Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Nagy Gyula
Polgármester,
Berkesz
A változások korát éli ez a jellegzetes szabolcsi település, Berkesz. Remélni lehet: a változások pozitív irányba hatnak. 2002 őszén a berkesziek dr. Nagy Gyulát választották polgármesterüknek. Az új polgármester a legjobb korban van, jelentős szakmai és emberi tapasztalatokkal rendelkezik. Ért a joghoz, az államigazgatáshoz, a mezőgazdasághoz, jó ismerője a falusi életnek.
Demokráciában minden község irányítása kollektív munka, de az első számú vezető személye meghatározó lehet. A megyénket bemutató könyvsorozatban az új polgármester közreműködésével szerepelhet Berkesz. 2003 tavaszán a következőket jegyezhette fel a tollforgató:
– Berkesz keveset hallat magáról. Főleg azóta, hogy az egykor híres gyermekotthon „összezsugorodott”. Kevés itt a munkahely, a módosabb vállalkozó is. Az új összetételű önkormányzat keresi a lehetőséget az intézmények optimális fenntartására, némi fejlesztésre is gondoltak. A község földrajzi fekvése nem mondható szerencsésnek. Viszonylag távol van ide Nyíregyháza és Kisvárda is.
A vasúton utazóknak Demecserbe kell átmenni, négy km-re van ide a legközelebbi vasútállomás. Berkesz hosszú, néhol kanyargós főutcája nemzetközi főútvonalnak számít. Folyamatosan száguldanak itt a kamionok, a személyautók. Főleg a gyermekek, és az idősek gyalogos közlekedését veszély fenyegeti.
Az önkormányzat kérte az illetékeseket, hogy a község területére vezessenek be sebességkorlátozást. A kérést furcsa módon elutasították! Az elmúlt ősszel a berkesziek új polgármestert választottak dr. Nagy Gyula személyében. (Az új alpolgármester Kaszás Miklós, ő a korábbi ciklusban a képviselő testület tagja volt. A jegyzői teendőket Dajkáné Fekete Tünde látja el.)
A héttagú képviselő-testület összetétele a polgármester véleménye szerint jó. Pedagógus, biztonsági őr és postás is van a testületben. (A falut járó postás sok információval rendelkezik.) A képviselőkkel igen jó munkakapcsolatot alakított ki a polgármester. Nagy Gyula átfogó tájékoztatót adott a településről. Mindenek előtt két, nem éppen kedvező információval kezdte. Iparűzési adó alig folyik be az önkormányzat kasszájába.
A gyermekotthont, pontosabban az általános iskolát jelenleg a megyei önkormányzat működteti, augusztustól a helyi önkormányzaté lesz az iskola. Az átvételre, a működtetésre máris készülni kell. Készül a település rendezési terve. A terv felvázolja a jövőt, amelyből kiderül, hogy figyelemre méltó építészeti beruházás nem lesz itt egyhamar. Igaz – tette hozzá a polgármester – az iskola, az óvoda jó, korszerű.
A mostani községi könyvtárat belátható időn belül beviszik az iskola könyvtárába. A megüresedett könyvtári épületet a fiataloknak adják át, ifjúsági klub lesz itt. Az idősekre is gondoltak, a rendezési tervben az idősek napközi otthonának létrehozása is szerepel. A régi, megszűnt óvoda épületét is hasznosítani akarják. A terv szerint a volt óvodában megváltozott munkaképességűeknek munkahelyet hoznak létre.
Berkeszen sok az idős ember, sokan elköltöztek a településről, számos ház üresen áll. Az önkormányzat a fiataloknak és a középkorúaknak mégis építési telkeket alakít ki. Néhány utcára szilárd burkolatot tesznek. Még ebben az évben négy fedett buszvárót építenek. Demecser gesztorsága mellett belvízrendezés lesz. A szennyvíztisztító-rendszer kapacitását növelik.
Egy új polgármesteri hivatal megépítése a távlati tervek közt szerepel. Néhány mondat a település múltjáról, arculatáról. Okiratok bizonyítják, hogy Berkeszen már 1239-ben is éltek emberek. A települést IV. Béla adományozta egy magát Berkeszinek nevező személynek. A híres kastély 1836-ban épült. A kastély látványossága a márványterem. Gyönyörű park és csónakázótó is tartozik a területhez.
Az őspark 4200 négyzetméter alapterületű. A kastély 1999-ig gyermekotthonként működött. Most jobb sorsra és mielőbbi hasznosításra vár. A megyei önkormányzat meghirdette a kastélyt eladásra, hasznosításra. Jött is néhány érdeklődő, de – főleg a nagy alapterület miatt – nem jött létre üzlet. Talán több vállalkozó összefogása, ide települése megoldás lenne.
A helyi önkormányzat munkahelyteremtést remél a kastély eladásából, illetve hasznosításából. Dr. Nagy Gyula tősgyökeres berkeszi, 1967-ben mezőgazdasági gépszerelő szakmát szerzett Nyíregyházán. Szerelőként dolgozott Debrecenben, majd a helyi tsz gépműhelyében. Nappali tagozaton, a szegedi egyetemen szerzett jogi diplomát. Diplomásként a közös tsz-ben jogászként dolgozott.
A rendszerváltás, illetve a tsz-ek megszűnése után a dombrádi mezőgazdasági szövetkezet jogtanácsosa volt 2002 őszéig. Felesége a polgármesteri hivatalban dolgozik. A lányuk Pesten él, van egy 9 éves unokájuk. Az unoka szívesen tölti a nyarakat Berkeszen, gyakran horgásznak a nagyapával. A munkásból lett doktor boldog embernek érezheti magát.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 15. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)
Hasonló
Kovács Menyhért
Lengyel László
M. Szlávik Tünde
Lipők Sándor
Bendzsák Gyula
Dr. Faragóné Bankus Judit
Dr. Faragó György
Papp Endréné és Papp Endre
Szoboszlai Miklós
Révész Dezső
Vajdicsné Bodoróczki Mária
Balogh Imre
Juhász Jánosné
Lipők Sándor
Smid Józsefné
Kiss Gyula
Tanicsár Miklósné
Tariné dr. Gombkötő Zsuzsan...
Tari János
Dr. File János
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése