Szim János

Pálinkafőző mester

Kömörő

Szatmárban, Beregben, vagy ahogyan a szomszédos megyében, Szabolcsban mondják, a „Feketén” van jó pár kiváló pálinkát előállító szeszfőzde, ám egyik sem olyan ismert talán, mint a kömörői. Egy szeszfőzde népszerűségét ugyanis nem csak a pálinka minősége határozza meg, hanem a szeszfőzdés egyénisége is. Ha savanyú, kedvetlen a főzdés, lehet akármilyen kiváló a párlat, minden pohár után marad az emberben valami hiányérzet.

A kömörői pálinkák kóstolgatása közben szó sincsen ilyesmiről. A főzőmester, Szim János ugyanis rendkívül színes egyéniség, híresen nagy halász, vadász, szakács, s nagy asztalteniszező is – élményeinek, kalandjainak se szeri, se száma. Szívesen meg is osztja azokat a barátaival, vendégeivel. Hallgatni is jó, de mégis csak az az igazi, amikor elfogadjuk az invitálást, beülünk mellé az autóba, s nyakunkba vesszük a nagyvilágot. Jelen esetben a kömörői határt, amit úgy ismer, mint a saját tenyerét. Ami nem is csoda, hiszen itt nőtt fel, s már egészen kicsi korában volt alkalma megmerítkeznie annak szépségeiben.

Híres nagy juhász família az övék, a Szim név ma is egyet jelent az Erdőháton a pásztorkodással. Édesapja, meg a rokonsága errefele terelgette a nyájat, s kislegény korában ő is rengeteg időt töltött a neves kömörői erdőt övező legelőkön, a Gábornokon, a Szalavényen. Meg a Tapolnok partján. De most mi nem e gyakran kiszáradó kanális felé haladunk, hanem a kömörői határt északról szegélyező Túr felé, ami itt ágazik ketté. Egyik ága megy Nábrád, Panyola, Olcsvaapáti felé, a másik meg északra kanyarodva Nagyarnak. Elmegy a híres Petőfi-tölgy mellett, aztán egy kilométerre onnan belesimul a Tiszába. Minden írni-olvasni tudó magyarnak ismerős már ez a táj, hiszen itt született a magyar irodalom egyik legszebb verse, A Tiszánál:„Nyári napnak alkonyulatánál, megállék a kanyargó Tiszánál…”

Nyár van, hétágra süt a nap, a levegő az érett búzamezők illatát hozza. Más években ilyentájt sárgás-barnára öregítette már a mezőket a nyári aszály, most viszont volt eső elég, s haragos zöldben tündöklik az utunkba eső legelő, de a kukoricatáblák, meg az almáskertek is harsogó zölden dacolnak a nappal. Nem is beszélve az árkokat kísérő kökénydzsungelről, vadrózsa-tengerről. Ezek lassan már Szatmárból is kikopnak, az esztelen pénzhajhászás egyre-másra írtja őket, pedig azon túl, hogy varázslatosan széppé varázsolják a tájat, kiváló vadbújtató, madárfészkelő helyek is. Most is tövisszúró gébicsek, poszáták rebbennek fel jöttünkre, kicsit odébb pedig vadmalacok szaladnak át az úton. Meg is állunk az autóval, s elővesszük a távcsöveket, hogy közelebbről is szemügyre vegyük az idei szaporulatot. Ritkán jár erre ember, a malacok nem is nagyon zavartatják magukat, de aztán hangos röffenések jönnek a fasorból, az anyjuk az, aki tapasztalt jószág már, s magához parancsolja a kicsiket, akik hamarosan el is tűnnek az ember számára áthatolhatatlan sűrűben. A Túr, ez az ezer arcú kis folyó is inkább tavaszi képet mutat, mint nyárvégit – a szokottnál jóval magasabb a vize, s a horgászat, halászat is eredményesebb ilyenkor.

Vendéglátónk mindkét sportág szenvedélyes hódolója. Most talán sokan mosolyognak, hiszen „milyen sport az, ahol naphosszat csak üldögél az ember?” Igen ám, de Szim János nem az az üldögélős fajta, a horgászatnak is a strapásabb válfaját űzi: perget. Ami azt jelenti, hogy az ember kézbe veszi a botot, ráköt egy műcsalit – műhalat, műbékát, műlegyet– s elindul vele a parton. Megy húsz métert, s dob kettőt-hármat. Majd húsz lépés után megint. És így tovább, így tovább – estére már le akar szakadni az ember válla, lába. A halászat se sokkal könnyebb. A teszi-veszi, vagy más néven emelő hálót ezerszer is fel kell emelni egy-egy halászat során, s az a háló nem másfél-két kiló ám!  

