Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Oláh Mihály
Iskolaigazgató,
Kisvárda
Vedd körbe magad jól felkészült szakemberekkel, és hagyd őket dolgozni! – ez az ars poeticája Oláh Mihálynak, a kisvárdai Teichmann Vilmos Általános Iskola igazgatójának. Életét mindig is a másokért végzett közösségi tevékenység határozta meg. Nagycsaládból hozta magával a többiekért érzett felelősséget. Dombrádon született 1944 április 15-én. Édesanyja, néhai Bohács Mária, aki a család összetartását, a gyermekek felnevelését tartotta, divatos szóval önmegvalósításának. Édesapja, Oláh Mihály, a termelőszövetkezetben brigádvezetőként dolgozott. Ma már Kisvárdán él felnőtt, családos gyermekei közelében. A testvérek közül Mihály az elsőszülött, ő pedagógus, János Szombathelyen építési vállalkozó. Mária nyugdíjas, Kisvárdán él, Sándor Budapesten egy éttermet vezet, vállalkozó, Erzsébet Tiszaújvárosban iskolatitkár, Ilona szintén Tiszaújvárosban postai alkalmazott, László Budapesten biztonsági őr. Felesége, Karádi Mária, vállalkozó. Két gyermekük született, Anita jogász, bírósági titkár a szentendrei bíróságon. Nóra pedagógusnak tanult, ám elvégezte a kereskedelmi iskolát, és most a könyvelői képesítést is megszerzi.
Oláh Mihály a mátészalkai mezőgazdasági technikumban érettségizett 1962-ben. Előfelvételisként került az egri tanárképző főiskola biológia– földrajz–mezőgazdasági gyakorlatok szakra. 1967-ben átvette oklevelét és Anarcsra helyezték tanítani. A közélet akkori vezetői felfigyeltek a jó szervezőkészséggel megáldott fiatalemberre, és megválasztották a kisvárdai járási úttörőtitkárnak. Három éven keresztül látta el ezt a tisztséget, innen a kisvárdai járási KISZ-bizottságra vezetett a szakmai életútja: 1972 és ’78 között a KISZ-bizottság titkáraként tevékenykedett. A közéleti érdeklődés, a bővülő szakmai tapasztalatok eredményeként 1978 és ’89 között a kisvárdai városi-járási pártbizottság titkáraként szolgálta a közösséget. A rendszerváltozásig irányította a pártbizottságot.
Aki ismeri az akkori közéleti, politikai viszonyokat, jól emlékszik arra, hogy az emberek általában elfordultak az addigi gyakorlattól. Paradox, de a több diplomás szakemberek – akiknek az a hálátlan szerep jutott, hogy le kellett vezényelni az átalakulás forrongó folyamatát – maguk is nehezen élték meg a helyzetet, és találták meg újból a helyüket egy másfajta szereposztás mellett. Oláh Mihály elővette a tanári diplomáját, és Kékcsén tanított 6 évig. 1995-től pedig őt nevezték ki a sikeres pályázat eredményeként a Teichmann Vilmos Általános Iskola igazgatójának. Jelenleg a második ciklust tölti.
Mint mondja, munkáskörzet heterogén összetételű lakosságának tanulói járnak ebbe az iskolába. Stabilizálódott a 210 körüli létszám, jelenleg 213-an végeztek. A 19 fős tantestületről az igazgató azt mondja, hogy igazi, jó kollektíva, amelyben szeretnek dolgozni a pedagógusok. A legszívesebben például arra emlékszik Oláh Mihály, amikor az egyik nyugdíjba vonuló kartársnő azzal búcsúzott: azért örül, hogy itt taníthatott, mert hagyták dolgozni…
– Számomra ez a módszer a természetes – magyarázza az igazgató úr. – Kreatív emberekkel sokkal könnyebb eredményeket felmutatni, mintha az energiát időpocsékoló tevékenységekre pazarolnánk. A tantestület csak szakos pedagógusokból áll, háromnak két diplomája is van. Mindenki végzett legalább egy 120 órás tanfolyamot. Így lehetőség nyílik arra, hogy drámapedagógiát, számítástechnikát, életvitelt, gyógytestnevelést, gyógylovaglást oktassunk. Logopédus segíti a beszédzavarral küzdő gyermekeket.
A problémás és a tehetséges gyermekek egyszerre jelennek meg, akár egy családon belül is nyomon követheti ezt a jelenséget a jó szemű pedagógus. Még az is előfordul, hogy egy gyermekre hol ebből, hol abból a szempontból kell figyelni. Az igazgató úr annak örül, hogy a szülők partnerek a szerteágazó feladatok megoldásában, például szülői bált rendeztek, amelynek bevételéből táncruhát és erősítőt vehettek. Komputerekre is ebből a bevételből jutott. Két éve létrehozták az oktatási célokat szolgáló alapítványt. Nagy örömükre a Kisvárdán világhírnevet szerzett dr. Béres József rákkutató, és az ő közreműködésével létrejött Béres Rt. tanulmányi ösztöndíjat ajánlott fel az iskolának. Teicmann-plakettet adományoznak a kimagasló közösségi tevékenységet végző tanulónak és tanárnak.
Oláh Mihály a rendszerváltozás utáni években – bár odaadó pedagógusként dolgozott – mégis űrt érzett. Több évtized közösségi munkája nem múlik el nyomtalanul, és elfogadta a Magyar Szocialista Párt felkérését, elvállalta a párt kisvárdai városi elnöki funkcióját, később az elnökségi tagságát. A lakókörnyezete is igényt tart átlagon felüli tevékenységére, a közügyek iránti fogékonyságára. Már a második ciklusban választották meg a városi képviselő-testület tagjának. A kulturális és kisebbségi bizottságnak is tagja. A családdal, az iskolával és a közösségi munkával teljes az élete.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 12. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Hasonló
Ignéczi Zoltán
Dr. Molnár Sándor
Dr. Mezey Károly
Lakatos István
Gyüre István
Hugyina Zoltánné
Kiss-Szabó Ferenc
Toroczkai Árpádné
Szőllősi Ferenc
Dr. Láczay György
Dócs Attila
Dr. Szép Béla
Lénárt Andrásné
Nagypál Béla
Szendrei Józsefné
Vass József
Zsiros Imre
Hugyina Zoltán
Pataky László
Lázár Ferenc
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése