Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Korcsmáros János
Iskolaigazgató,
Anarcs
Ha valakire igaz a mondás, hogy igenis lehet próféta a saját hazájában, akkor ez sokszorosan vonatkozik Korcsmáros János iskolaigazgatóra Anarcson. Generációk óta itt él a családja, s neki sem jutott eszébe a közeli városba vagy másik megyébe költözködni. Miért is tenné? Az igazán fontos emberi értékek megteremtése nem kötődik földrajzi helyhez, hanem a bensőnkben, mint igazgyöngy képződik.
A Czóbel Minkáról elnevezett általános iskola és óvoda közös irányítás alá tartozik. Igazgatója, Korcsmáros János 1941. február 24-én itt született. Édesanyja, lánykori nevén Varga Piroska, háztartásbeliként a család összetartását, a gyermekek felnevelését jelölte meg élete céljául. Az édesapa vasutas volt. Sajnos, egyik szülő sem osztozik már a felnőtt gyermekek, unokák, dédunokák örömeiben. A testvérek közt János a legidősebb, Ilona ebben az óvodában dajka, Erzsébet gazdasági vezető egy budapesti cégnél, László a gabonaforgalmiban dolgozik Kisvárdán, és itt él a szülőfaluban. Felesége, Csizmadia Mária tanítónő a helyi iskolában. Két lányuk született, Mária óvodapedagógus, Gyulaházán lakik férjével, Király István vállalkozóval és három gyermekükkel, Nórával, Adriennel és Kornéllal. A másik lányuk Éva Ágnes, ő Fényeslitkén telepedett le, az ő férjét Kovács Csabának hívják.
A Bessenyei-gimnáziumban 1959-ben érettségizett Korcsmáros János, majd a felsőfokú tanítóképzőben 1963-ban vette át az oklevelét. Később ezt földrajz szakos tanári diplomával egészítette ki. Szabolcsbákára helyezték első munkahelyére, 1963 és ’67 között oktatta, nevelte itt a gyerekeket. 1967-ben hazahívták Anarcsra, igazgatóhelyettesnek. Nagy valószínűséggel ő volt akkor, huszonhat évesen, a megye legfiatalabb igazgatóhelyettese. Igazgatóként is huszonévesen debütált, mert három év múlva már ő igazgatta az anarcsi iskolát. Pedig a 60-as években csak a jóval idősebbek kaphattak komoly pozíciót. Megyénkben talán senki nem mondhatja el magáról, hogy harminc évnél is hosszabb ideje igazgatója ugyanannak az iskolának.
A régi épületet, az akkori építészeti stílus szerint húzták fel, de az évtizedek alatt kinőtték, jellegét elvesztette, funkcióját már nem tudta az igények szerint betölteni. Szükségessé vált az új iskola megépítése, amelyet egy remek megoldással összeépítettek a régivel. Jelenleg 12 tanterem, három óvodai foglalkoztató terem, önálló konyha, ebédlő és tornaterem szolgálja az oktatási, nevelési célokat. Most 240 általános iskolás és 83 óvodás jár a Czóbel Minka Általános Iskola és Óvodába. Az iskolai tantestületet 17 pedagógus, az óvodait 6 óvodapedagógus alkotja. A technikai és adminisztratív feladatokat 16 dolgozó látja el.
A számítástechnika bevezetését tartja az egyik fontos vívmánynak az igazgató. Nyolc modern komputeren gyakorolhatják a gyermekek az informatikai alapismereteiket. Aki akarja, szakköri foglalkozás keretében tanulhatja, a hetedikesek és a nyolcadikosok pedig órarendi keretek között foglalkoznak a számítástechnikával.
Az igazgató úr büszkén sorolja a sportsikereket. A fiúk és a lányok is bejutottak országos döntőbe az asztaliteniszben. Talán csak az anarcsi iskolában található mászófal. Gyulaházára hordják a gyerekeket úszásoktatásra. A kicsik közt népszerű a Varázskéz szakkör, melyben megtanulják az ajándékkészítés fortélyait is. A matematikát emelt szinten oktatják, általában heti öt órában. Bevezették az alapfokú művészeti oktatást, ezen belül népi táncot és modern táncot gyakorolhatnak az érdeklődők. Bizonyára ennek is köszönhető, hogy a nyolcadikosok majdnem mindegyike továbbtanul. Elsősorban a kisvárdai Bessenyei és a Szent László Gimnáziumokban és a II. Rákóczi Ferenc Szakközépiskolában. Igen jó a felvételi arány, mert szinte mindenki elkezdheti középiskolai tanulmányait a választott intézményben.
Az egész falu nagyra becsüli az igazgató úr átlagon felüli közéleti érdeklődését, a másokért végzett odaadó tevékenységét. 1990 óta harmadszor választották meg a helyi képviselő-testület tagjának. A szakbizottságok közül az ügyrendiben dolgozik.
– Örülök annak, hogy a gyerekeink városi szintű oktatási feltételek közt sajátíthatják el a tudományok alapjait – magyarázza az igazgató. – Elég, ha valaki körbesétál Anarcson és saját szemével győződhet meg arról, hogy az emberek modern, összkomfortos palotákat építenek. A videó, a számítógép, a sok csatornát vevő televízió ugyanolyan természetes nálunk, mint bármely más városban. Így azzal a jó érzéssel búcsúztatjuk a nyolcadikosokat, hogy megfelelő alapokat nyújtottunk nekik a továbbtanuláshoz. Mi, pedagógusok, szülők, lokálpatrióta anarcsiak büszkék vagyunk arra, hogy semmivel nem adhatnánk többet az elkövetkező generációk tagjainak másutt sem.
Ebben nagy segítségükre van a Felső-szabolcsi Iskolaszövetség, amely a gyermekeknek tanulmányi és sportversenyeket, a tanároknak és igazgatóknak szakmai továbbképzéseket szervez.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 11. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Hasonló
Takács Károly
Aros Józsefné
Kalinák József János
Dr. Kovács Géza
Vargáné Markos Ágnes
Jenei Erzsébet
Ignéczi Zoltán
Dr. Molnár Sándor
Dr. Mezey Károly
Zubály Bertalan
Takács Károly
Lakatos István
Takács Miklós
Soós Béla
Gyüre István
Hugyina Zoltánné
Gubikné Virga Margit
Kiss-Szabó Ferenc
Toroczkai Árpádné
Szőllősi Ferenc
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése