Debrecen

Az Ertsey család erdélyi, pontosabban partiumi, bihari eredetű. A centrumelnök-helyettes családjának egy része is „Trianon után” került Magyarországra, noha Debrecenben is voltak Ertseyek: például Ertsey Dániel, aki a 19. század első felében a Református Kollégium elismert tanára volt. Szülei 1945 után telepedtek le a Nyírségben.

Ő már Nyírmeggyesen született 1947-ben, egy tanyán. Szívesen emlékszik vissza gyerekkorára, sokat kapott a szülői háztól: az apai példák és édesanyja meséi egész életére ellátták útravalóval. Öccse a rendszerváltás óta a nyírmeggyesi polgármester. A helyi iskolában kezdett ismerkedni az élettel, aztán felkerült Budapestre: ötödik osztálytól egy budai iskolába járt, majd az Eötvös József Gimnáziumban érettségizett. Kötődését a természethez a tanyai életforma determinálta, és a fővárosban is ébren tartotta. Erdőmérnöknek készült, végül élethivatásul a mezőgazdasági pályát választotta.

Tanulmányait a Debreceni Agrártudományi Főiskolán kezdte 1966-ban, s azt az időközben egyetemmé előlépett intézményben fejezte be 1970-ben. Egy évet dolgozott a nyírmeggyesi Petőfi Tsz-ben. Ez az év életre szóló élményt jelent számára szakmailag és emberileg egyaránt. Nem volt kibékülve a szocialista termelési viszonyok negatívumaival, mint például a bérmunkás tudat érvényesülése, s amikor meghívták ’71-ben az egyetemre gyakornoknak a Vállalat-gazdaságtani Tanszékre, élt a lehetőséggel. Ennek már harminc esztendeje, amire a jubileumi jutalom emlékeztette.

Módszertani tudományterülettel foglalkozott, a Tóth József professzor által alapított debreceni operációkutatási iskola munkatársa volt. Szakmai életének kezdete az ágazat egy nagyon szép fejlődő szakaszához kötődik, hiszen 1968 után nyitás kezdődött a magyar gazdaságpolitikában, amely meghozta a vállalati önállóságot, lebontotta a régi tervgazdasági rendszert és a kreativitásra, a szaktudásra alapozott. A hetvenes évek közepére a magyar mezőgazdaság több területen felzárkózott a világszínvonalhoz. Ebben a folyamatban – állítja – a Debreceni Agrártudományi Egyetem igen jelentős szerepet játszott. A Vállalat-gazdaságtani Tanszék kitűnő szakmai műhely volt, Gönczi Iván, Kádár Béla és a korábban említett Tóth József professzorok irányításával végzett agrárökonómiai, módszertani kutatások nagyban hozzájárultak a sajátos, magyar mezőgazdasági vállalati modellek kialakításához és hatékony működtetéséhez.

’76-ban a francia kormány ösztöndíjasaként kilenc hónapot töltött az INRA különböző ökonómiai intézeteiben, ahol a műszaki fejlesztés gazdasági és módszertani kérdéseit tanulmányozva, tudásban gazdagodva új szemlélettel tért haza. A francia egyetemi, kutatói kapcsolatok a mai napig élők és meghatározóak szakmai életében.

A rendszerváltozás legfőbb pozitívuma a demokratikus társadalmi élet megteremtése volt, nyitás a világ minden országa felé. A korábbi eredmények felkeltették a Nyugat érdeklődését a magyar mezőgazdaság iránt. Az agrárökonómia is felértékelődött, amelyet újabb ösztöndíjak, számos tanulmányút, vendégprofesszori meghívások és jelentős szakértői tevékenység is bizonyítanak. Negatívumként éli meg mint az ágazat iránt elkötelezett agrárközgazdász, azt a mutációt, ami a mezőgazdaságot érte. Második éve, a 2000-ben létrehozott Gazdaságelemzési és Statisztikai Tanszéket vezeti. A hátralévő aktív évek programja a jelenlegi fiatal és tehetséges munkatársakkal egy nemzetközileg is ismert oktatási-kutatási egység kialakítása. Az intézményi vezetői, adminisztrációs feladatokért nem lelkesedik. Meggyőződése, hogy az egyetemi irányításban, menedzselésben növelni kell a profizmust.

A családjában „három a kislány”: Krisztina 20, Katalin 19, Dorottya 9 éves. Felesége is agrármérnök, második diplomáját a közgazdasági egyetemen szerezte. Sokáig együtt dolgoztak a Vállalat-gazdaságtani Tanszéken. ’92-ben úgy tűnt, hogy az agrár-felsőoktatás Gödöllőre koncentrálódik, esetleg a munkahely is megszűnik. A kockázat csökkentése miatt a feleség egy vállalkozást alapított, könyvvizsgálóként dolgozik. Ő maga tanácsadóként segíti a munkáját.

Mint minden oktatónak-kutatónak, aki egyben intézményvezető is, nagyon kevés ideje marad passziókra. Tanyán nőtt fel, ahol a könyveken és a légpuskán kívül nem volt más szórakozási lehetőség. Ebből ered a vadászat iránti érdeklődése. Soha nem volt benne „lődüh”, nem a zsákmányszerzés izgatja elsősorban, hanem a természetjárás. Debreceni létére a vitorlássportnak is hódol. Ez talán genetikai örökség lehet – mondja tréfásan, bár nem tud róla, hogy tengerész lett volna a családban. Abádszalókon van egy kis víkendházuk, s egy Kalóz nevű vitorlása. Emellett minden évben egy hétre bérelnek egy vitorláshajót vagy a Balatonon, vagy valahol tengeren, s akkor az egész család élvezi a vízi örömöket. Bár a lányok nem egyformán rajonganak érte.

 (Hajdú-Bihari Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)