Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Homoki Attiláné, Ildikó
Szállodatulajdonos,
Kisvárda
Kisvárda egyetlen igazi szállodája a Parish Bull magánerőből épült. Reggelente, amikor a bejárat előtt megáll a tűzpiros Opel Tigra, mindenki tudja, hogy megérkezett a szomszédos Ajakról Ildikó, a „főnök”. Koromfekete hajához jól illik a piros kocsi, mellette pedig jól mutat a barokkos pompájú szálloda. Amikor egy szakmai lap bemutatta a szállodát, az újságíró „mediterrán szépség”-ként jellemezte a vezetőjét. Semmi túlzás nincs benne, mint ahogy abban sem, hogy postáskisasszonyként indult a pályája. Persze, a „kisasszony” jelző sokkal inkább az egyéniségére, megjelenésére illik az üzletasszonynak, hiszen nemcsak férje van, hanem két iskoláskorú fiúcska boldog édesanyja is.
Első munkahelye valóban a posta volt, mivel középiskolában postaforgalmi szakképesítést is szerzett. Nemcsak a megye, de az ország számos postahivatalában dolgozott önállóan, Szolnoktól Siófokig, mint rendszeres helyettes. 1991-ig látta el ezt a felelős munkakört. Így emlékszik erre az időszakra:
– A postának sok mindent köszönhetek. Megtanultam eligazodni a postai munka útvesztőiben, megtanultam bánni a számokkal, a könyvelést is ott tanultam meg. Aki képes eligazodni a szerteágazó postai munkában, az pontos és megbízható ember. Ez pedig nélkülözhetetlen a vállalkozáshoz. Ez volt az alap a vállalkozói pályafutáshoz.
Ildikó még 1987-ben, mellékfoglalkozásban kezdett vállalkozni, színesfém-kereskedő lett. 1993-tól már főállású vállalkozóként egy butikot is működtetett. Minden új vállalkozás arra ösztönözte és kényszerítette, hogy megszerezze az adott területet segítő szakképesítést. Így szerzett hulladékgyűjtői szakmát, a divatáru révén boltvezetői, később vendéglátóipari végzettséget. 2000 januárjától a szállodai képesítés megszerzéséért tanul. Középfokú angol nyelvvizsgával is rendelkezik, tehát nem a tulajdonos jogán tekinti magát szakembernek. Maga a szálloda egy családi elgondolás módosításából született. Attila, a férj elhatározta, hogy egy-egy házat épít fiainak.
Aztán úgy döntöttek, hogy inkább vállalkozásba fektetik ezt a pénzt, így nemcsak az áfa marad meg tőkeként, hanem a vendégház még pénzt is hoz a konyhára. Ebből az ötletből született a Parish Bull Vendégház 1995-ben, szemben a kisvárdai kórházzal. Étteremmel, játékteremmel, különteremmel és öt vendégszobával kezdte meg működését. Az öt szoba azonban folyamatosan kevésnek bizonyult, ezért Homokiék a bővítés mellett döntöttek. 1996 decemberében már üzemelt is a vendégház mellett épült szálloda. Ettől kezdve, újabb tizennyolc, légkondicionált szoba, finn szauna, szolárium és uszoda várta az egyre bővülő vendégsereget. A két önálló épületet függőfolyosó köti össze egymással, az épületegyüttes új megnevezése: vendégház és szálloda. Talán magyarázatra szorul a „Parish Bull” márkanév, ami általában falusi bikát jelent, de némi rosszindulattal falu bikájának is fordítható. A kezdeti időkben volt is erről susmus a kisvárosban, pedig a névadás abszolút erkölcsös alapokon nyugodott; a játékterem részeként egy rodeó-bika is működött a vendégházban, ez az ügyességfejlesztő gép szolgált névadóul. Mivel a vendégek túlnyomó része üzletember, az öltöny pedig nem alkalmas öltözet a rodeóhoz, kiderült, hogy a sporteszköz csak a helyet foglalja. Ez a felismerés megpecsételte a bika sorsát, mennie kellett. A név azonban maradt, hiszen már Parish Bull néven vált közismertté a szálloda, így szerepel a szakmai névjegyzéktől kezdve, a reklámanyagokon át a képeslapig, az éttermi szalvétáig – mindenütt. (Ennyit a pletykaéhes „nagyérdemű” örömére.)
A háromcsillagos szálloda nemcsak zavartalanul működik, de egyre szépül, bővül is. A szálloda előtt látható Kisvárda egyetlen működő, elegáns szökőkútja, szépen ápolt park közepén. Ez a látvány köszönti az érkező vendégeket. Azok, akik gyakran laknak szállodákban állítják, hogy sokkal többet kapnak a pénzükért, mint máshol. A titok nyitja egyszerű: Ildikó tudja, hogy aki csak a pénzt akarja kivenni a vállalkozásból, az rövidesen csődöt jelenthet. Úgy érzi tisztességesnek, ha a haszon jelentős részét azokkal osztja meg, akik a bevételt termelik. Azzal is tisztában van, hogy csak állandó fejlesztés mellett maradhat versenyképes. Most éppen egy nagyterem létesítése van napirenden, mert a nyolcvan személyes étterem gyakran szűknek bizonyul. A teniszpálya helyén tervezik felépíteni a nagytermet, lakosztályokkal és földalatti garázzsal, hiszen csak így tudhatják teljes biztonságban a vendégek értékes autóit. A vendégek elégedettségéről a szálloda vendégkönyve tanúskodik. Az első bejegyzés éppen Pomogáts Bélától, az Írószövetség elnökétől származik, aki egy „Irodalmi Kávéház” vendégeként volt a szálloda lakója. A legkedvesebb sorokat egy Izraelből jött vendég írta: „…Valóban, mint királyfit fogadtatok engem, mint drága Megváltónk édestestvérét. Úgy az Ő, mint Izrael nevében kívánom reátok Istenünk leggazdagabb áldásait! Legyetek áldás mindenki számára, aki e gyönyörű hajlékba tér be! Sok-sok szeretettel Jeruzsálem szent városából Mózes Ben Sámuel.” Mit lehet ehhez hozzátenni?
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 9. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)
Hasonló
Ignéczi Zoltán
Dr. Molnár Sándor
Dr. Mezey Károly
Lakatos István
Gyüre István
Hugyina Zoltánné
Kiss-Szabó Ferenc
Toroczkai Árpádné
Szőllősi Ferenc
Dr. Láczay György
Dócs Attila
Dr. Szép Béla
Lénárt Andrásné
Nagypál Béla
Szendrei Józsefné
Vass József
Zsiros Imre
Hugyina Zoltán
Pataky László
Lázár Ferenc
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése