Fényeslitke

A természet közelsége, az emberek szeretete, a családhoz való ragaszkodás határozta meg dr. Karakó Erzsébet eddigi életpályáját. Amikor leltárt készítünk a fiatal családorvos eddigi útjáról, egyértelmű: vargabetűk nélkül, csupán az elhatározásnak és az ahhoz társuló kemény akaraterejének köszönhetően ért el mindent. Protektorok nélkül.

Édesanyja, Molnár Erzsébet varrónő, édesapja Karakó János kerékgyártó és kádár. Az egyedüli gyermeknek azt az útravalót kínálhatták: tanuljon és igyekezzen a maga lábán megállni. Ebben a törekvésében ők anyagilag segítették.

Ez pedig bőségesen elég volt a lánynak, hogy a tizenkét éves korában megfogalmazott vágyát valóra váltsa, és orvos legyen.

Sárospatakon született 1960. január 3-án, de Erdőbényén, a csodálatos erdő övezte kis hegyi faluban nevelkedett. Ez az élmény határozta meg későbbi munkahelyválasztását is.

A nagyhírű sárospataki kollégium diákjaként érettségizett 1978-ban. Nagy szeretettel emlékszik osztályfőnökére, Dobay Bélára, aki a külföldi magyarságról beszélt, lokálpatrióta szemléletet honosított meg. Az összetartozást ma is érzik, tudnak egymásról a diáktársak.

Karakó Erzsébetet első próbálkozásra felvették a Debreceni Orvostudományi Egyetemre. Harmadéves korában egy gólyabálon ismerkedett meg Drimba Jánossal, aki az agráregyetemre járt. Negyedév alatt kiderült, együtt folytatják az életüket és egyetemista korukban összeházasodtak. A férj szüleinek volt egy kis lakása Debrecenben, ott kezdték el közös sorsukat. Még javában folytatták az egyetemi tanulmányokat, amikor ikerterhesség miatt a fiatalasszonynak be kellett feküdnie a klinikára.

Szerencsére megengedték neki, hogy járjon az előadásokra és így nem kellett félévet veszítenie. S amikor a szülés ideje eljött, a gyakorlatban ellenőrizhette a medika a szülészet elméleti ismereteit.

Két csodálatos fiút szült, László és János tizenkét évesek.

Amikor átvették diplomájukat, olyan állást, falut − merthogy csak az jöhetett szóba − kerestek, ahol a férj agrármérnöki, a feleség orvosi állást kap. Ajakon találtak ilyet.

Három éven át gyógyította a betegeket ebben a faluban, mígnem egy helyettesítés révén megismerhette Fényeslitkét. A falut egyből a szívébe zárta a házaspár és 1987-ben költöztek ide. A férj most a kisvárdai kórház bér- és munkaügyi osztályvezetője, Karakó doktornő pedig nemrég vállalkozó családorvos lett.

− A szakmai önállóság önbizalmat ad, de természetesen nem érzem, hogy magamra maradtam volna − ezt fontosnak tartja kiemelni az orvosnő. − A kisvárdai kórház I. számú belgyógyászati osztálya évek óta remek konziliárius hátteret jelent. Utánaérdeklődöm a betegeimnek, hogy a tünetekből és az itt kapott vizsgálati adatokból a kórházban milyen vizsgálattal és kezeléssel építik fel a terápiát. Felszereltem a rendelőt komputeres EKG-val, számítógéppel, laborral, doppler készüléket vettem az érszűkület vizsgálatához. Az általános diagnózis felállításához minden orvostechnikai műszer rendelkezésre áll.

A tudományos munkától és a szakma haladásától sem kell elbúcsúznia a vidéken dolgozó orvosnak. Éppen Fényeslitke adott otthont a községek közül elsőként egy, a kórházzal közösen szervezett tudományos ülésnek. Örülnek a kollégák, ha nemcsak a város, hanem a falu is központja lehet a tudományos módszerek, az újabb eljárások közreadásának.

− Sokszor azt tapasztalom, hogy az orvos amolyan mindenes a faluban − folytatta a doktornő. − Nemcsak arra kell gondolnom, milyen tablettát írjak fel, hanem hallgassam meg a beteget, hogy iszik a férje, nézeteltérése volt a szomszédasszonyával, mit csinál a kamaszfia. A családok szociológiai hátterének ismeretében nagyobb biztonsággal dönthetek a terápia menetéről.

Általános orvostanból jelesre szakvizsgázott 1989-ben. Az értelmiségi réteg jó néhány tagjával tartanak szoros baráti kapcsolatot. Rendszeresen eljárnak budapesti színházi előadásokra. Gyerekeiket nyelvórára, uszodába hordják. Rendszeresen kirándulnak. Eszükbe sem jutott elmenni a faluból, hiszen kicsivel több idő és anyagi ráfordítás révén ugyanolyan kulturális szinten élhetnek, mintha városban laknának.

Ennek egyik példája, hogy 1995 januárjától konditermet működtetnek a településen. Az ötletgazda a doktornő: arra gondolt, miért csak városon hódolhatnak a testedzés hobbijának az emberek? Megnyerte elképzelésének az önkormányzatot és százezer forintot adott erre a célra a polgármesteri hivatal. Ebből két kondipadot, két szobakerékpárt, két súlyzókészletet vásárolhattak, és a faluházban rendezték be a konditermet. Most már a községben élőkön a sor, hogy éljenek is a sportolás e közkedvelt formájával. Hogy a fittség megszerzése ne csak a városiak privilégiuma legyen.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1995.)