Kömörő

Az 1938. július 24-én Budapesten született pedagógus ma jól megérdemelt nyugdíját élvezi fehérgyarmati lakásán. Általános és középiskoláit Budapesten végezte. Édesanyja javaslatára felvételizett a budai tanítóképzőbe. Különösen az énekkel volt gondja, így sikeres felvételi után két évig a „botfülűek” énekkarában gyakorolt. Jó közösségbe került.

– Egyik osztálytársunk már ekkor segédkántor volt a IX. kerületi Gát utcai templomban. Szinte minden vasárnap az esti misén ott voltunk vele, énekeltünk és fújtattuk az orgonát. Persze ott voltunk a különböző felvonulásokon is a XII. kerületiek között egyenruhában. Így volt ez 1956. április 4-én is. Egy „jópofa” megjegyzés miatt nyomozók keresték a tettest. Igazgatónk így fogalmazott: „egyikőtökből sem lesz tanító, ha nem mondjátok meg, hogy ki volt”. Tizenheten voltunk ekkor végzősök. Egy kivételével – aki pap lett – mindannyian tanítók lettünk.

Abban az időben nem központilag helyezték el a pedagógusokat. Valamennyiüket vidékre. Három napig utazott, mire álláshelyére érkezett a budapesti fiatal. Fehérgyarmaton az akkori szálloda adott otthont Végh Attilának és a vele együtt érkező Csehy István tanító úrnak (ő az Erdőhátra került, Csaholcra).

– Fehérgyarmatról vonattal utaztam Jánkmajtisig. Ott egy bácsi várt lovas szekérrel. Nem nézte ki belőlem, hogy én vagyok a jövendő kisnaményi tanító. Hitetlenkedve nézett rám, de később Kotvász Lajos bácsi nagyon kedves, barátságos lett.

Abban az időben 1–3. és 2–4. összevont osztályok működtek az alsóban, 5–6. és 7–8. osztályok a felsőben. Két tanterem volt, egymástól mintegy 100 méterre. A tanító úr a felsőben matematikát, fizikát, kémiát kellett tanítson. Hamar beilleszkedett. Abban az időben a faluban még nem volt villany. A járdát a kerítések mellé lefektetett deszkapalló helyettesítette.

– Sok mindent megtanultam, hiszen még éltek a különböző népszokások: a kukorica hántolása, a tollfosztó, a kender feldolgozása, a fonók, a lekvár főzés, a dohánysimítás, a kántálás, a farsangolás. Itt találkoztam először a cibere, a guzsaly, a gereben, a tiloló, az orsó és az esztováta kifejezésekkel. Még tehenet fejni is megtanultam. Most sajnálom, hogy mindezt nem gyűjtöttem össze, és nem írtam le.

– Ma is emlegetik a betanított színdarabokat. Itt ismerte meg feleségét, aki a szarvasi óvónőképző főiskola hallgatója volt, de a szünetekben bekapcsolódott a kisnaményi fiatalok mindennapi és Végh Attila életébe, 1961-ben házasságot kötöttek. Kisnaményból Fehérgyarmatra kerültek, mert itt volt óvodai álláshely az ifjú feleségnek. Három évet töltöttek az akkori nagyközségben technikát és éneket tanítva. 1964. augusztus elsejétől lett vezető-tanító Kömörőben, felesége pedig járási óvodai szakfelügyelő. Neki volt a járás területén a legmagasabb végzettsége. Ő szervezte meg a község állandó óvodáját, miközben a férj a községben maradó alsósokat tanította. Ide költöztek. Bekapcsolódtak a falu életébe. Bács-Kiskun megyei tapasztalatok alapján idegen nyelvet oktattak magnó segítségével, fülhallgatón át. Komplex tanulmányi versenyeken diadalmaskodtak. A hasonló típusú iskolák továbbképzési központja lett a Végh Attila irányította tagiskola. Penyige Körzeti Iskolájához tartoztak. Jó kapcsolatot alakítottak ki a szülőkkel, együtt szervezve országjáró túrákat. Működtettek gyermekzenekart. Harminc gyereket is foglalkoztattak a harmonika zenekarban. Határainkon túlra is eljutottak. Működött egy gyermek cigány együttes is (gitár, kanál, kanna, csörgődob), mely megyei dobogós helyezést ért el. Népi gyermekjáték és tánccsoportjuk többször lett kategóriájuk megyei győztese. Rádió- és tv-felvételek készültek a csoporttal.

1976 óta folyamatosan felállították a „Mindenki Karácsonyfáját”. Felnőtt ifjúsági tánccsoport, ifjúsági énekkar, majd 1975-től népdalkör működött. Kétszer kaptak „Országosan Kiváló” és hat alkalommal „Országos Arany” minősítést. A csoport megkapta a „Szocialista Kultúráért” kitüntetést, furulyásuk, Szim András, a „Népművészet Mestere” lett. A Magyar Rádió „Népdalkörök Pódiuma” műsorában kétszer is felvételt készített velük. A kulturális munkában az iskola másik nevelője, Tóth Béláné, a település vezetői és természetesen felesége illetve Enikő lánya (aki szintén pedagógus lett, két lánygyermek édesanyja, és a penyigei általános iskolában tanít) segített.

Negyedszázadon át volt tanácstag, egy időben a pártszervezetet is vezette. Miniszteri dicséret, Kiváló Úttörővezető, Kiváló Társadalmi Munkás, Kiváló Munkáért kormánykitüntetés, Munkaérdemrend bronz fokozat, Túri Sándor-díj, no meg a falu, a tanítványok elismerése jelzi: nem hiába dolgozott. Jelenleg is tagja a fehérgyarmati Erkel Ferenc Városi Vegyes karnak.

– Most, nyugdíjazásomkor, visszagondolva életemre, úgy érzem: ha újra lehetne kezdeni, ismét ezt a pályát választanám – mondja.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 10. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)