Kisvárda  

Takács doki, főorvos úr, doktor úr, Lacikám. A sokféle megszólítás egy emberhez, a Kisvárdán közismert és tisztelt dr. Takács Lászlóhoz kötődik, aki 1936. november 25-én született Ajakon.

Az édesanya, az akkor hétéves kisfiú, az ötéves és a két és fél éves kishúga éveken át hazavárták a 1944-ben frontra került férjet, édesapát – mindhiába. A néhány holdnyi, főleg homokos földet jelentő „gazdaság” kemény munkával is csak szolid hasznot hozott, így a 23 évesen özvegyen maradt gazdálkodó édesanya nagyon nehezen egyezett bele, hogy a jó eszű, minden szépre és jóra fogékony fiú Ajakról bejárjon Kisvárdára, a Bessenyei György Gimnáziumba. Azért volt bejáró, hogy segíthessen otthon a gazdálkodásban, emellett a nyári szünetekben dolgozott is, például cséplőgépellenőr volt. Így sokszor csak késő este, vagy éjjel jutott idő a tanulásra. Másodikos gimnazista volt, amikor eldöntötte: orvos lesz, mivel úgy érezte, így segíthet legtöbbet az embereken.

1955-ben a felvételi bizottság így írt róla: „Értelmes, nyílt eszű, gondolkodik, jól tájékozott. Felveendő!” Egyetemi évei során a sors újabb csapását kellett elviselnie: húgának korai, tragikus halála annyira megviselte, hogy még évet is halasztott, ennek ellenére ezerkilencszázhatvanegyben sikeresen végzett.

Elsős egyetemista volt, amikor megismerkedett a Soós család legidősebb, akkor 14 éves, szép, szőke leányával, Marikával. 1960-ban eljegyzést, rá egy évre karácsonykor esküvőt tartottak. Az egy év híján negyven évig tartott házasság három fiúgyermeket „eredményezett”, 1963-ban született László, ’65-ben Antal, ’70-ben pedig István. Ma már mindhárman végzett orvosok. László ma egy milliárdos forgalmat bonyolító, komoly céget irányít. Tóni aneszteziológus szakorvos, amerikai felesége révén családjával Miamiban él, ott praktizál. István végzett orvosként jogi doktorátust is szerzett. Pillanatnyilag összesen nyolc unoka aranyozza be a nagymama és a vele élő dédnagymama nyugdíjas napjait.

Visszatérve Takács doktor úr életpályájára, az egyetem elvégzése után Gyulaházán kezdte gyógyító tevékenységét, körzeti orvosként hét évet töltött a faluban. Gyakran helyettesített a környező településeken is, a kor sajátosságainak megfelelően, busszal, vonattal, kerékpárral, sőt esetenként zetorral jutott el betegeihez. Közben másfél évig a járási tisztiorvosi feladatokat is ellátta. Lelkiismeretes gyógyító munkája miatt a gyulaháziak fájó szívvel vették tudomásul a váltást: dr. Takács László 1969. november 1-től körzeti orvos, majd később háziorvos Kisvárdán.

Rá két évre a városi egészségügyi osztály vezetője lett. Ezt a posztot tíz évig töltötte be, másodállásban. Munkahelyén sokat tett a jó légkör megteremtéséért, bármilyen kéréssel fordultak hozzá, mindig megtalálta a mindenki számára legmegfelelőbb megoldást. Jó alkalmazkodó képessége, emberszeretete népszerűvé tette kollégái között, de elöljárói véleménye is egyértelműen pozitív volt. Azt tartották róla, hogy szakmailag jól felkészült, nagy gyakorlattal rendelkező szakember, aki lépést tartott a tudomány fejlődésével.

Négy éven keresztül, 91 éves koráig eltartotta nagymamáját, édesanyja a mai napig házában él. Rendszeres látogatója volt az Öregek Napközi Otthonának, patronálta a Nyugdíjas Klubot. Különösen az időseket, az elhagyottakat istápolta. Kereste és mindig megtalálta a segítségre szorulókat, a nagycsaládosokat, az állami gondozottakat, a hajléktalanokat, a testi és szellemi fogyatékosokat, sőt még a határon túliakra is gondja volt. Boldog volt, ha másoknak örömet szerezhetett.

Hithű ember volt, családjával együtt rendszeresen gyakorolta is vallását, a római katolikus egyháznál világelnöki szerepet töltött be. Minden megmozdulásnak kezdeményezője, aktív részese volt, tevékenységébe bevonta a család minden tagját. Úgy élt és cselekedett, hogy gyermekei számára követendő példa legyen, hogy büszkék lehessenek rá.

A rendszerváltás után a politikai életbe is bekapcsolódott, a városi képviselő-testület tagjaként a konzervatív értékeket, a szegények segítését, a szociális helyzet javítását tartotta szem előtt. Munkája során gyakran ütközött ellenállásba. Ezerkilencszázkilencvenegyben egészségügyi okok miatt, a család kérésére visszavonult a politika színpadáról.

Nagyon szerette a futballt, ha tehette, mindig ott volt a kisvárdai csapat hazai meccsein. Sokat foglalkozott fiaival, a hosszú, olykor éjszakába nyúló beszélgetések rengeteg, hasznos útravalóval látták el a gyerekeket. Nagyon szeretett olvasni és az utóbbi időben már csak a családjának, a munkájának élt. Mindig arra törekedett, hogy Takácsék családi háza soha ne legyen üres, a szó jó értelmében véve itt mindig zajlott az élet. Életében oly sok jót tett, mindig a családja, a környezete volt az első.

Nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy dr. Takács László jó szakember, kiváló apa, nagyszerű férj és – csupa nagybetűvel írva – EMBER volt. Ha élne, még mindig csak 64 éves lenne!

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 11. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)