Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Faragóné Bankus Judit
Óvodavezető,
Székely
Sose találnák ki, mi a székelyi óvodában ma megfogalmazott egyik legfontosabb feladat: hát a szülőnevelés! Nem kisebb egyéniség mondja, mint dr. Faragóné Bankus Judit óvodavezető, aki két évtizede irányítja az intézményt. Kezei alatt felnőtt egy generáció, változott a kicsik és nem utolsósorban szüleik felfogása. Mintha nem is a XXI. században járnánk, pereg lelki szemeim előtt a film. Látom, amit az Isten adta tehetséggel és elhivatottsággal megáldott óvodavezető hétköznapi eseményként mesél. Mert horrormese ez a javából…
Egy történet – az élet egy darabkája, és a gondolkodás mintájának vészjósló lenyomata. Mi lesz velünk, ha ez így folytatódik? – ötlik fel bennem.
Judit a szeretetéhségtől szenvedő, amúgy halmozottan hátrányos helyzetű kisgyermekekről beszél. Némelyik nem tudja levezetni a feszültséget, semmiségen dühöng, és ujjait a másik gyermek nyaka köré szorítja. Pontosan úgy, ahogy a filmekben látja. Durva szavakat használnak, harsányak, agresszívek – otthonról hozott konfliktuskezelést produkálnak. Egyszerűen ijesztő a melegszívű óvónőnek, akinek a szeretete, a tanítása, a kedvessége legfeljebb az óvoda kapujáig kíséri a gyereket. Onnan egy másik világba lép, ahol általában nem feltétlenül a jó nyeri el a jutalmát. Ahol hangosabb a vita, csörren a tányér, és nincs pozitív világkép. Van viszont világháló, ahonnan a dübörgő zenétől a vad filmig minden elérhető. Farsangi mulatságukon szinte kockáról kockára lejátszották a Csillag születik-ben feltűnt tehetségek számait.
A szülőnevelés megdöbbentő valósága akkor rajzolódik ki igazán, amikor a „Nekem minden jár!” szemléletre jó pár példát hoz az óvodavezető. Kirándulni vitte a gyerekeket, utaztak aznap autóbusszal, láttak vonatot, autókat, sárkányrepülőt, sokan először ültek – lehet, hogy utoljára? – hajóra. Kaptak ízletes ebédet, s visszahallott olyan panaszt az egyik szülőtől, hogy az ő gyereke csak kétszer repetázhatott?! Érdektelenségbe fulladnak a lelkesen szervezett rendezvények, csak lézengenek a Szülők Klubjának egészségnevelő, táplálkozással, betegségmegelőzéssel, jogi, pszichológiai tanácsadással foglalkozó programjain. Ellenpélda: az óvoda falait egyik dolgozójuk kézimunkája díszíti: van négy évszak és életfa, gyümölcs, madár, mese. Kiállítást érdemelne ez a tárlat.
Téved, aki azt hiszi, hogy a nehézségek kedvét szegnék az örökké optimista óvodavezetőnőnek. A hátrányból igyekeznek előnyt kovácsolni, és kiaknázni a romák kimagasló zenei és ritmusérzékét, tánctudását. Ősztől a Demecseri Művészetoktatási Intézmény táncelőkészítőt tart. Az egyik óvónő tartásjavító tornával segít. Bekapcsolódtak az Országos Integrációs Programba. 2009-ben 1,3 millió, 2010-ben 1,6 millió forintot nyertek, amelyet a gyermekek felzárkóztatására, az óvónők továbbképzésére, valamint fejlesztő játékok vásárlására fordítanak.
Tagjai a Rétközi Óvodaszövetségnek, pár éve a házigazda szerepét töltötték be. Törte is a fejét Faragóné, mivel színesítsék a két napot. A Tiszanagyfalut szülőföldjének tartó Judit meghallotta, hogy ott tartózkodik Törzsök Béla, az óvodapedagógusok körében nagy megbecsülésnek örvendő, idős mester. A gondolatot tett követte, meghívták, elfogadta az invitálást. S milyen ajándékot kapott a legendás Béla bácsi? A legújabb könyvéből énekeltek el gyönyörű dalokat az óvodások. Ünneplő ruhában, kifényesedett lélekkel. Könnyek ragyogtak a résztvevők szemében, mint megannyi apró gyémánt. Jelezve, nincs veszve minden, amíg él a szeretet. A látogatások még néhányszor megismétlődtek, majd egy szép gesztussal zárultak: június elején Törzsök Béla nevét vette fel az 50. születésnapját köszöntő óvoda.
Adni csak az tud, aki maga is gazdag. Nehogy pénzre gondoljanak! Az óvodavezetőnő Balogh Mária (67) nyugdíjas élelmezésvezető és néhai Bankus István (46) lányaként tisztességet, humanitást kapott hozományul.
Megtalálta élete párját dr. Faragó Györgyben, akit szintén tisztel a helyi közösség, úgy is, mint háziorvosát, és mint polgármesterét. Házasságukat két gyönyörű, egymást ikerként szerető lánnyal áldotta meg az ég. Orsolya harmadéves orvostanhallgató, Eszter anglisztikát tanul, mindketten a Debreceni Egyetemre járnak. Fészekmeleg családban nevelkednek, így az élet nehézségeit erős lélekkel gyűrik le.
Fél évszázada csupán gyermekmegőrzőnek hitték az óvodát. Majd jöttek jobb idők, a szülők felnéztek az óvónőkre, megfogadták a nevelési tanácsokat.Ma a társadalom iskolaérett gyerekeket vár el az intézménytől, ám a többségi és a kisebbségi érték- és érdekkülönbségek láthatatlan, de érzékelhető falakat emelnek.
Dr. Faragóné Bankus Judit – férjével együtt – arra tette fel az életét, hogy közösséget varázsoljon az egymást kevésbé ismerő ifjabb és idősebb helybeliekből. Kitartásuk példa értékű. Székely szegényebb lenne nélkülük.
(Északkeleti Almanach 26. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2010.)
Hasonló
M. Szlávik Tünde
Dr. Faragó György
Angyalosy Zsolt
M. Szlávik Tünde
Lipők Sándor
Bendzsák Gyula
Dr. Faragó György
Papp Endréné és Papp Endre
Szoboszlai Miklós
Révész Dezső
Vajdicsné Bodoróczki Mária
Balogh Imre
Juhász Jánosné
Lipők Sándor
Smid Józsefné
Kiss Gyula
Tanicsár Miklósné
Tariné dr. Gombkötő Zsuzsan...
Tari János
Dr. File János
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése