Siska Andrásné

A Makro Bt. ügyvezetője,

Sárospatak

baz_02_140_siska_andrasne.jpgSárospatakon született, 1957. április 25-én. Édesapja kőfaragó volt előbb a szegi perlitbányában, később a Bodkőn működő, ma már nem létező malomkőgyárban dolgozott. Édesanyja konyhai dolgozó volt az általános iskolában, ma már nyugdíjas. Két bátyja közül az egyik már nincs az élők sorában, a másik Szlovákiában, Rimaszombat környékén él, oda nősült.

Gyermekkorában, mint általában a kisgyerekeket, minden érdekelte, lány mivoltát sem hazudtolta meg, sok babája volt. Általános iskolai tanulmányait Patakon, a Zrínyi Ilona Általános Iskolában végezte. Az alsó tagozatot a görög iskolában, a templom mellett járta, Bodó Lajosné tanítónőre, az alsósok kedvencére máig jó szívvel emlékezik vissza. A felső tagozaton sem voltak gondjai, bár kiemelkedőt nem produkált. A tantárgyak közül talán a magyar állt hozzá a legközelebb. Ezekből az évekből Várhegyi Károlyt, az osztályfőnököt őrizte meg szép emlékei között.

Az általános iskola befejezése után dolgozni kezdett, a ruhaipari ktsz-ben betanított varrónő volt. Itt végezte el a szakmunkásképző iskolát is, varrónő szakképesítést szerzett. Közben 1976-ban életének fontos lépését tette meg, férjhez ment Siska Andráshoz, aki vállalkozó. Két gyermekük közül Nikoletta ezerkilencszázhetvennyolcban született, ő kereskedelmi szakközépiskolát végzett, most férje mellett kerámiagyártó vállalkozóként dolgozik. Anita két évvel később jött, ő fodrásztanuló lett, majd szakképesítést szerzett, most érettségizett.

Miközben a gyermekeit nevelte, tanult is, ’85-ben leérettségizett. Ezután a vízgazdálkodási társulásnál dolgozott, bérelszámoló volt. Amikor 1992-ben a céget átszervezték átmenetileg munkanélküli lett, ezért hamarosan, már egy év múlva megalapították a Makro Bt.-t, amelynek ügyvezetője lett, ezt a posztot tölti be azóta is.

A cég fő profilja a forgácsolás, alkatrészgyártás, fogazott termékek gyártása (fogaskerekek, lánckerekek stb.), hajtómű felújítás. Megrendelőik elsősorban Tiszaújváros, Miskolc, Balatonfűzfő, Budapest nagyobb cégei, üzemei, nekik gyártanak alkatrészeket, pótalkatrészeket. A munka dandárját a hat alkalmazott végzi. A megkapott műszaki rajz alapján kalkulációt, árajánlatot készítenek, és aztán majd eldől, hogy ajánlatuk versenyképes-e.

Persze vannak olyan különleges termékeik, amelyeket talán egyedül képesek előállítani az országban, például a műanyagipar számára perforáló szegmenset készítettek. De egyedinek számít az a műszaki megoldás is, amelyet a kohászati gépi berendezések felújításához dolgoztak ki. Ugyanez a helyzet a műanyaggyártásban, ahol a síkfólia- és műanyagzsákgyártáshoz belső prégelő hengert gyártottak.

Nyugodtan elmondhatjuk, hogy fő erősségük az egyedi termékek, a bonyolult műszaki tartalommal rendelkező cikkek gyártása. 1998-tól az ISO 9002-es minőségbiztosítási rendszert alkalmazzák, ez garanciát jelent a jó minőségre. A tevékenység még 1989-ben a Vak Bottyán utcai kis műhelyben indult, és 1998-ban építettek új üzemcsarnokot a Wesselényi utcában. További bővítésként újabb üzemcsarnok építésébe kezdtek, ezt szeretnék még az idén, de legkésőbb jövő tavasszal átadni. Az új üzemcsarnok új gépeket, és természetesen új munkahelyeket is jelent. Így cseppet sem véletlen, hogy 2000. augusztus 20-án megkapták a Polgármesteri Hivatal Elismerő Oklevelét, amellyel a kisüzemeket jutalmazzák a munkahelyteremtésért.

A betéti társaság kezdettől fogva mindig nyereséges volt. A siker kulcsa a társ és egyben férj, Siska András, aki a munka szervezését, a vevőkkel való kapcsolattartást, az anyagbeszerzést végzi, hisz ez egy családi vállalkozás. A feleség, mint ügyvezető a minőségbiztosítási rendszert felügyeli, és végzi az adminisztrációs tevékenységet. Ehhez számítógépes tanfolyamot is végzett, hisz ma már a tevékenység minden eleme számítógépes nyilvántartást igényel.

– Először is járni kell az országot, – vallja sikeres tevékenységükről az ügyvezető – menni kell a vevő után. Első nagy vevőnk a DAM elődje, a valamikori Lenin Kohászati Művek volt, ez a kapcsolat azóta is tart, bár jelentősen átalakult az utóbbi időben. Folyamatosan vásároltunk gépeket is, bővítettük a termelést. Mára már külföldről is megkerestek bennünket, ám egyelőre nem tervezzük a külföldi szállításokat. Amit elértünk, amögött folyamatos, kemény, kitartó munka van. Kellett hozzá a férjem pozitív hozzáállása és optimizmusa is. Ő képes olyan üzletért is elmenni, amiért más talán a kisujját sem mozdítaná.

Nagy álma már nincs, azt azért reméli, hogy előbb-utóbb születni fog olyan unokája, aki majd továbbviszi a nagyszülők által felépített vállalkozást. A háromgenerációs család ellátása kevés szabad időt enged. Ha mégis lehetőség kínálkozik, elmennek a hétvégi házukba, emellett gondozza a ház körüli virágok sokaságát.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése

Emlék

Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése

Csend a sziklák tövében

Biszák László alkotása 35x60cm. Lüktető  világunk   tele  van  meglepetéssel,  olyannyira,  hogy  belefér  bármilyen  szokatlan  torz,  pszicho,  sci fi,  csak  rettentsen! Nehéz  elhatárolódni,  nehéz kimaradni,  így  azután     egyszer... Tartalom megtekintése