Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Bandics Zsigmond
Polgármester,
Sonkád
Nem csupán mondják, érzékelhető is, hogy a két Túr szögletében fekvő Sonkád, annak is az ősi része, tipikusan szatmári falu. Bizonyítják ezt a régi időkből fennmaradt házai, azok szilvás-diós kertjei, s az alattuk szorgoskodó, nagy halakról regélő és álmodozó emberei, kiknek szava csalogató és befogadó, mint e táj.
− 1953. november 6-án születtem Sonkádon − kezdi élete sorát a polgármester, Bandics Zsigmond. Édesapám haláláig az állami gazdaságban dolgozott, édesanyám még él, velünk lakik. Ő legfőbbképpen a háztartással foglalkozott, s közben el-eljárt a helyi termelőszövetkezetbe is, mint besegítő családtag. Négyen vagyunk testvérek, két fiú és két lány. Én vagyok a legfiatalabb, vagy ahogy itt mondják, a legkisebb. És mind a négyen itthon, Sonkádon telepedtünk le. Volt és van időm megismerni a falut nemcsak életem mentén, hanem szüleim és nagyszüleim révén is.
Általános iskolai tanulmányait 1968-ban végezte el a kölcsei körzeti iskolában. Utána a fehérgyarmati szakmunkás iskolában folytatta, ahol villanyszerelői szakvizsgát tett. 1973-ban Nyírbátorba hívtak be katonai szolgálatra, két évre. Sopronban kapott híradós kiképzést, utána visszairányították Nyírbátorba. Leszerelése után szakközépiskolai érettségit tett Fehérgyarmaton.
− A termelőmunkába tulajdonképpen már tanulói éveim alatt bekapcsolódtam, mint gyakornok a Fehérgyarmati Állami Gazdaságban − meséli. − Vizsgáim után kihelyeztek a gazdaság csaholci és sonkádi telepére karbantartónak, ahol egyedül láttam el a szakmámnak megfelelő munkákat. Jó iskola volt ez is, mert lehetőségem volt a legegyszerűbb feladatoktól a legbonyolultabbakig áttanulmányozni, átlátni és begyakorolni a szakmámat.
− Leszerelésem után a kölcsei új kenyérgyárhoz kerültem, mint karbantartó villanyszerelő. Ez mindenképpen továbblépést jelentett szakmailag számomra. Olyan gépek biztonságos működését, áramellátását kellett biztosítanom, amilyenekkel akkoriban ilyen faluról indult fiatalok kevesen találkoztak. 1975-től 1989-ig dolgoztam itt.
1976 októberében nősült meg. Felesége tiszabecsi, Hadadi Katalin. Házasságukból született rá egy évre László fiuk, ’78-ban a másik fiúgyerek, Zsigmond és ’86-ban a kislány, Ildikó. László tavaly végzett bútorasztalos szakmát Fehérgyarmaton, Zsigmond ebben az évben végez ugyanabban a szakmunkásiskolában, a kislány pedig második osztályos tanuló az általános iskolában, Kölcsébe átjárva. Megelégedetten mondja, hogy mindhárom gyereke itthon akar letelepedni, vagy a közelben. És hogy a kislány, akit csillagszeműnek becéznek az ismerősei, gyermekorvos szeretne lenni, aki a nagymamáját is szeretné meggyógyítani.
− Feleségem sokáig a bolti eladó szakmában dolgozott Kölcsében és itthon, míg le nem százalékolták 1993-ban. Jelenleg a háztartásunkat vezeti, ahol van is bőven munkája.
− Magamról folytatva elmondom még, hogy mindig szerettem a közösségben dolgozni, úgy is, mint irányító. Már általános iskolás koromban bekapcsolódtam az ifjúsági munkába. Később a helyi KISZ-alapszervezet vezetője lettem. A Nyírbátori Határőrségnél vettek fel, az akkori egyetlen vezető pártnak tagjai sorába. Mozgalmi vágyaimat és ambícióimat csak így tudtam érvényesíteni, tudtommal környezetem megelégedésére.
Előbbi mondatának hitelességét „kézzelfoghatóan” bizonyítja az is, hogy már a tanácsrendszerben tanácstaggá választották, majd 1985-től ’89-ig elöljárója volt falujának, és attól kezdődően polgármestere, ma is, a MSZP indításával. Nem mondja, szerénysége korlátozza, hogy e párton belül, s annak felső vezetésében igen jók a kapcsolatai, melyeket a munkája iránti megelégedettség táplál, s melynek gyümölcseit faluja felemelkedésére fordítja. S beszédének fonala mélyen visszatér faluja önállósodásának idejére.
Amikor ezért harcolt, kiállt, az önállósodás ellenzői karrierizmussal vádolták. Nem volt könnyű dolog, holott életében mint mindent, amibe belefogott, ezt is szenvedélyből szinte hobbiból csinálta. Például volt, hogy egy éjjelre nyélbe ütött házvételre is felkelt. Nála az ügyfélfogadás 0-24 óráig tart.
Hadd folytassa csak ő!
Most már öt éve vagyok polgármester, s a legrosszabb indulatú embernek is látnia kell, hogy mennyire, mennyi sokra haladtunk. Beindítottuk a hivatalt, az óvodások és az öregek részére megszerveztük az étkeztetést, befejeztük a ravatalozót, lebitumeneztük a mellékutcákat, és hatmillió forint ráfordítással hatvanöt üdülőtelket alakítottunk ki villany- és vízhálózattal az érintetlen természetben az Öreg- Túr partján. S még ami jó ebben, hogy munkát biztosít sok vállalkozónak és munkanélkülinek. És kilencvennégyben falunkban is megindult a gázprogram, ez évben pedig megkezdi működését a Kölcsével együtt vállalt hulladék- és szennyvízfeldolgozó telep.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1995.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése