Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Takács Rita
Főiskolás, élsportoló,
Nyírbogdány, Nyíregyháza
Ész, erő, ügyesség, szép arc. Ez jellemző a nyírbogdányi Takács Ritára. A megyei sajtó már többször írt róla a sikerei alapján. A megyénket bemutató könyvsorozatban azért szerepel, mert dr. Kovács János nyíregyházi ügyvéd felhívta rá a tollforgató figyelmét.
Az egyik központi lap is írt a sikeres lányról. (A könyvrészlet megírása után kaptuk a hírt: Rita legyőzte cseh ellenfelét és profi Európa-bajnok lett.) A sokat mondó újságcikkben 2002 őszén ez állt: „Nagy érdeklődés előzi meg Szabolcsban a december 11-én Nyíregyházán sorra kerülő kick-box Európa-bajnoki mérkőzést. Ezen a napon ringbe száll a nyírbogdányi Takács Rita és egy cseh lány. Tét a profi Európa-bajnoki cím elnyerése. A várakozást csak fokozza, hogy jelezték: a mérkőzést megtekinti Csehország budapesti nagykövete is.
Rita – aki a Vako női 50 kilogrammos profi világranglista 3. helyezettje – minden nap kemény edzésen vesz részt, szeretné, ha decemberben a csinos derekára csatolnák az Európa-bajnoknak járó övet. A nyírbogdányi lány akár győz, akár veszít, januártól egy még nagyobb megmérettetésre készül: márciusban a világbajnoki cím elnyeréséért küzd majd. A decemberi mérkőzés 7, a márciusi 12 menetes lesz.
Nyírbogdány 18 km-re van Nyíregyházához. Rita innen jár be minden nap a Nyíregyházi Főiskolára azzal a gépkocsival, amelyet a szponzoraitól kapott ajándékba. Persze nemcsak azért kapott gépkocsit, hogy tanulni tudjon, hanem hogy edzésekre is járjon. A szép arcú, kemény öklű lány a főiskola másodéves hallgatója a biológia–környezetvédelem szakon. Állandó szellemi és fizikai edzésben van, ennek köszönheti, hogy tanulmányi átlaga 4,5.
Hogy is kezdődött? A nyíregyházi Építőipari- és Vízügyi Szakközépiskola diákja volt, amikor szórólapokat osztogattak az osztályában. A tenyérnyi propagandaanyagon az volt olvasható, hogy Károly István edzőnél jelentkezhet az, akit a kick-box érdekel. Érdeklődött és megtudta, hogy ez a sportág nem csupán verekedésből áll, itt nemcsak fizikai erőnlétre van szükség, hanem szellemességre, kombinatív készségre, koncentráló készségre. Ezeknek a kifejlesztett tulajdonságoknak nem csak a sportban, a civil életben is hasznát veheti.
Három évvel ezelőtt jelentkezett is az edzőnél, aki mindjárt az első próbán felfigyelt rá. Biztatást, tanácsokat kapott az edzőtől, aztán ment minden, mint a karikacsapás. ő pedig nagy-nagy csapásokat mért az ellenfeleire. Röpke három év alatt híres lett. Legyőzte többek közt a japán, az orosz, a francia, a horvát ellenfelét.
Versenyeredményei a teljesség igénye nélkül: világbajnoki bronzérem és világkupa győztes kick-boxban, világbajnoki bronzérem kung-fuban, Európa-bajnoki bronzérem női ökölvívásban, világkupa ezüstérem és német bajnok, plusz magyar bajnok formagyakorlatban. Takács Rita azt vallja: a küzdősport megtanít elérni a sikert és felemelt fővel elviselni a kudarcot, felállni, ha padlóra kerültünk, tisztelni és sohasem lebecsülni az ellenfeleket, legyőzni a versenytársakat és főleg legyőzni önmagunkat. Rita három évvel ezelőtt már legyőzte önmagát, december 11-én a cseh ellenfelét akarja legyőzni.”
A röpke újságcikket azzal lehet kiegészíteni, hogy 1999-ben a kung-fu magyar bajnokságon első helyezést ért el. Ebben az évben a kempo versenyen is első lett. Szintén 1999-ben a kung-fu világbajnokságon a dobogó harmadik fokára állhatott, az ökölvívó magyar bajnokságban harmadik lett. A 2000. év is sikereket hozott neki. Többek közt a nemzeti gálán első lett, egy nemzetközi ökölvívó versenyen harmadik helyre került, a Shido-kai karate bajnokság győztese lett, az ökölvívó magyar bajnokságot is megnyerte.
2001-ben a kick-box világkupán a második hely jutott neki, a nemzetközi gálán első volt, a kick-box magyar bajnokságot megnyerte, a Jugoszláviában megrendezett kick-box vb-n harmadik lett. 2002-ben Ukrajnában az Európa-kupa győztese lett, a világkupán is ő volt a legjobb. Egy előterjesztésben ez volt olvasható: „Takács Rita 2002. október 4-én a Hotel Koronában 7 menetes küzdelemben legyőzte a nagyszerűen versenyző román Insperger Gabriellát profi világbajnoki előkészítő mérkőzésen. Takács Rita a Nyíregyházi Farm-Traktor Kick-box SE kiválósága Károly István (Csimpi) élversenyzője az elmúlt években Nyíregyháza városnak olyan sikereket, hírnevet és élményeket szerzett, hogy a tisztelt közgyűlés a Nyíregyháza Város Sportjáért kitüntetést különleges teljesítményéért csak neki adományozhatja.”
Említést érdemel, hogy az Agro-Farm Center Bt. tulajdonosai, Bákány Zsolt és Bákány József jelentős mértékben támogatták és támogatják Ritát. Villantsuk fel a családi hátteret is. Rita édesanyja könyvelő, nagyszerűen gondoskodik a családjáról, az édesapja rokkant nyugdíjas, aki aktív élet után nem rég még szőlőskertet művelt. Nővére szintén diák, a debreceni agráregyetem hallgatója. Rita beírta nevét megyénk és hazánk sport történetébe.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 14. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése