Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Balogh Erzsébet
Jegyző,
Sonkád
Egy település önállósága az anyagi önállósággal kezdődik. Az anyagiak megteremtésében pedig elvitathatatlanul nagy érdemei vannak az adott település jegyzőjének. S bár minden hír kapcsán a helység vezetője, a polgármester kerül reflektorfénybe, nem feledkezhetünk meg a financiális háttér megteremtőjéről a jegyzőről sem. Kettejük összehangolt munkája, együtt gondolkodása jelentős fejlődést hozhat egy-egy város, falu életében.
Így dolgozik együtt immár tíz éve Sonkád polgármestere, Bandics Zsigmond és jegyzője, Balogh Erzsébet. A munka eredménye szemmel látható. Az öreg házaival, félezer éves, Európa Nostra díjjal kitüntetett templomával a múltat idéző Túr-parti falucska magán viseli az elmúlt évek jelentős fejlesztéseinek nyomait is. A múlt és jelen értékeit jól ötvözve, a természeti adottságokat megfelelően kihasználva hangulatos települést tudhatnak magukénak a sonkádiak. Az elmúlt tíz év munkájában jelentős részt vállalt Balogh Erzsébet jegyző, őt ismerhetik meg a következő sorok segítségével.
Ezerkilencszázötvennyolcban született a Sonkádhoz közeli Kispaládon paraszti család első gyermekeként. Az általános iskola alsó tagozatát szülőfalujában végezte, a felső tagozatot azonban az összevont iskolában Botpaládon. A nyíregyházi Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskolában szerzett érettségit ezerkilencszázhetvenhatban. A középiskolában felkészítették a közigazgatási munkára is, kedvenc tantárgya az államigazgatás volt. Tanulmányai befejeztével a kölcsei tanácson helyezkedett el gyakornokként. Néhány év munka után úgy döntött tovább képezi magát, s felvételizett az Államigazgatási Főiskola levelező tagozatára Veszprémbe. A sikeres felvételi vizsga után főiskolai hallgató lett, diplomáját ezerkilencszáznyolcvannégyben vehette kézbe. S mivel tanulmányai alatt folyamatosan dolgozott nemcsak elméleti, hanem gyakorlati ismeretei is gyarapodtak.
A rendszerváltás után az önálló önkormányzatot alakító Sonkád és Fülesd jegyzői állását pályázta meg részmunkaidőben. Azóta mindkét településen ellátja a jegyzői feladatokat, s arra a legbüszkébb, hogy a hivatali munka mellett a községek közéletébe is aktívan bekapcsolódott.
– Nagyon szeretem a munkámat. Az önálló feladatmegoldás és az emberekkel való kommunikáció, problémáik megoldása az, ami változatossá teszi ezt az egyébként nagy figyelmet és pontosságot követelő munkát – vallja hivatásáról Balogh Erzsébet.
A jegyzőnő napi teendői mellett időt szentel a pályázatfigyelésre és -írásra, amelyek számos beruházás anyagi alapját teremtették meg az elmúlt években. Így valósulhatott meg Sonkádon minden belterületi út, s az önkormányzati intézmények felújítása, amelyek igen elhanyagoltak voltak az önállósodás előtt. Az infrastruktúrát is sikerült kiépíteni, amely a szennyvízberuházás megvalósításával lesz teljes. Megoldott a faluban a kommunális hulladék szállítása és tárolása. Megtörtént Sonkádon a belterületi vízrendezés, kerékpárút épült, s sikerült felújítani a Kölcsével közösen fenntartott általános iskolát. Iskolabuszt is vásárolt az önkormányzat, amellyel nap mint nap a központi oktatási intézménybe szállítják a diákokat. A helyben működő óvoda is megújult, s a tervekben szerepel a polgármesteri hivatal bővítése.
Az elmúlt években jelentős fejlesztéseket valósítottak meg a falusi turizmus tekintetében is. A helyiek és a látogatók által egyaránt kedvelt Túr-parton számos üdülőtelket alakított ki az önkormányzat, amely még vonzóbbá tette a területet. Nyaranta turisták százai keresik fel a vadregényes tájat, s mártóznak meg a Túr kellemesen hűvös vízében. A parton szívesen vernek sátrat a látogatók, s pihennek néhány napot távol a hétköznapok zajától.
A vendégek természetesen nem mulasztják el megtekinteni az Európa Nostra díjas sonkádi református templomot sem, amely elismerést a két évvel ezelőtti felújításért nyerte el az épület. Korábban, mintegy húsz éven át egy imateremben gyűltek össze a hívek vasárnaponként, mert a templomot már-már a megsemmisülés veszélye fenyegette. A gyönyörűen felújított, fenyőfákkal övezett, ötszáz éves templom ma a település legfőbb éke.
Balogh Erzsébet nem csak Sonkád fejlődéséért munkálkodik. Fülesd jegyzőjeként Bányai Bálint polgármesterrel dolgozik a település értékeinek megőrzésén, amelyhez számos pályázattal teremtette meg a szükséges anyagiakat.
A jegyzőnő szabad ideje nagy részét is munkájának szenteli, az este azonban a családjáé, és az olvasásé. Jelenleg is szülőfalujában, Kispaládon él szüleivel, de gyakran meglátogatja Kölcsében élő öccsét és családját.
Azt szeretné, ha a jövőben is megtalálná a munka és a magánélet közötti egyensúlyt, s továbbra is részese lehetne szülőföldje fejlődésének, s hozzájárulhatna az itt élő emberek boldogulásához.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 12. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése