Vojth István

Látszerész,

Sárospatak

baz_03_158_vojth_istvan.jpgIstvánka ül a pult tetején, és ha vásárló érkezik, elkiáltja magát: Jöttek! Szülei, akik a másik helyiségben, a kocsmában, szolgálják ki a vevőket, ilyenkor átjönnek a boltba, kiadják az árut, majd vissza is mennek az italboltba, hisz ott általában nagyobb a forgalom, több a munka. Nyugodtan dolgozhatnak, hiszen négyéves fiacskájuk a „helyzet magaslatán” ül, és biztosak lehetnek benne, hogy bárki belép az üzletbe, ismét felhangzik a csengő gyerekhang: „Jöttek!”

Mindez, valamikor 1950-ben történt és 2002-re már csak az maradt meg az egykori „Istvánka”, Vojth István emlékeiben, hogy ez volt az első komoly találkozása a kereskedelemmel. A jó vállalkozó másik alaptulajdonságát, az önállóságot is ugyanebben az életkorban kellett bizonyítania az akkori politikai rendszer jóvoltából. Az államosítás a Vojth család számára azt jelentette, hogy egyik napról a másikra mindenüket elvesztették. A vagyon és állás nélkül maradt szülők éjjel-nappal talpon voltak, hogy három gyermekük számára biztosítani tudják a megélhetést. Ezért történhetett, hogy István, a legkisebbik, is arra kényszerült, hogy naponta egyedül tegye meg a néhány kilométeres utat az óvodába és vissza, a gyermek számára gigantikus méretű szülővárosában, Debrecenben. Bár az „osztályidegen” minősítés embertelen terheket rótt a kisemmizett polgárcsaládra, a szülők mindent elkövettek, hogy gyermekeik jövőjét könnyebbé tegyék. Taníttatták őket, Marika adminisztrátor, Elemér autóvillamossági műszerész lett, de István számára a gimnázium inkább gyötrelmet, mint örömet jelentett. Másra, mozgalmasabb életre, önálló keresetre vágyott, szerette volna eddig szerzett vállalkozói képességeit kamatoztatni.

Így történt, hogy 1963-ban, a gimnázium második osztályát befejezve elszegődött optikus nagybátyja műhelyébe tanulónak. Csak évekkel később érettségizett, de már közgazdasági technikumban.

Akkoriban még az optikai szemüvegek készítése az Ofotért monopóliuma volt, így ők, mint „maszekok”, főleg napszemüvegek készítésével foglalkoztak. Vojth István ma is emlékszik arra, hogy míg az ő egy havi ösztöndíja 50 forint volt, addig a legolcsóbb napszemüveg 52 forintba került. Kellemes emlékei közé tartozik, hogy ő szolgálhatta ki a népszerű Vámosi–Záray házaspárt is az általuk készített luxuscikkel. Három év múlva végzett látszerészként, munkahely után kellett néznie. Az Ofotért berettyóújfalui üzletébe került, ahol „félműhelyesként” alkalmazták, ami azt jelentette, hogy négy órát a műhelyben, a munkaidő másik felét pedig a boltban töltötte. Rövidesen egyedül maradt, néhány hónap múlva már ő vezette az üzletet, megtanulta a könyvelési és egyéb adminisztrációs munkákat is. Ekkor jött a katonaság, átmenetileg vége szakadt a szakmai karriernek. 1970-ben, immár „obsitosként”, de még csak 24 évesen az egyik debreceni Ofotért üzlet vezető-helyettese lett, de mert közben megnősült – lakás reményében – megpályázta Balassagyarmaton az ottani szaküzlet vezetői állását. Felesége egyúttal munkatársa is lett, nagyszerűen megtanulta a szakma minden csínját-bínját, kiváló kereskedelmi érzékét is bizonyította. Az eddig négy alkalmazottal dolgozó üzletet ketten vitték – közmegelégedésre. Ők azonban kilenc év alatt sem tudták megszeretni a nógrádi városkát, ridegnek, önzőnek találták az embereket.

Derűsebb életre vágytak, Sárospatakra költöztek. A Bodrog-parti kisváros mindkettőjük életében fontos szerepet játszott. Vojth István édesanyja innen származott, ő maga is gyakran nyaralt kisgyermekként a pataki nagymamánál. 1968 őszén, nem sokkal bevonulása előtt, itt ismerkedett meg leendő feleségével, Erzsikével, sőt esküvőjüket is itt tartották ezerkilencszázhetven október végén, ugyanabban a templomban, ahol a Vojth szülők esküdtek ’36-ban. Erős ragaszkodással kezdtek új életük kialakításához, a nehézségek sorával kellett megküzdeniük, de állták a sarat. Hatósági támogatás híján egyetlen lehetőségnek az önálló vállalkozás indítása maradt.

1979. december 1-jén nyitottak egy tizenhat négyzetméteres boltot, ami két vállalkozásnak adott helyet. István mint látszerész, Erzsike pedig ajándékkereskedéssel próbálta meg átvészelni a kezdeti nehézségeket. Jellemző, hogy akkoriban Sárospatakon ez volt a második magánkereskedés, a megyében pedig Vojth István volt a második maszek látszerész. Az intrikák ellenére fejlődött a vállalkozás. Az ajándékbolt maradt, az optikai rész új műhelybe költözött, de a 90-es évek közepére ez is kicsinek bizonyult, pedig addigra már Sátoraljaújhelyben is megjelent a cég, kielégítendő az ottani igényeket.

Az ezredforduló a Vojth Optika életében is újat hozott: 2001 augusztusában megnyílt – immár saját tulajdonú épületben – az európai színvonalú szemészeti centrum, szemorvossal, világszínvonalú műszerekkel, szakképzett eladókkal. Ez a szalon már nem egyéni vállalkozás, hanem a Vojth Kft. tulajdona. Az alapító mellett tulajdonosai az új kapcsolatból született gyerekek, a hétéves Violetta és a hatéves Istvánka. Így megint megtörténhet, hogy Istvánka ül a pulton, és ha vevő érkezik, bekiált a laborban dolgozó édesapjának: „Jöttek!”

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)
Szerző: 2018. 01. 17.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló