Nyírbátor

Ez a mosolygós, életvidám, rendkívül határozott hölgy valószínűleg a megye egyik legfiatalabb intézményvezetője. 1975-ben született Nyírbátorban, s ma ügyvezetőként irányítja a Szociális Kht.-t, mely a nyugdíjasotthont működteti. Nyírgyulajban nőtt fel, ott járt általános iskolába. Édesapja egy agráripari vállalkozás egységvezetője, édesanyja pénzügyi előadó a polgármesteri hivatalban. Otthon, a családi házban tőlük tanulta meg az emberek és a munka tiszteletét, szeretetét. Egy húga van, aki Debrecenben él. Bartha Edina Mátészalkán érettségizett, az Esze Tamás Egészségügyi Szakközépiskolában, ám már ekkor úgy látta, hogy az egészségügy nem az ő világa. Viszont imád az emberekkel foglalkozni, segíteni rajtuk, ezért a DOTE Egészségügyi Főiskoláján, Nyíregyházán általános szociális munkás szakon folytatta tanulmányait. Ennek elvégzése után pedig a Kossuth Lajos Tudományegyetemen, szociálpolitika szakon szerzett diplomát.

Ezt azonban már munka mellett végezte el, ugyanis 1996-ban a Városi Szociális Szolgálatnál kezdett dolgozni, családgondozóként, két év múlva pedig a Gyermekjóléti Szolgálat és Családsegítő Központ egységvezetője lett. Újabb két évre rá pedig a néhány hónappal korábban alakult Szociális Kht. ügyvezetője lett. Kétségkívül: nem mindennapi karrier. A feladat valóban embert próbáló volt, de őt vonzotta a kihívás. A nyugdíjasotthon ’99 októberében nyitotta meg kapuit 40 férőhellyel. Kétszemélyes, komfortos, fürdőszobás lakrészekben élnek itt az idősek, szinte szállodai körülmények között. Mindennek ellenére, sokan kételkedtek abban, hogy az otthont sikerül megtölteni, s eleinte úgy tűnt, nekik lesz igazuk, hiszen az intézménynek az első időkben alig hat-hét lakója volt. Ám Bartha Edinának és munkatársainak alig fél év alatt sikerült meggyőzni a legelszántabb kétkedőket is.

Gyorsan terjedt a híre a környéken az otthonnak, annak, milyen szeretettel veszik itt körül az időseket, hogy a 24 órás nővérszolgálat mellett nem csupán teljes ellátásukról gondoskodnak, hanem a szabadidő tartalmas eltöltéséről is, számos közös programot, kirándulást, színház-, és múzeumlátogatást szerveznek. És íme, az eredmény: az otthon ma mintegy százhúsz százalékos kihasználtsággal működik és egyre többen várakoznak arra, hogy bekerülhessenek. Még akkor is, ha ez pénzbe kerül. A „beugró” jelenleg hatszázezer forint, a személyi térítés pedig a havi nyugdíj 80 százaléka, minimum 24 ezer, maximum 40 ezer forint.

Ennek ellenére, a fiatal ügyvezető azt mondja, nem a „teltház” elérése volt a legnehezebb, hiszen az természetes egy ilyen intézménynél, hogy mindent megtesznek a bentlakók érdekében és ez előbb-utóbb meghozza az eredményét. Nagyobb erőfeszítéseket igényelt viszont a kht. felépítése, a működés gazdasági és jogi feltételeinek kitapasztalása. Miközben ugyanis alapvető fontosságú, hogy növeljék bevételeiket, hiszen fejleszteni pénz nélkül nem lehet, a közhasznú társaság vállalkozási tevékenysége erősen behatárolt, az nem lehet ellentétes eredeti funkciójával, és nem sértheti az itt lakók érdekeit. Az egyik ilyen vállalkozás tevékenység a városban folyó szociális étkeztetés, olykor bérbe adják az intézmény könyvtárát előadások céljára, egy nyíregyházi közhasznú társasággal közösen oktatást is szerveztek. Emellett az intézménynél fényterápiás kezeléseket is igénybe vehetnek az érdeklődők, ami nagyon népszerű az idősek körében. Miután most már konkrét adatokkal is alátámasztható a nyugdíjasotthon iránti fokozott igény, az ügyvezető legnagyobb tervei között az intézmény bővítése áll az első helyen. Egyébként, már a kezdet kezdetén is terveztek egy második ütemet. Ebben az új szárnyban elsősorban apartmanokat és önálló lakrészeket szeretnének kialakítani, mert ezekre is lenne igény.

Úgyszintén a tervek között szerepel egy új szociális szolgáltatás, az otthoni szakápolás beindítása Nyírbátorban. Ennek megvalósítása teljesen előrehaladott állapotban van, és amennyiben a kezdeti tapasztalatok kedvezőek lesznek, ki fogják terjeszteni a szolgáltatást a környező településekre is. Tevékenységük egyébként is messze túllép a város határain, ahogy terjed az intézmény jó híre, mind többen keresik őket más városokból, falvakból.

Bartha Edina szerencsés embernek vallja magát, mert nem mindenkinek adatik meg, hogy a szakmája egyben a hobbija is. Azt mondja, nincs annál nagyobb öröm, mint amikor látja, hogy ezek az idős, sokat megélt emberek elégedettek. Olykor néhány jó szóval is feledtetni lehet velük koruk, vagy éppen betegségük egyre súlyosabb terhét.

Bár a szórakozásra nincs sok ideje, nagyon szereti a filmeket. Méghozzá a régi magyar filmeket, ugyanis Csortost, Kabost, Szeleczky Zitát, Felekit és a többieket soha nem lehet megunni. Csak azt sajnálja, hogy manapság már alig csinálnak ilyen kedves, erőszakmentes filmeket. Mert ő ezekben is a szeretet, az emberi érzelmeket keresi.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 13. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)