Most is fent vannak a kávák a terepjáró platóján, bár Szim János nagyon is jól tudja, hogy kevés ilyenkor, fényes nappal, ráadásul tiszta víznél az esély. De akárcsak minden igazi halászember, ő sem a halhús miatt halászik. Hanem az élményekért. Az éjjeli hal csobbanásáért, az érett búzamezők illatáért, a parti fák suttogásáért.

A család mellett ez hiányzott neki kissebb korában is a legjobban talán. A neves mátészalkai mezőgazdasági technikumban, a híres „Baross”-ban érettségizett, ahová nagyon szeretett járni, de azért az esze, meg a szíve nagyon gyakran kalandozott otthon, Kömörőben. Az iskola után jött is haza rögtön. Az akkor még működő termelőszövetkezetben kapott állást, hamarosan az állattenyésztő ágazat meghatározó alakja lett, s ma is azt vezetné talán, ha nem jön a rendszerváltás, a földosztás, a privatizáció.

Ekkor vette meg házigazdánk is a falu határában lévő, meglehetősen elhasználódott főzdét, amit aztán szép fokozatosan tett rendbe. Egy valamihez azonban ragaszkodott – itt mindmáig fával tüzelnek. A hangulata is más az ilyen főzdéknek, ahol a lobogó fahasábok lángjában gyönyörködve lehetünk tanúi a csodának: ahogy lassan pálinka lesz az ide hozott gyümölcsből. Közben remek történeteket is hallhatunk a régi meg a mai világból, s ha van, aki hazaviszi az autónkat, meg is kóstolhatjuk az ötven fokos nedűt. Szilva, alma, körte, meggy – válogathatunk a jobbnál jobb pálinkák között, de azért jó mértéket tartani. Ez az ital ugyanis meglehetősen csalóka. Szabályosan itatja magát. Házigazdánk pedig remek vendéglátó, de gondoljunk mindig arra: előbb-utóbb mégis csak haza kell menni!

Hasonló

Égi áldás az özvegyasszony házasságára

Ilus málnát, szamócát, medvehagymát árult a piacon, de Károly inkább a kezét kérte meg Ilus még akkor sem tudott örülni, mikor a postás meghozta az első nyugdíját. Minek? Éppen annyit... Tartalom megtekintése

Virágvasárnap Vatikánban a Szent Péter téren

Pálmaágakból lefektetett szőnyeg a Bazilika lépcsőin, olajágakkkal integető ünneplők Ilyen meghívót kap a vendég, ha a jó sorsa Rómában egy zarándokszállásra viszi. A Casa per ferie delle Suore Missionarie Pallottine néhány... Tartalom megtekintése

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Hegyet hágék, lőtőt lépék, a sárkány farkán túráztam

Megtépett sziklák, leszakadt hegyormok, madeirai séta egy csángó ima ritmusára Légvonalban… Ha valahol tényleg látni is lehet, mit jelent ez a kifejezés, az a Ponta de São Lourenço, azaz a... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Győr Bécsi kapu tér. Egy csepp harmónia

Hargitai Beáta alkotása Győr talán legszebb tere a Bécsi kapu tér. Szinte minden épülete műemlék, barokk, copf, és kora klasszicista stílusú homlokzatokkal. (Wikipédia) A tér  ragyogása,  elegánsan hangolt  épületei  a ... Tartalom megtekintése

Egy kis nyelvészkedés a Piña Coladaval kapcsolatban

Szűrt ananászt jelent magyarul, szögezném le Móricka kedvéért… …akinek mint tudjuk, mindenről ugyanaz jut eszébe. Felhívnám továbbá a figyelmét az “ ñ ” betű kalapocskájára, ami által “ ny “-ne... Tartalom megtekintése

Történetek a füstölődő szalonnatáblák mellől

A régi házak padlásai mindig is kincseket rejtettek és rejtenek magukban Éreztem én ezt már gyerekkoromban, ugyanis állandóan azon  siránkoztam, hogy mikor mehetek már fel én is a hijúba, ami... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése