Tanicsár Miklósné

Gyógyszertárvezető,

Nyírbogdány

szszb_18-170_tanicsar_miklosne.jpgA nyírbogdányi Kalendula Patika vezetőjét – törékeny termetét és halk beszédét tekintve – a szemlélő könnyen összetéveszthetné a franciák nemzeti kincsével, Edith Piaffal. Tanicsár Miklósné, leánykori nevén Halász Zsuzsanna 1942. február negyedikén született a megyeszékhelyen, Rebák Erzsébet és Halász István egyetlen gyermekeként. Férje, Tanicsár Miklós, nyugdíjas gépészmérnök, mezőgazdasági vállalkozó. Harminchét éves leányuk, Ágota, gyógyszerkiadó szakasszisztens.

Halász Zsuzsanna az érettségi vizsgakötelezettségeinek 1960-ban, a Zrínyi Ilona Leánygimnáziumban tett eleget. A kétéves gyógyszerész-asszisztensi tanfolyam elvégzése után, 1962-ben került a szegedi egyetem gyógyszerészeti karára, ahol 1967-ben kapta kézhez diplomáját. A végzősök friss lendületével kezdett beosztott gyógyszerészként dolgozni a nyíregyházi 9-es számú – éjjel-nappal nyitva tartó – patikában. Tevékenységét a közeli Demecser község gyógyszertárában folytatta, majd a megyeszékhely e téren ismert helyén, a Széchenyi utcai patikában munkálkodott.

Nyírbogdányban 1969-től dolgozott, ahol akkor kezdte meg működését a Galenusi-laboratórium. A létesítményben nagy mennyiségben állították elő a szükséges készítményeket. A Nyíregyházi Gyógyszertári Központba, Szabó Imre igazgató úr kezei alá 1985-ben került, aki személyesen költöztette be a részére kijelölt irodába. Zsuzsanna a kibővített „nagylaborban” tevékenykedik tizenegy éven át.

A gyógyszertárak privatizációjakor, 1996-ban jut vissza Nyírbogdányba. A mai gyógyszertári épületet teljes egészében megvásárolva kezdi meg önálló tevékenységét a községben. A kezdetekre visszatekintően mondja el, hogy az idősebb generáció tagjai még mai is jobban tisztelik a gyógyszerészt, mint a fiatalabbak, akik talán kevésbé tudják értékelni a sok-sok tanulás után kapott diplomát.

A gyógyszertárvezető asszony a tipikus betegségek közül a magas vérnyomást, a szív- és érrendszeri, valamint a már fiatal korban is egyre gyakrabban jelentkező cukorbetegséget említi meg. Szól arról is, hogy meglátása szerint, a közgyógyellátási igazolványokra kiadott gyári készítmények aránya – végső soron – indokoltnak tűnik. Személy szerint ő nem érzékelt olyan jelenséget, hogy valaki megpróbált volna visszaélni ezzel a lehetőséggel. Sajnos sok gyógyszert fogyasztanak az emberek, s ez senkinek sem jó. Ördögi ez a kör, amiből kitörni csak közös, határozott, egy irányba mutató akarattal lehet. Az antidepresszánsok forgalma, fogyasztása szorosan összefügg a családok szociális és anyagi helyzetével. Mint Zsuzsanna mondja: a gyógyszer nem old meg semmit.

Lelkéből áradó őszinte örömmel említi meg azt, hogy az utóbbi években a közel ötezer lelket számláló ellátási körzetében mostanában nem volt újabb rosszindulatú daganatos megbetegedés, amire neki speciális gyógyszert kellett volna rendelnie. S ő, titkon reménykedik: talán ez így is maradhat, mert tudja, hogy ma a kór sokkal, de sokkal agresszívebben támad, mint húsz évvel ezelőtt. S a korszerű és korai diagnosztika és a hatékony gyógyszerek ellenére is sokan mennek el azok közül, akiknek még – emberi számítások szerint – sokáig maradni kellene…

Tanicsár Miklósné gyógyszertárvezető patikájában, a Kalendulában közel hétezerféle gyári készítményt tartanak folyamatosan. A vállalkozásával közvetlen kapcsolatban álló nagykereskedők négy, hat, tizenkettő és huszonnégy órán belül bármilyen, előre megrendelt készítményt, a kért mennyiségben és kiszerelésben számára leszállítanak. Minden szempontból elégedett a Főnixpharma, a Pharmachom, a Hungaropharma és a Hajdú Rt. szolgáltatásainak minőségével. E körhöz tartozóan szól a homeopátiás és a gyógyhatású készítmények forgalmáról. Meglátása szerint azokat csak egy viszonylag szűk réteg igényli a faluban. De előfordul az is, hogy egy-egy slágerterméket szélesebb körben is keresnek, illetve rendelnek.

Zsuzsanna a munkájára vonatkozóan így vall: legfontosabb a hozzáforduló emberek bizalma, őszinte és szeretetteljes elismerése azért, amit immár közel négy évtizede végez. Örül annak, ha megfogadják szakmai tanácsait, javaslatait. Lelki boldogságát erősíti, ha visszatérnek hozzá azok, akiknek a bajára gyógyírt adni a maga erejéből tudott.

Tervei között az elsősorban szerepel az, hogy minél tovább tudjon segíteni azoknak, akik arra rászorulnak. Minden erejével igyekszik leánya, Ágota pályáját egyengetni, és segíteni őt mindenben, amiben csak lehet. Mint mondja, a patika épületére is ráférne egy kis felújítás. Így a következő években ez lenne a legelső, amit megoldana, mert nem mindegy, hogy milyen környezetben fogadja az oda betérőket.

A gyógyszertárvezető asszony, Tanicsár Miklósné, szabad idejében a virágaival, a kedvenceivel foglalkozik a legszívesebben. A többi: hite és egészsége dolga…

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 18. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése