Kisvárda

Vajon mi inspirálhat ma egy a negyvenes évek elejét taposó vállalkozót úgy istenigazából? A pénzszerzés, a meggazdagodás vagy az állandó megújulás, az ismeretek tárházának állandó bővítése? Jáger Jánossal beszélgetve, az embernek egyre inkább az a benyomása, hogy bár a mai világban az első kettő sem megvetendő dolog, az igazi azért mégiscsak az, ha az ember az állandó kihívásokra, a változó világ egyre megújuló követelményeire válaszol. Jáger János, a ma már nyugdíjas szülők első gyermekeként, 1958. március 21-én, a tavaszfordulón látta meg a napvilágot. Őt később még egy leánytestvér követte.

Gyermekkoráról és iskolai tanulmányairól szenzációkat nem tud feljegyezni a krónikás, az általános iskolai tanulmányok befejezése után Budapestre került. A Kisvárdai Szeszipari Vállalatnál dolgozó szülők úgy találták, hogy ennél a cégnél gyermekük is megkeresheti majdan kenyerét, így a budapesti élelmiszer-ipari szakközépiskolába íratták be továbbtanulni. A magasabb lépcsőfokot már a szegedi élelmiszer-ipari főiskola jelentette, ahol háromévi sikeres tanulás után 1979-ben élelmiszer-ipari üzemmérnöki diplomát szerzett.

Ugye mondanom sem kell, hogy a frissen szerzett oklevéllel a szülők által már kitaposott útra lépett, a Kisvárdai Szeszipari Vállalatnál, pontosabban annak miskolci gyárában kezdett dolgozni. (Akkor még a Kisvárdai Szeszipari Vállalat Miskolcon és Demecserben is saját gyáregységgel rendelkezett.)

A fiatal művezető alig „melegedett” meg új munkahelyén, máris angyalbőrbe bújtatták, és szűk esztendő teltével már Kisvárdán találta magát, ahol a fentebb említett cég termelési osztályán technológus, majd hamarosan osztályvezető-helyettes, osztályvezető, meo-vezető, merthogy ez bizony villámkarrier a javából. A gyors előmenetel oka nyilvánvalóan az, hogy a fiatal, legfrissebb tudományokkal felvértezett fiatalembert mindig ott lehetett bedobni a mély vízbe, ahol éppen a legnagyobb szükség volt rá. Így hamarosan fejlesztési és minőségügyi vezető lett, és az akkor már nyugdíjas igazgatóval, Hegedűs Ferenccel karöltve több mint kéttucat új terméket fejlesztettek ki. Az ő feladata elsősorban az új termékek sok nyűggel járó engedélyeztetése volt.

A kilencvenes évek történetének tipikus magyar jelensége, a privatizáció eredményeként, a Coca-Cola Amatil termékmenedzsere lett, feladata az üdítőitalok értékesítésének megszervezése. A hálózatépítés sok vesződséggel, utazással járt, ám egyben megteremtette a későbbi tevékenységéhez nélkülözhetetlen széles ismeretségi kört. Miután a privatizáció szele őt is megcsapta, még visszakerült a szeszipari vállalathoz (ekkor már Várda-Drink Rt.), és a kor kihívásának megfelelően, a marketing tevékenység „kidomborítása” volt a feladata. Hogy e kihívásnak megfelelhessen, szakmai továbbképzés következett Nyíregyházán, ahol marketing-menedzseri diplomát szerzett.

Sűrű programját kiállítások, vásárok, üzletember-találkozók jelezték, a cég imidzsének kialakítása embert próbáló feladat volt. Aztán már valóban a vállalkozások kora következett, amit elméletben megtanult, azt a valóságban is kipróbálta. Akkori társával a semmiből, négy év alatt a megye három legjobb ital-nagykereskedése közé kerültek. A siker titka? Vevőiknek igyekeztek teljes körű szolgáltatást nyújtani.

Ezerkilencszázkilencvenkilenc végén új céget alapított, a kor éppen aktuális kihívása miatt, az informatika mezejére lépett, cége számítógépek és tartozékaik nagy- és kiskereskedésével foglalkozik. Feltett szándéka, hogy Kisvárdán és környékén (Vásárosnamény, Záhony, Sárospatak, Sátoraljaújhely) jobbítsa az iskolai oktatás feltételeit, megfelelő szintű szolgáltatásokkal. Kisvárdán, a Csillag utcán, komputer-szalon segíti a vevők eligazodását, a vásárlók akár meg is várhatják az igényeiknek legmegfelelőbb számítógépes szett összeállítását.

– Életem vezérelve – vallja a cégtulajdonos – a kompromisszumkeresés, ahogy a német mondja: élni és élni hagyni, vagyis kapcsolataimban mindig a kölcsönös előnyökre törekedtem. Mindig azt néztem, hogy a másik is jól járjon, talán ennek is köszönhető, hogy sikerült rengeteg korrekt kapcsolatot kialakítanom. Egész eddigi életemben fontosnak tartottam a megújulást, az alkalmazkodást az újabb kihívásokhoz, talán ez is az oka, hogy gyakran váltottam. A következő öt évemet annak szentelem, hogy az informatika területén sikerüljön a legmagasabb igényeknek is megfelelő szolgáltatást nyújtanom.

Az ehhez szükséges nyugodt, családi hátteret a testnevelő pedagógus feleség, Papik Olga, már majd’ húsz éve biztosítja, amikor a nyolcadikos Szilvia, és a Bessenyei-gimnáziumban harmadikos Tamás nevelésének gondját leveszi a gyakran úton lévő papa válláról. Hogy Tamás folytatja-e apja örökét, azt még nem tudni. Mindenesetre a számítástechnikában otthonosan mozog, és az ehhez elengedhetetlen angol nyelvet már magas szinten műveli…

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 10. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)