Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Bereczki Attila
Mestercukrász, vállalkozó
Fehérgyarmat
A Bereczki Cukrászat neve fogalommá vált az 1993-as alapítása óta eltelt huszonkét év során. Az ajtón belépő első pillantása a pazarul berendezett, cukrászati csodákkal teli vitrineken akad meg. Lélegzete akkor áll meg igazán, amikor a mennyezet közepén megpillantja a helyiség világítását adó, hatalmas Tiffany üvegből készített csillárt. Annak gondolata és formája a tulajdonos – mestercukrász kifinomult ízlését dicséri. A járólapok üdítően kellemes világosában visszatükröződnek a csillár szívet-lelket melengető színei.
A 45 éves tulajdonos a nyíregyházi szakközépiskolai tanulmányai befejezését követően, 1989-ben érettségizett a fehérgyarmati Zalka Máté Gimnáziumban. Tíz évi munkálkodás után tett mestervizsgát Debrecenben. A cukrászattal még általános iskolás korában „jegyezte el” magát, amikor is egy dolgozatában, miszerint „Mi leszek 25 év múlva” címmel minden kétséget kizáróan így fogalmazott: „Én, huszonöt év múlva cukrászmester leszek.” Kevesen vannak olyanok, akik olyan korán el tudják dönteni életük valódi célját. Ők a legszerencsésebbek! A szakma megszerettetése azonban a nyíregyházi Korona Szálló cukrászüzemére hárult. Tanítói, mesterei eredményesen dolgoztak. A célhoz azonban igen nehéz, buktatókon, csalódásokon, olykor keserű könnyeket síró szemeken át vezetett az út. De a végén a szorgalmasakat, a kitartókat, a kreatív gondolkodásúakat a sikerek aprócska örömei, a szemekben felcsillanó csodálkozás: „Már ezt is meg tudom csinálni!” pillanat semmivel össze nem hasonlítható, boldogságot adó érzése várta.
Tanítómesterei közül kiemeli Németh László, Bongár László és mi sem természetesebb: Görömbeiné, Irénke nevét. A tanulásnál maradva mondja Attila, hogy lehetőség szerint az évenkénti 1 -2 alkalommal ellátogat az Európában megrendezett versenyekre, kiállításokra (UKBA, HOVENTA, Longerone, Rimini, München, Bécs, Bázel.) A sorban igazán München az érdekes, hisz’ minden olimpiai évben ott rendezik a gasztronómiai szakma Olimpiáját, amire a világ minden tájáról érkezők éppen úgy készülnek, mint a sportolók: komolyan és mindenüket bevetve, éjt nappallá téve, hosszú időn át keresik azt a „művet”, amivel meglephetik ellenfeleiket és a világot. A sikereket ott is a legjobbak érik el. A doppingolás kizárt, hiszen a bírálók a világ legismertebb szakmai kiválóságai. A lebukás = szakmai halál! Nincs a földön olyan hely, ahol a tisztességtelenül versenyzőt bárki is alkalmazná!
A szakmánál maradóan mondja Attila, hogy a napi 50 – 60 féle termékük elkészítéséhez a lehető legnagyobb mértékben igyekeznek természetes alapanyagokat használni. Szívesen dolgoznak a szatmári gyümölcsökkel – alma, zabbal érő körte, meggy, szilva, vadeper, stb. Megemlíti azt is, hogy lehet irányítani a vevők ízlését. Igaz, előbb fel is kell mérni az alapokat, és számításba kell venni a szakma új irányzatait is. Szerencsére, mondja, lassan-lassan kikopik a divatból a „szocreál készítmények” igénye. A törzsvásárlók megfizetik a minőségi alapanyagokból készített – ebből eredően – drágább süteményeket, tortákat, fagylaltokat, édességeket. Azok mellett meg vásárolnak náluk azok is, akiket „az olcsón, sokat” elve vezérel. Azt az igényt is ki kell elégíteniük. Mégsem tesznek különbséget vevő és vevő között. A nyersanyagokhoz visszatérve említi meg: mindenből csak a legjobbat és a legjobb áron igyekeznek beszerezni. Ezt a célkitűzésüket viszonylag könnyű megvalósítaniuk, ugyanis nagy a kínálat és a választék, s az árskála is tág határok közt mozog. A beszerzéskor gondolnak a cukorbetegek, a lisztérzékenyek eltérő igényeire is. Vevőiket a termék látványával igyekeznek megfogni. Ahogy Attila fogalmaz: „Először a szemünkkel eszünk.” Egyet kell értenünk vele, hisz az elénk tett étel látványa dönti el a kérdést. Nem véletlenül tanítanak a mesterképzőkön pedagógiát is a szakmai ismeretanyag mellett.
Számos szakmai elismeréssel, díjjal, éremmel, címmel és különdíjjal büszkélkedhet. Néhányat meg is említünk: 2007, „Arany habverő Kitüntetés” a Cukrász ipartestülettől. Két évvel később az MNGSZ jutalmazta hasonló díjjal. Még az évben, hitelesített rekordtortát készítettek a város címerével díszítve. 2011, Grillázs versenyen aranyérem, majd az „Év Cukrásza” ezüstérem + különdíj. 2012, UKBA ezüstérem artisztikában. 2013, MNGSZ Nemzetközi Zsűri Plakett. 2014, Mestervizsga Bizottsági Elnök kinevezés. A jövőre vonatkozó terve egy mediterrán terasz megépítése. Kiülős, kényelmes, ahol még alkoholmentes koktélokat is kortyolgathatnak a vendégek.
Életében egyszerre van jelen a család, a munka, a sport. Feleségével, Mónikával és gyerekeikkel: Gergellyel, Attilával és Dórával teljes a család. Bereczki Attila fiatal, agilis mestercukrász, eredményes vállalkozó, egészségtudatosan élő, gondos családapa.
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése