Debrecen

Pedagógus családból származik, magyar–latin–orosz szakos édesapja különböző gimnáziumokban igazgatóskodott, ma már sajnos nem él. Édesanyja is középiskolai tanár volt, ma nyugdíjas. A három gyerek közül ő a legkisebb (bátyja sebész főorvos a nyíregyházi Jósa András Kórházban, nővére a Budapesti Hadtudományi Egyetem Nyelvi Intézetének vezetője), 1956. május 14-én született Debrecenben. Gyermekkora a cívisvároshoz kötődik, a természet már kisgyerekkorától fontos szerepet játszott életében. Szép emlékként gondol vissza a nagyszülőknél, Hajdúnánáson töltött időkre, de csodálatos nyarak teltek a Poroszló melletti Sarudon is egy gátőrházban. A petróleumlámpa, a Sokol rádió, a Tisza-part, az állatokkal való foglalatosság, a munka és a pihenés együtt nagyon érdekes volt. Középiskolai tanulmányait a Fazekas-gimnázium speciális matematika tagozatán folytatta, innen származik a matematika és a számítástechnika iránti fogékonysága, ez utóbbi a mai napig végigkíséri programozóként és felhasználóként.

Életének újabb nagyszerű korszakát: a felhőtlen szabadság korát, barátságokat, szerelmeket, kirándulásokat és természetesen a tanulást jelentette az agrártudományi egyetemen eltöltött öt év. Olyan kiváló tanárokat hallgathatott, mint Kádár Béla professzor, a vállalat-gazdaságtan tanszékvezetője, Bocz Ernő professzor, akire nagy tisztelettel gondol, mint kollégára és tanárra – mindketten iskolateremtő professzorok voltak.

1980-ban végzett, első munkahelye egy kis nógrádi faluban, Homokterenyén volt, beosztott agronómusként, az állattenyésztésben munkálkodva sok tízezer libát bíztak rá. Egy év után váltott, pályázat útján visszakerült az egyetemre, Nemessályi Zsolt profeszszor mellé szegődött, matematikai modellek segítségével vizsgálták a takarmányok és melléktermékek gazdasági értékelését. Tulajdonképpen az egyetemi évek során a Tudományos Diákkörben elkezdett munkát folytatta. Tevékenységét dékáni fődíjjal, rektori fődíjjal és országos konferencián nívódíjjal jutalmazták. Közben Kádár professzor javaslatára az oktatásba is belevetette magát, az első év végén már szigorlatoztatott. A volt barátok, évfolyamtársak vizsgáztatása nehéz feladatot jelentett. Oktatott számvitelt, statisztikát, operációkutatást, végül a vállalat-gazdaságtan lett a fő területe.

Rohamléptekkel haladt előre a ranglétrán: tudományos segédmunkatárs, tanársegéd, adjunktus, docens, majd 2000-től egyetemi tanár. Mégsem erre legbüszkébb, hanem arra, hogy hallgatói az országos diákkonferencián nívódíjat értek el, és hogy többen közülük már Ph.D. fokozatot szereztek. Ugyancsak büszke a nagy országos versenyeken elért sikerekre, és arra is, hogy az EU-s vetélkedőn kétszer is elhozták a fődíjat.

1994-től 1997-ig tudományos dékán helyettes, 1997-től 2000-ig dékán, az intézet, amelyet most igazgat tulajdonképpen egy leendő kar, amely várhatóan 2002-től önálló karként fog működni a Debreceni Egyetemen belül. Ha így lesz, akkor egy nagy célját sikerül megvalósítania. Hogy mi a sikerek titka, erről így beszélt a professzor úr:

– Semmi másra nincs itt szükség, csak elhívatottságra, tudatos tevékenységre. Kell az is, hogy az ember szeretettel, élvezettel végezze a munkáját. Ha az ember fütyülve, jó kedvvel dolgozhat, akkor optimistán néz a jövőbe. Most életem egyik nagy céljának elérésére készülök tudományos területen: az MTA doktori fokozatát szeretném elérni. Ez nagyon komoly feladat, az átfogó disszertáció megírása után 2004–2005 körül várható tervem beteljesülése.

Egyetemi munkája mellett szerteágazó tevékenységet folytat: az MTA Agrár-közgazdasági Bizottság és az Országos Kredit Tanács tagja. Több alapítványnak elnöke, titkára, tagja, szakmai folyóiratok (Magyar Felsőoktatás, Élelmiszer–Marketing–Tudomány) szerkesztésében működik közre. Eddigi sikeres munkáját több elismerés is jelzi, ezek közül az 1998-ban elnyert Széchenyi professzori ösztöndíjra a legbüszkébb. A 2001-ben kapott „Pro Facultate” díj egyetemi elismerés mellett az Aranykoszorús KISZ-jelvény is szép emlék, hisz a Felvételi Előkészítő Bizottságban végzett, sokéves eredményes munkát ismerték el vele.

Nábrádi professzor úr sikeres életútjában minden bizonnyal nagy szerepe van a feleségnek, Horváth Ildikónak, aki magyar–orosz szakos középiskolai tanár (a Tóth Árpád Gimnáziumban tanít), és a nyugodt családi hátteret biztosítja. 1980-ban kötöttek házasságot, Zsófi lányuk most tizennégy éves, az általános iskola 8. osztályába jár, a képzőművészetek, a rajz és a zene is érdeklik.

A professzor úr diákkorában még zenélt is: gitározott, dobolt, zenekarban játszott. Ma már sajnos alig jut idő a zenére, az egykori kedvencekre. Mióta kertes házban laknak, a dísznövény-kertészkedéssel is foglalkozik, ez kellemes kikapcsolódást biztosít a munka után.

 (Hajdú-Bihari Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)