Dr. Kiss Attila

Ügyvéd,

Nyíregyháza

szszb_03-60_dr_kiss_attila.jpgVajon mennyi a sors rendelése egy életpálya alakulásában és mennyivel járul hozzá az egyén a maga kreativitásával, szemléletével a beteljesítéshez? Ilyen és ehhez hasonló gondolatok foglalkoztatnak, amikor dr. Kiss Attila ügyvéddel, a nyíregyházi ügyvédi iroda (a volt 1-es számú ügyvédi munkaközösség) helyettes vezetőjével egyfajta számvetést készítünk.

Tehetjük ezt nyugodt szívvel annak okán, hogy nemsokára harminc esztendeje lépte át az iroda küszöbét mint ügyvédbojtár, és másfél évtizede látja el a helyettes vezető tisztét.

Kelet-Európa történelmét is nyomon követhetjük a családi életút alakulásában. Édesapja, Kiss Imre szabolcsveresmarti születésű, édesanyja, Nagy Irén miskolci lány. Az apját Kassára vezényelték katonai szolgálatra és itt ismerte meg a jövendőbelijét, aki azidőtájt tartózkodott a Felvidéken. ’42. szeptember 16-án pedig megszületett a fiuk, Attila, aki egyedüli gyerekként élvezte a szülők bizalmát és gondoskodását.

A háború borzalmai elől Klagenfurtig menekültek, majd angol fogságba esett ott a család. 1945 őszén keveredtek haza, ez pontosabban Pesterzsébetet jelentette, ahol anyja nagybátyjánál éltek vagy négy esztendeig.

Mivel a szülők a keleti országrészt vallották szűkebb hazájuknak, természetes volt számukra, hogy a család itt próbált szerencsét. Hat esztendős korában már Nyíregyházán kezdte el tanulmányait az általános iskola első osztályában, a 4-esben Kiss Attila. A patinás Kossuth Gimnáziumba íratták a szülők, bár akkoriban inkább sebészorvosként látta magát a jövőben a fiatalember.

A valóság azonban a jogi pályát jelentette számára, − talán azért is, mert az édesapja a megyei bíróság gazdasági hivatalának vezetői posztjáról vonult nyugdíjba, − előbb az ELTE-re nem jutott be helyszűke miatt, majd a szegedi jogi karon lett egyetemista. 1967-ben vette át a diplomáját és bizonyára nem véletlenül jött azonnal Nyíregyházára, az ügyvédi munkaközösségbe. Két év szakmai gyakorlat után lehetett szakvizsgára jelentkezni, ám Kiss doktor előtt állt még a katonaság: tartalékos tisztként hat hónapot szolgált, így a szakvizsgára 1970-ben kerülhetett sor.

Három évtized egy hivatás gyakorlásában, egyetlen munkahelyen nem kis idő. Ügyfelek százai adták a kilincset egymásnak, hiszen a hagyományos polgári és a büntető ügyek mellett mind jobban tért hódított a gazdasági szakterület.

Vajon kell hinnie védence igazában az ügyvédnek ahhoz, hogy jól képviselje az érdekeit a bíróság előtt?

Nem tegnap fogalmazta meg a kérdésre a választ dr. Kiss Attila, hiszen annak idején önmaga is szembesült ezzel a problémával a pálya elején.

− Másképp nem is vállalnám el az ügyet, hiszen nem lehet sablonosan, rutinszerűen végezni ezt a munkát. Volt rá példa, hogy komoly anyagi előnnyel járó ügyet nem vállaltam el, mert az adatok alapján egyértelműnek tűnt, az ügyfél úgyis elveszítené a pert. Lehet, hogy én megdolgoznék a pénzért, de mégsem tartottam illőnek elvállalni az ügyet.

Kiss doktor a polgári ügyeket kedveli, hiszen a jog számos lehetőséget nyújt az állampolgár igazának bizonyítására. A büntető ügyek viszont az ügyvéd szemével kissé sablonosak, ott nem igazán csillogtathatja meg szakmai képességét.

Azért ennyi év során számos ügy állt közelebb a szívéhez. Az egyik valóban egyéni tragédiát rejt: hét és fél évet ült  valaki emberölésért, ártatlanul. A perújítás során és az újabb tanúk meghallgatása után bebizonyosodott, hogy nem az eredetileg gyanúba fogott ember a tettes. Csakhogy már leülte a kiszabott büntetést valaki más helyett. Ezért kártérítési kérelmet nyújtottak be a magyar állam ellen. Noha három éve történt az eset, mindössze kilencszázötvenezer forint kártérítést ítélt meg ezért a bíróság… Még a Wallenberg Alapítványtól és a Petőfi Rádiótól is megkeresték dr. Kiss Attilát, hisz nem mindennapi bizonyítási eljárást állított össze.

A szakma is elismeri a tevékenységét, etikai érzékét és humanitását. Az Ügyvédi Kamara fegyelmi bizottságának elnöke már tizenöt éve. Múlt évben mindössze két ügyet tárgyaltak, és az idén is kettő van folyamatban, de az azt megelőző időszakban három éven át egyetlen etikai ügy sem keletkezett!

S hogy mit tart mégis a legnagyobb elismerésnek? Az ügyfelek megelégedését, például azt az esetet említi, amikor egy másik ügyvéd által képviselt és pervesztes ügyfél őt kereste meg egy megbízással. Erre is azt mondja, hogy nem ellenségnek, hanem ellenfélnek kell tekinteni a másikat. Akit, ha az ellenkező oldalon áll is, soha nem sértene vagy bántana meg.

A fia is jogot végzett, majd posztgraduális képzésben letette a közgazdasági egyetemi különbözeti vizsgákat. Jelenleg Budapesten dolgozik egy ügyvédi irodában, ahol a gazdasági területen képviseli az ügyfeleket. Felesége Kaposi Anna, a végrehajtó iroda munkatársa, 1973. július 26-án kötöttek házasságot. A családi háttér felbecsülhetetlen kincs…

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1995.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése