontos újdonság, annak a számítógépes szoftvernek a bevezetése, amely a nyomasztóan sok adminisztráció jelentős részétől megszabadít.
Ez utóbbi hasonlatos lesz a családorvosokéhoz, akiknél a páciensek kórtörténete már ma is gombnyomással a képernyőre varázsolható. A védőnők ismernek mindenkit, de a számítógépes “memóriakiterjesztés” felsorakozik a gyógyító és megelőző faktorok közé.
– A mi munkánk legjellemzőbb eleme a megelőzés. Mind a szűrés, mind a számítógépes nyilvántartás nagy előrelépést jelent – foglalja össze, és áttér a hétköznapok teendőire.
Az önkormányzat feladata az alapellátás, ennek pedig egyik legfontosabb eleme a védőnői szolgáltatás. Ennek keretében Tóth Sándorné munkáltatója a polgármester, a szakmai felügyeletet pedig a területi ÁNTSZ gyakorolja.
– Büszke vagyok arra, hogy nagyon jó a kapcsolatom az iskola, az óvoda pedagógusaival – mutat rá azokra az intézményekre, ahol a megelőzés, amit olyan fontosnak ítélt az előzőekben, valójában elkezdhető.
Pontosabban még ennél is korábban…
– Tavaly 29 gyerek született a községben hoz tudomásomra egy fontos statisztikai adatot. – Túlnyomó részük az esztendő vége felé. Életüket már azelőtt figyelemmel kísértem, hogy meglátták volna a napvilágot – a terhesgondozás keretében.
Az említett számból kiderül, hogy ellentétben a másutt szomorúan emlegetett irányzattal, Piricsén egyensúly van az “érkezettek és az eltávozottak” arányában. A trendekből még valami: a szülések nagy része ősz végére, az ünnepek előtti időszakra esik. Derű költözik az influenzától egy kissé megviselt tekintetbe, amint komoly, vagy kevésbé komoly magyarázatokat keresünk a jelenség okára. Aztán visszatérünk a statisztikákra. Zene a fülemnek hallani a szép számot és arányt, csak megkérdezem, nem kivételes évről van e szó.
– Egyáltalán nem – mondja, és úgy látom, örömére szolgál, hogy további megnyugtató adatokkal folytathatja. – Hat-hét éve volt ugyan nekem negyven-negyvenöt terhesem is, nagyjából ekörüli a népesség gyarapodása.
Ez így tényleg bíztató jelenség. Még inkább figyelemre méltó a mondatszerkezetben a “nekem” szó. A személyes közelségre utal. Arra, hogy a kismamákkal “együtt terhes” a védőnőjük – hogy megfordítsam a minden bizonnyal kölcsönös nyelvtani birtokos szerkezetet.
Kérdezném, mikor jut ideje Tóth Sándornénak valamilyen szabadidős tevékenységre. Ha valaki, akkor a védőnő az, akinek a szabadidős tevékenysége is a foglalkozása. Igazolódik a gyanúm, tényleg így van. A hétvége az, amikor feltöltődik.
– Szinte minden vasárnap hazajönnek a gyerekek, az unokák. Imádom őket – mondja lelkesülten azokról az órákról, amelyeket szerettei körében tölt.
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése