Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Baracsi Balázs
Vállalkozó, sportvezető
Nyírbátor
Nagy embernek született. Várható volt, ezért a komplikációk megelőzése végett Debrecenben, a klinikán segítették érkezését. A napvilágot 4,5 kg-mal látta meg 1984. július 26-án Baracsi Balázs későbbi vállalkozó, sikeres sportvezető, közéleti személy.
Nyírbátorban az 1.sz. általános iskolában sajátította el az alapvető ismereteket. Már itt erősen kötődött a sporthoz. Tagja volt nem csak az iskola, de a Nyírbátori Football Club gyermekcsapatának is.
Szakközépiskolába a közeli Mátészalkára járt, itt érettségizett, majd Miskolcon jogi tanulmányokba kezdett. Két évet végzett el a jurátusoknál, amikor szeretett édesanyja halála miatt hazatért. Szükség volt rá a virágkereskedéssel foglalkozó családi vállalkozásnál, amely 2005-ben temetkezési vállalkozással teljesedett ki. Előbb ennek az ágnak a vezetését vette át, majd a teljes vállalkozás irányítása rá hárult. Ő a Baracsi Temetkezési Szolgáltató Kft. Tulajdonosa és vezetője. Rátermettségéről a temetőben létrehozott fejlesztések ékesen beszélnek. Felújították az iroda épületét, szociális blokkot építettek, új sírkert részt nyitottak, új utakat alakítottak ki, építettek, miközben a régieket felújították. Térfigyelő rendszerrel tették biztonságossá az egész temetőt, felfektették az elektronikus sírhelynyilvántartást, de új kerítést is építettek. A fejlesztéseket szoros együttműködésben a város képviselő-testületével és önkormányzatával, hathatós segítségükkel sikerült véghezvinni.
A vállalkozáson túl édesapjával – aki többször volt edzője a nyírbátori labdarúgóknak – a sport területén is szoros volt a kapcsolata. Balázs mindig a csapat körül forgott, ha a gyermekcsapatból kinőve nem is játékosként. Inkább a szervezés, a szakirányítás fogta meg, az iránt mutatott érdeklődést, külső segítségként, több mint lelkes szurkolóként. Bizalmat kapott 2010-ben, négy évre a Nyírbátori Football Club Sportegyesület elnöki teendőinek ellátására kérték fel. Határozott célokat fogalmazott meg a ciklusra: a megyei I. osztályból egy szinttel feljebb jutást, nagyméretű műfüves pálya építését. Rövid idő alatt kialakult a vezetőség, nagyszerű segítők. A csapatot folyamatosan erősítik. Arra törekednek, hogy minél több helyi, illetve térségi játékosuk legyen.
A kitűzött célok közül az elsőt a ciklus vége helyett már 2011-ben teljesítették: felkerültek a NB III-ba. Mivel közben átalakult a bajnokság, a klub és a város teherbírásához képest jelenleg ez a maximum, amit elérhetnek.
A kedvező pályázati lehetőségeket jól használták ki, vezetése alatt soha nem látott infrastruktúrális fejlesztések valósultak meg – messze meghaladva a kitűzött célokat. Kis és nagy műfüves pályával rendelkeznek már, megtörtént az öltözők felújítása és bővítése, edzőtermet alakítanak ki, autóbuszt, felszereléseket vásároltak, kerítést építettek a sportpálya köré, a műfüves pályához új lelátó készült.
Még ennél is fontosabb, hogy egyre többen, mintegy kétszázan sportolnak az egyesületben. A „nagy” (felnőtt) csapat mellett a 2012-es megyei bajnokságot nyert 15-20 fős női, valamint hat utánpótlás – U9, U11, U14, U15, U17, U21 -, kispályás Futsal csapat működik, de az 5-7 éves gyerek, valamint az öregfiúk csapata is népszerű.
Ami még hátra van, hogy a főpálya melletti lelátó is elkészüljön a ciklus végéig. Ha pedig bizalmat kap, szeretné folytatni a következő négy évben is. Mint sportvezető nem csak a saját sportágát, de a városban jól működő kézilabda, asztalitenisz, karate stb. életet is szívén viseli.
Az időközi helyhatósági választásokon független képviselőként bekerült a város képviselő testületébe. A közéletben is szeretne többet tenni a településért, az itt élőkért.
Anyai nagyapja Tarkovics Sándor 40 évig volt a nyírkátai iskola igazgatója, apai nagyapja Baracsi János 20 évig a nyírbátori TSZ elnöke. Édesapja sportvezetői tevékenységén túl a családi vállalkozásba is bevezette. Édesanyja, pedagógus volt, ének-matematika tanár, de mint művészlélek profi virágkötőként a vállalkozásban teljesedett ki. Ők négyen adták példájukkal, életútjukkal azt a hatalmas szellemi örökséget – az emberszeretetet, a közösségért érzett felelősségtudatot és tenni akarást, amit jól kamatoztat ez a csendes, halk szavú fiatalember, aki kemény, határozott, megfontolt vezető.
Sok terve van még a vállalkozással. Szeretné folytatni sportvezetőként azt az utat, amit a sportegyesület elnökeként megkezdett a nyírbátori labdarúgás érdekében. Még többet szeretne tenni a közösségért önkormányzati képviselőként.
(Északkeleti Almanach 29. kötet In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2013.)
Hasonló
Dr. Marozsán Károly és Maro...
Dr. Szabó Sándor
Jánvári Tibor
Tamás Ferenc
Kaliba András
Dr. Szabó Sándor
Dr. Balázsy László
Nagy Sándor
Balla Istvánné
Dr. Szabó Sarolta PhD
Horváth Ferenc
Nyitrai Lászlóné
Csillám Mária
Hamza Józsefné
Sipos Sándor
Dr. Szabó Éva
Csordás Ferenc
Gönczöl Mihály
Kertes Zoltánné
Németh Attila
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése