Dr. Petis Mihály

Szövetkezeti elnök,

Nyírbátor

szszb_07-132_dr_petis_mihaly.jpgA megyei tejtermelési „versenyt” magasan vezeti a Bátorcoop Szövetkezet. Az országos tejtermelési listán az előkelő hatodik helyen állnak a nyírbátoriak. A szövetkezet egységei vállalkozói érdekeltségre alapozott átalányelszámolási rendszerben működnek, ez a rendszer több évvel ezelőtt országos modellé vált. Szerte a hazában több mint 160 szövetkezet és vállalat vásárolta meg és működteti ezt a rendszert. E könyvrészlet elején az országos sikerek mellett egy helyi is feljegyezhető a történelemből: valaha az egyik évben a szomszédos és egyesülésre szánt nyírvasvári téesz 17 millió forint veszteséggel zárta az évet. Két röpke év után a főkönyv már 10 millió forint nyereséget mutatott. Mind az országos, mind a helyi siker kollektív munka eredménye, de az igazi sikerkovács dr. Petis Mihály, a szövetkezet elnöke.

A dicső múltnál keveset időzzünk, de örökítsük meg a jövőnek, hogy a híres Új Barázda Tsz nyomdokain ment és megy tovább más formában a Bátorcoop Szövetkezet. Valaha a téesz − az egyesítések után − tízezer hektárnyi területen gazdálkodott és számos melléküzemága volt. Az akkori állami és szakmai vezetők több fényes kitüntetéssel ismerték el a téesz áldásos tevékenységét. Itt is sikerkovács volt Petis Mihály, akinek ez az első munkahelye, pedig már megette a kenyere javát. Nyírvasváriban az említett két év alatt ő volt az elnök, irányítása alatt csináltak a mínuszból pluszt. Feljegyezhető, hogy Bátorliget és Terem téesze is ide, Nyírbátorba egyesült, stílusosan szólva beszántották ezeket a gazdasági nehézségekkel küzdő téeszeket az Új Barázdába.

Gazdálkodási kényszerből született az új gazdasági szisztéma, amely országos modellé vált (Ezt a Nyírbátorban jól bevált módszert dolgozta fel a doktori disszertációjának megírásakor). A rendszerváltás után, a privatizáció idején a tagság három lehetőség közül választhatott, nem volt semmi kényszerintézkedés, bár egyfajta feszültség, néhány kisebb konfliktus itt is akadt. A közgyűlés végül úgy határozott, hogy alakuljon meg a Bátorcoop Szövetkezet a kft.-kre épülve. Valamennyi kft.-ben többségi tulajdonos volt a szövetkezet − most is az. Jelenleg tizenkét kft. működik a szövetkezetben. A kft.-k szakosodtak, koncentrálódtak.

A Bátortrade Kft. szakosított telepén majdnem kétezer szarvasmarha van, a tehenek átlagos tejtermelése évente 8500 liter. Van olyan tehén, amelynek tőgyéről naponta 50-60 liter tej csurran édesen! E telep vezetője Némethné Csiszár Márta takarmányozási szakmérnök (Valamennyi munkahelyen jó szakemberekkel van körülvéve az elnök). A Bátortrade komplett mezőgazdasággal foglalkozik. A szövetkezetnek most „csak” háromezer hektár földje van, 2 ezer hektár szántó, a többi erdő és legelő.

 Az Agronyír Kft. koordináló szerepet tölt be, itt ágazatvezető az igen aktív Varga József, akinek az irányításával lucernalisztet előállító üzemrészt hoznak létre az őszi hónapokig.

A Szárnyaskombi Kft. brojlercsirke- neveléssel foglalkozik, amerikai módszert alkalmazva. Idén egy 130×12 méteres csirkenevelő üzemrész épült, így jövőre már akár egymillió szárnyas is mehet innen a fogyasztók asztalára.

A Bátortrans Kft. több mint száz korszerű kamionnal hazai és nemzetközi szállítási-szállítmányozási tevékenységet folytat.

Az Agroliget és a Devlon Kft. építőipari tevékenységet folytat. A magas- és mélyépítési munkákhoz jók a személyi és technikai feltételek. S nemcsak mezőgazdasági beruházások kivitelezésén dolgoznak, az önkormányzatoknak is végeznek építőipari kivitelezéseket.

Ezekhez a munkákhoz jó hátteret biztosít az építőanyagbolt, a betonüzem és a fűrészüzem. Az éltető, az emberi táplálkozáshoz elengedhetetlen fehér folyadék, a tej nagy mennyiségben kerül innen a fogyasztókhoz. A kitűnő tejhozam annak is köszönhető, hogy jó minőségű lucernát termelnek a környéken. Ezek a tehenek a lucernát szívesen, jóízűen eszik és remekül hasznosítják. A szövetkezetben a kukoricatermelésnek már hagyományai vannak, a zabtermelést idén kezdték el. A saját takarmánykeverő üzemet most bővítik.

A jól menő szövetkezet elnöke a közeli faluban, Nyírderzsen született, ott, ahol a kövesút véget ér. Heten voltak, most is heten vannak testvérek. Nyírbátorban érettségizett, aztán a Debreceni Agrártudományi Egyetemen szerzett diplomát. A doktori disszertációját is itt védte meg. Agrárközgazdász.

A felesége ügyvéd. A lányuk a pesti jogi egyetem hallgatója, a család büszkesége, mert kitűnő tanuló és több idegen nyelven beszél, nemzetközi jogász szeretne lenni.

A szövetkezetnek van saját vadásztársasága és halastava. A tó partjára idén vadkacsát telepítettek. Dr. Petis Mihály a sokrétű, felelősségteljes munkája után családi körben kapcsolódik ki, és ebben a csodaszép természeti környezetben.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 7. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1998.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése