Ifj. Szabó Ferenc

A Transit Speed Kft. ügyvezető igazgatója

Záhony, Mándok, Fényeslitke

szszb_32_tk_ifj_szabo_ferenc_1000.jpgAz Almanach-sorozatunk 10. kötetében megszólaló, szárnyait frissen próbálgató fiatal vállalkozóra, az őt ritkábban látó, egykori pályatársak sem ismernének rá. A közben eltelt időre tekintettel lapozzuk át életének korábbi történéseit: érettségi a Bessenyei György Gimnáziumban, Kisvárdán. Továbbtanulás – az édesapára hallgatva: a Debreceni Agrártudományi Egyetem kereskedelmi és marketing szakán. Második diploma – immár a változó élet kihívásának megfelelni akarás, és a józan előrelátás jegyében – a Miskolci Közgazdaságtudományi Egyetemen. Az iskolák után, közben és mellett: férfias helytállás a vállalkozásban. Mindeközben sokasodtak a feladatok, bővült a vállalkozás profilja, egyre több időt kellett fordítania az üzleti partnerekkel való tárgyalásokra, a velük töltött, kötelező programokra. S az évek meg csak teltek, egyik a másik után, csendben, halkan lépve át az újabbak és újabbak kapuját.

Első helyre kívánkozik ifj. Szabó Ferenc másfél évtized alatt megtett útja, annak egyre sikeresebb és maradandóbb állomásai. Az 1991-ben alakult vállalkozás – a Transit Group Logisztikai Központ tagjaként – vasúti logisztikával, vasúti és közúti szállítással, raktározással és egyéb logisztikai szolgáltatásokkal van jelen a gazdasági életben. Mindezeket – nemzetközi mércével mért – magas színvonalon végzik. A múló évek alatt nagy gondot fordítottak az infrastruktúra fejlesztésére, a már meglévő területeken a tervszerű karbantartási munkálatokra. Ebbe a körbe illenek bele az alábbi adatok: a saját vasúti kapacitás, a széles- és normál iparvágány hálózat hossza 11 kilométer. Raktár kapacitásuk nagysága 57.500 m2, melyből a legutóbbi beruházás kapcsán 2015. évben került átadásra egy, a legmagasabb európai követelményeknek és előírásoknak is megfelelő 17.500 m2 alapterületű raktárcsarnok. A szikár számadatok közé ifj. Szabó Ferenc beszúr egy gondolatot: „ A Záhonyon átmenő vasúti, és közúti, import-export forgalom egy jelentős részét mi bonyolítjuk le, minden árunemet figyelembe véve.”

A térséghez ezernyi szállal kötődő családi vállalkozás-csoport ezen „tagja”, azaz a logisztikai központ, a kapott feladatok ellátására száz főt alkalmaz, ezáltal könnyen kiszámítható az is, hány család emberhez méltó körülmények közötti megélhetését biztosítják, ismerve a korábbi, átgondolatlan központi döntések sorozatainak kíméletlen és kéretlen mellékhatásait. A cégcsoport szakirányú tevékenységéről az ügyvezető igazgató elmondja, hogy minden üzleti partnerükkel szerződéses viszonyban állnak. Egyformán komolyan veszik a kis- és középvállalkozásokat, a nagyvállalatokat és a világszerte jól ismert multinacionális cégeket egyaránt. Nem kockáztatják megszerzett üzleti jó hírnevüket egy pillanatnyi előnyért, vagy későbbi, kecsegtető ajánlatért.

Üzleti partnereik sorába tartozik a világ legnagyobb műtrágyagyártó cégcsoportja, a gumiipar két nagy óriása, a világ hatodik legnagyobb higiéniai terméket gyártó és forgalmazó cégcsoportja. Természetesen a cég a fentieken kívül még egyéb termékek – acélárú (acéltekercs, rúdacél, betonacél, hengerhuzal, táblalemez), vasbuga, vasérc, szén, koksz, só, kaucsuk, polietilén, papír, fa stb. – nagy mennyiségű logisztikai kezelését, átrakását, tárolását, vámkezelését, közúti és vasúti szállítását is végzi.  

Távolabbi tervei közül elsőként említi meg az infrastruktúra fejlesztését minden ágazatban, nem feledve az elért üzleti pozíció megtartását, s a lehetséges mértékű bővítését sem. Az, hogy gondolatai nem légből kapottak, netán megalapozatlanok lennének, igazolásául álljon itt egy tizenöt évvel ezelőtti mondata: ” A következő évtizedben a határ mindkét oldalán fejlődni fog a térség és cégcsoportunk lehet a fejlődés egyik mozgatórugója.” Az elért eredmények eddig őt igazolják.

Mint minden komolyabb üzletembernek, neki is egyből van kevés: szabadidőből. Ezt Ferenc megosztja a sport – tenisz és foci – a család, és a széles baráti kör rendezvényei között.

Életében a legfontosabb a család. Annak a biztonsága, jóléte. Miként is kezdődött? Mint mindenkinél: szerelem, nősülés, gyerekek. 2007: házasságkötés Szabóné dr. Bodnár Enikővel. Ő, Fényeslitke-Döge-Komoró gyógyszerésze, egyben a hatéves Ferenc Richárd és az ötéves Lóránt édesanyja. A gyerekeik jövőjét illetően Ferenc így fogalmaz: „Igyekszem őket úgy nevelni, hogy minél korábban kialakuljon bennük a közgazdasági-kereskedelmi szemléletmód, s annak vonala mentén tanuljanak majd tovább. Utána pedig a családi cégben találják meg a boldogulásukat, mint ahogy azt az öcsém és én is tettük anno…”

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése